Pontosan egy éve annak, hogy tavaly ilyenkor, épp a választási kampány idején ünnepélyesen átadták rendeltetésének a város központjában lévő kis faházat. A tartományi munkaügyi, foglalkoztatási és nemek közötti egyenjogúsággal foglalkozó titkárság ajándékának kulcsát azon a tavaszon a sajtómunkások vakuinak a kereszttüzében vette át az óbecsei idegenforgalmi iroda akkori igazgatója. A szuvenírbolt eredeti szándéka szerint nemes célokat szolgált volna: a kézműves mesterségek népszerűsítése, a turisztikai kínálat kiszélesítése lett volna a feladata. Mivel a községben csak az óbecsei építésügyi igazgatóság adhat bérbe objektumokat, az ő hatáskörébe tartozott a szuvenírbolt sorsának a rendezése, így ez az igazgatóság javasolta a helyszínt is és tette azt alkalmassá a faház elhelyezésére oly módon, hogy egy darab zöldfelülelet is kibetonoztak azért, hogy a város szívében, a műszaki iskolával szemközt állíthassák fel a boltocskát. Akkor a község idegenforgalmi irodájával öt évre szóló szerződés köttetett a faház üzemeltetéséről. Hogy a 12 négyzetméteres objektumban mit lehetett volna venni, a mai napig nem derült ki, egy év alatt senki sem látta a házat belülről, mert az ajtaja azóta is lakat alatt van. A szuvenírbolt ugyanis nem működik, mert se áram, se víz nincs benne, így azt üzemeltetni sem lehet a törvényes előírásoknak megfelelően.
A téli vásár idejére az idegenforgalmi iroda a faházat a városháza elé szállíttatta, mellette korcsolyapályát állítottak fel, a házikóból pedig jegyet árultak és korcsolyát kölcsönöztek. A ház december óta ott áll üresen, árván. Az idegenforgalmi iroda új igazgatója korábban arról beszélt, hogy ők a szuveníreket a központban lévő idegenforgalmi irodában fogják árulni, ahol ehhez megvan a szükséges infrastruktúra, és új alkalmazottat sem kell felvenni, ezért január közepén fel is bontotta a szuvenírbolt üzemeltetésére megkötött szerződést, az építésügyi igazgatóság új igazgatója pedig érdeklődésünkre kijelentette, hogy vállalatának ugyan nem feladata a házikó költöztetése, de napokon belül a Tiszára vezető zöld korzóra szállítják azt. Arról, hogy ott milyen szerepet tölt majd be, lehet-e majd jogszerűen üzemeltetni, megvan-e ehhez a megfelelő infrastruktúra, lesz-e pénz eladó alkalmazására, egyelőre nem esett szó.
Pedig maga az ötlet jó volt, Miroslav Vasin tartományi titkár akkoriban arról beszélt, Vajdaság-szerte lesznek ilyen szuvenírboltok, ahol helybéli asszonyok kézműves termékeit, kézimunkáit árulják majd a turistáknak, és egy asszonynak még munkahelye is lesz benne. Igaz, a projekt beharangozásakor még napsugaras oromzatú, kibic-ablakú, rusztikus udvarú faház tervéről lehetett olvasni, ebből viszont Óbecsén már szinte semmi nem valósult meg, a jobb sorsra érdemes háznak nemcsak udvara, de állandó helye és gazdája sincs. Az óbecsei faházból egy év leforgása alatt egyetlen turista sem vihetett haza óbecsei emléktárgyat – igaz, turista sem igen jár errefelé –, de a kirakatba kihelyezett termékek némelyikének kidolgozása is olyan siralmasan gyatra volt, hogy az egy alsós diáknak sem vált volna a dicsőségére. Amikor rákérdeztünk arra, milyen szempontok szerint szűrik meg a reprezentatívnak szánt eladási tárgyakat, a válasz az volt: előválogatás nincs, majd a piaci kereslet eldönti, mire van igény.
A parlagon heverő, 480 000 dinárba kerülő szuvenírbolttal egyelőre csak a kivitelező járt jól, a községnek ezidáig csak költséget és kellemetlenséget jelentett. A központban szegényebbek lettünk egy 12 négyzetméternyi zöld felülettel, az ügyes kezű asszonyok továbbra sem adhatják el termékeiket, és az üres boltocska még mindig a város központját csúfítja. Hogy az egyébként jó ötlet miért nem vált valóra, csak azokon múlt, akiknek munkaköri leírásában nyilván nem szerepel, hogy dolgozni csak pontosan és szépen érdemes.
