Szokott-e lottózni, sorsjegyet vásárolni?
* Igen, mert Fortuna bármikor mellém állhat.: 63 (23%)
* Csak decemberben, mert ilyenkor vannak a nagy nyeremények.: 14 (5%)
* Soha, a szerencsejáték a naivak önként fizetett luxusadója.: 189 (71%)
(A www.magyarszo.com olvasóinak szavazatai alapján)
„Te normális vagy?” – kérdezték már tőlem is néhányan, amikor meghallották, hogy időnként „befizettem a lottót”.
A lottózás is egy olyan dolog, ami valahol így működik, valahol meg úgy. És ez is olyan, amilyen az ország, ahol lottózik az ember. De erről majd később.
Hülyék a lottózók, mert övék a heti két alkalommal önként vállalt kiábrándultság. Idézetek a legszűkebb környezetemből és a közeli lottózóból: „Már megint nem nyertem!”, „Már megint más nyert!”, „Ezt is elcsalták, biztos az elnök valamelyik embere nyert!”. „Hülye vagyok, hogy még játszom ezt a...!”.
Boldogok a lottózók, mert övék a heti két alkalommal átélt várakozás, reménykedés. A „hetesből” az ember életében nagy valószínűséggel nem lesz semmi, de akkor is reménykedik, és ezt az érzést – a vele járó kockázattal és anyagi kiadással együtt – még be meri vállalni. Mert a szerencsejáték és a szerencsejáték között is nagy a különbség – fix összeget fizetek be, fix összegért veszek sorsjegyet, lesz, ami lesz, viszont nem ülök be a közeli szerencsebarlangba, ahol a gatyám (vagy még annál több) is rámehet a játékra. Ami már régen nem csak játék.
Amíg nem nyer az ember, addig lehet, hogy nem is hiszi el, hogy ezt a nyereményt kifizetik. Itt nem csak a főnyereményről van szó, lehet kevesebbet (sokkal kevesebbet) is nyerni, de az is nyeremény. Ez meg az az érzés, amit a betelefonálós műsorokban hallunk a nagymamától, hogy ő még „életében nem nyert”. Semmit sem. De ha „lekaparja a cserét”, akkor még a játék öröme is megvan, mert kap egy új sorsjegyet, és hátha majd azzal nyer. Nem fog. Vagy mondjuk 1:100 000-hez az esélye. De az ember, ugyebár, addig nem adja fel, amíg az esély megvan?!
Erre alapoznak minden szerencsejátékot. Az esélyre. A reményre. Arra, hogy mindenki tiszta lappal indul minden sorsolás előtt, és mindenkinek ugyanakkora esélye van arra, hogy nyerjen. Egyszer. Ha nem kedden, akkor majd pénteken. Vagy a jövő pénteken. És így hetekig, évekig.
Itt kanyarodjunk vissza egy csöppet az elejére. Szerbiában a tárgysorsjátékok nyertesei megjelennek nyilvánosan, névvel az újságban, mosolyognak, örülnek, nyertek egy autót, egy traktor, akármit. De a lottó hetes nyertesei nem. És a szerbiai lottómilliomosok sorsát sem tudjuk végigkövetni, nem úgy mint például az angolszász országokban, ahol előszeretettel foglalkoznak azzal, hogy ki, milyen kacifántos módon ment tönkre, kit, hogyan semmiztek ki spekulánsok, stb.
Nálunk csend honol. A lottó eurómilliomosok kilétét homály fedi. Megmondják, hogy hol fizették be a nyertes szelvényt, gratulálnak a nyertesnek, és jó éjszakát kívánnak a kedves nézőknek. Vagy még egy-két folkénekesnő megriszálja a fenekét – attól függ, épp melyik tévécsatorna közvetíti a sorsolást. De a nyertes kiléte szigorúan titkos.
Ami rendben is lenne, hiszen valójában nem is tudjuk elképzelni (azért ilyen egyszerűen többes szám, mert szerintem elég kevés lottómilliomos olvassa ezt a szöveget), mivel jár a hirtelen jött piszok nagy gazdagság. De ha a nyertes kiléte titkos és esetenként olyan dolgok történnek mint idén július végén, amikor a 27-es golyót húzta ki a gép, a tévés grafikán pedig megjelent a 21-es, a lottóscsaj lányos zavarában nem tudott hova nézni, és csak akkor nyugodott meg, amikor a következő golyó tényleg a 21-es lett… Akkor minden lottózó megkongatja a vészharangot, eltépi a szelvényt, és köp egyet. Legalábbis ezt hihetnénk, de errefelé másképp működnek a dolgok.
Kivizsgálták az ügyet. Lemondott a Szerbiai Állami Szerencsejáték akkori igazgatója, az operatőr és a tévés grafikát kezelők mulasztásaként könyvelték el az ügyet. Matematikusok kiszámították, hogy kereken 2,87 százalék esély volt arra, ami történt. Úgy látszik, ez a 2,87 százalékos esély elég volt ahhoz, hogy megnyugtassa a lottózókat.
A karaván halad, mi meg majd a jövő héten…
