A Zacsekpeti már megint begyűjtött egy akkora karót magaviseletből, mint a nagytemplom tornya! Azért, mert óra alatt mindenféléket firkált a füzetébe.
– Micsoda viselkedés ez, Peti fiam? – korholá őt a Julika magyartanárnő. – Én kiadom a lelkem, hogy elmagyarázzam nektek az ikes igéket, te meg közben összevissza firkálgatsz ahelyett, hogy figyelnél. Azt hitted, hogy rajzórán vagy? És mi ez a krikszkraksz a füzetedben?
– Ez nem krikzskraksz, tanárnő kérem, hanem az új vajdasági címer – válaszola sértődötten az önérzetes Peti. – Igaz, nem sikerült a legjobban, de majd belejövök. Nagyon bonyolult a korona, a hermelin meg pláne a csiholók. És sose találom el a négy cirill Sz-betűnél, hogy melyiket kell fordítva írni.
A Peti azért gyakorolja az új címert, mert azt mesélik a srácok, hogy a második félévben már ebből is feleltetnek bennünket, és aki nem tudja, úgy bezúg, mint a Takács Dezsőke földrajzból. Mert a Dezső olyan duduk domborzatból, hogy a Kajmakcsalánról azt hitte, hogy szerb ínyencfalat, amit csevapcsicsa mellé szolgálnak fel. Pedig még a Tómó elnök is járt ott, hogy megkoszorúzza az első világháborús szerb hősök síremlékét.
– Érdekes, hogy mást se hallunk eme vezetőktől, minthogy építjük a szebb jövőt, közben minduntalan a múltban kötünk ki – állapítá meg atata. – Szerintem az elnöki irodában egy csomó tanácsadó nem csinál mást, mint reggeltől estig bújja a történelemkönyveket, és keresi a megfelelő jubileumokat, melyeket nagy pompával megünnepelünk, mint a kajmakcsaláni csatát. Az elnök pedig a megfelelő szöveget gyakorolja és készíti a kitüntetéseket.
– Ebből is látszik, hogy közeleg az elnökválasztás – jegyzé meg nagy okosan a Zacsek.
– Mi köze a kajmakcsaláni jubileumnak az elnökválasztáshoz, Zacsek? – csodálkoza atata.
– Az, hogy minden ilyen évfordulós ünnepség jó alkalom Nikolicsnak a kampánybeszédre. Az üzemavatásokat kisajátította a Vucsics, így neki nem marad más, mint a jubileumok. Megjósolhatom magának, Gyula zomzéd, hogy a következő hónapokban további dicső évfordulókat fogunk ünnepelni, alkalmi elnöki beszédek kíséretében. Hadd tudja a jónép, kit kell újraválasztani, és nehogy még véletlenül más jelöltre adja voksát.
– Nem is tudom, ki versenyezhetne vele, amikor olyan jól végzi a dolgát – kotyoga közbe amama. – Legalábbis ez a szakértők véleménye, meg az is, hogy vele szemben senkinek se lenne esélye.
– Nem jól tudod, Tematild – igazítá ki őt atata. – Nem a szakértők, hanem az ő saját becses véleménye ez önmagáról. Kijelentette: ha ő lesz a haladók jelöltje, akkor az Ivicának, a Sejsejnek, de még a Jankovics jogvédőnek sincs semmi esélye. Mert szilárdan meg van győződve róla, hogy mindenkinél kiválóbb elnök és hogy legyőzhetetlen.
– Csak nehogy úgy járjon ő is, mint a sógorom! – kuncoga a Zacsek.
A sógort jól eltángálták a kocsmában, ő meg elpanaszolta az esetet egy nagy bunyós hírében álló barátjának.
– Majd én ellátom a fickó baját, gyere, menjünk vissza a kocsmába.
Belépnek, a barát nagyhangon felteszi a kérdést:
– Ki volt az erőszakos gazember, aki így elverte a barátomat, álljon elém!
Erre feláll egy fazon, akkora, mint a ruhásszekrény és dörgő baritonján megszólal:
– Én voltam, hapsikám! Van valami probléma?
A barát végigméri a hústornyot.
– Semmi, semmi…, csak szeretném, ha nekem is megmutatná, hogy csinálta.
Ámde a zősök megtárgyalták az új hagyományos tartományi jelképeket is, melyeket a múlt héten fogadtak el nagy szerb–magyar egyetértésben a honatyák.
– Ha nekem valaki meg tudná magyarázni, hogy miért volt szükség a meglevő tartományi jelképek mellé úgynevezett hagyományos szimbólumokat is elfogadni, akkor fizetek neki egy habos kávét – így a Zacsek.
– Hogy nem érti, Zacsek? Ezzel szeretnék kifejezni a vajdasági szerbek politikai tevékenységének kontinuitását, ahogyan a haladópártiak magyarázzák. Ezért választották a Szerb Fejedelemség 1848-ból való zászlaját, amit az itt élő monarchiabeli szerbek is átvettek, kifejezve óhajukat, hogy az anyaországhoz tartozzanak. Mi kifogása van egy ilyen hazafias gesztus ellen?
– Értem én a gesztust nagyon is jól, csak azt nem, hogy miért csak a szerb fejedelmi zászlót vették példának, amikor itt mások is éltek akkoriban, sőt kétszer többen voltak, mint a szerbek – makacskoda a kukacos Zacsek. – Sőt, még most is élnek, ha jócskán meggyérülve is. És talán az ő kontinuitásukat is illett volna figyelembe venni.
– Ne legyen már ilyen szőrszálhasogató, Zacsek. Elégedjen meg Pásztor István házelnök magyarázatával, hogy a hagyományos szerb zászló egyáltalán nem zavarja a magyarokat. Gondoljon arra, hogy nézne ki egy olyan zászló, amelyen húszféle szimbólum látható, merthogy legalább ennyiféle náció lakja tartományunkat.
– Akkor már csak arra vagyok kíváncsi, hogy miért volt ennyire sürgős eme múltba tekingető hazafiaknak az új zászló elfogadása? Lehetséges, hogy ettől rögtön elárasztanak bennünket a pénzes nyugati befektetők kecsegtető ajánlataikkal? Mert akkor tőlem lobogtathatnak akármilyen szimbólumokat, csak egyszer már normális életkörülményeim legyenek.
Egy holland és egy vajdasági beszélgetnek a nemzeti zászlóikról.
– A miénken vörös, fehér és kék szín látható, és az adórendszerünket szimbolizálja – mondja a holland. – Vörös a fejünk, ha beszélünk róla, fehér, ha megkapjuk a befizetendő összeget és belekékülünk, mire kifizetjük.
– A mienk is ugyanilyen, és mi is így vagyunk vele – bólogat a vajdasági. – Annyi különbséggel, hogy a miénken még korona is van, mert azt akarják velünk elhitetni, hogy az adófizetés nemzeti dicsőség.
PISTIKE, címeres ünneplő és erőszakos történész
