Számos vélemény, összeesküvés-elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy ki is áll a volt Jugoszlávia szétverése mögött. A legkülönbözőbb szélsőjobb- és baloldali, macska- és kutyatartó, rozsdás kanalat és kristálypoharat emlegető közéleti személyiségtől hallhattuk, hogy az egész összetűzés mögött a Vatikán, az USA, a szabadkőművesek, a Jedi-lovagok vagy esetleg maga Chuck Norris áll. Szeretném ezt a listát egy saját véleménnyel is bővíteni. Úgy gondolom, hogy a háborúskodást nem más robbantotta ki, mint a hollywoodi filmes lobbi. De komolyan. Nézzük csak meg, a kilencvenes évektől a mai napig mennyi film, színházi előadás meg a jó ég tudja milyen multimédiás produktum készült, amelynek a témája ilyen vagy olyan formában a délszláv konfliktus volt. Gondoljunk például csak a legfrissebb alkotásra, Angelina Jolie filmjére.
Ami közös ezekben az alkotásokban, hogy általában nem sok közük van a valósághoz, a szerzőknek az esetek túlnyomó többségében vagy halványlila gőzük sincs a viszonyokról, magáról a térségről, a konfliktusról, amelyet megfilmesítenek, ugyanakkor a fáradtságot sem veszik, hogy kicsit utánajárjanak. Egyszerűbb valamilyen kliséhez nyúlni, egyoldalúan bemutatni a dolgokat, tényeket összemosni. Így készülnek gyakran eredetileg véres és halálosan komoly, drámainak szánt művek, amelyeken azonban az ebből a térségből származó fogyasztó jó esetben derül egyet, rosszabb esetben meg felhúzza magát, amiért elferdített képet továbbítanak mindarról, ami történt.
Az egyik legjobb példa arra, amikor egy komoly téma vígjátékká válik a felszínes feldolgozás miatt a Rókavadászat című film, amely a Radovan Karadžić elleni hajtóvadászatra épül, amelybe belekeveredik egy kiégett, egykoron jó nevű amerikai haditudósító is. A közhelyesség csúcspontja, amikor a film bemutatja a Róka névre hallgató Karadžić testőrségének vezetőjét, Srđant, akinek a homlokára a következő szöveget tetoválták: Umro pre rođenja (Meghalt születése előtt). Ezek után magától értődik, hogy a nyugati filmnéző úgy képzeli el Szerbiát, mint mondjuk egy zombikkal teli állatkertet.
Az irodalom is jócskán talált inspirációt a délszláv konfliktusban, ám a hollywoodi sztár- és kliségyártól eltérően itt egészen valósághű művek születtek.
Kolozsi László újságíró hard-boiled krimije, amelynek a címe: Ki köpött a krémesbe? a Marinko Magda-ügyet dolgozza fel. Persze ez csak a kiindulópontja, a történet nagyobb része fikció, ugyanis igazából soha nem derült ki, mi is állt a Z. Nagy család meggyilkolásának hátterében. Ebben a regényben egy olyan tévedés található, ami apróság, de egy vajdasági magyar olvasónak mondjuk szemet szúr. A könyvben Mirko nevet viselő Magdáról ugyanis azt olvashatjuk, hogy a szlavóniai fronton Arkan seregében harcolt, majd utána Splitben élte botrányokkal teli életét. Mi, akik itt élünk és tudjuk, hogy a mai napig éppen Split környéke az, ahol nem ritkán kővel dobálják meg a szerbiai táblás autókat, képzeljük el, hogy a háborúskodást követően Arkan egyik fő gyilkoló embere épp Splitben élné büntetlenül a világát. Ettől az apróságtól eltekintve egyébként maga a regény teljesen logikus vonalvezetésű és reálisan rámutat számos tényre ebből az időszakból, például a magyar–horvát együttműködésre a fegyvercsempészet területén, de ábrázolja a kilencvenes évek szerbek által kriminalizált Szegedjét is.
Mindenképp az egyik legpozitívabb példaként említhető a norvég Jo Nesbø, napjaink egyik legjobb krimi szerzője, aki saját bevallása szerint is alaposan beleássa magát minden egyes témába, amihez nyúl. Így a Megváltó című könyvében horvát nyelven íródott párbeszédek is találhatók, amelyekben még helyesírási hiba sincs, és teljesen valóságosan ábrázolja magát a szerb–horvát konfliktust is. Ami pedig nem mellékes, ez azon kevés alkotások egyike, ahol a rosszfiú nem szerb, hanem horvát.
Tehát, a vietnami, iraki meg a többi háborúhoz hasonlóan a délszláv összetűzés is visszaköszön ránk, távoli alkotók által filmre vagy papírra vetve. A klisékkel, sablonokkal, közhelyekkel és tévedésekkel teli fércművektől a korrekt módon elkészített alkotásokig mindenfélét találhatunk közöttük, így mielőtt valamelyik megtekintése, elolvasása mellett döntünk, érdemes előbb informálódnunk, hogy érdemes-e belevágni. Ugyanakkor, ezzel a sok ferdítéssel találkozva, felmerül bennünk a kérdés, vajon mennyi igaz a más térségekről, mások háborúiról, más népekről készült filmekben? Még az is lehet, hogy nem minden iraki vadember…
