A héten irtó berobbant a járvány, mindennap több ezer új esetet jegyeztek, atata akárhova kapcsolta a televíziót, mindenhol csak a koronavírusról értekeztek: mennyi új fertőzött van, hányan haltak bele a fertőzés szövődményeibe, a közismert személyek közül ki mindenki lett koronavírusos, mekkora nyomás hárul a zegészségügyre, mi lesz a gazdasággal, aztán a zörökös dilemma, mi, nebulók, a suliban tanuljunk a tanító nénivel vagy itthon, online, és így tovább, az öreg végül annyira beelégedett a hírekkel, hogy kikapcsolta a készüléket.
– Igaza van a Palmának – dünnyöge a fater –, csökkenteni kell a tévében a koronaadásokat, ez pszichikailag rosszul hat ránk. Mire való ez a sok riogatás, eluralkodik a félelem az emberekben, lassan már minden harmadik személy depressziós! Bele kellett volna még szőnie a beszédébe azt a Facebookon terjedő magasröptű megállapítást, miszerint „aki nem tud egyedül lélegezni, rákapcsolják a lélegeztetőgépre, aki pedig nem tud egyedül gondolkodni, rákapcsolják a televízióra”.
– A képviselő parlamenti felszólalásában nekem az a rész tetszett a legjobban, amelyben felszólította a zegészségügyis minisztert, hogy magyarázza már el neki valaki a szakma képviselői közül, hogyan terjed ez a vírus – kuncoga amama. – Merthogy van, aki egész nap viseli a maszkot, alig érintkezik valakivel, és megfertőződik, a másik pedig mindenhol ott van, az óvintézkedéseket tessék-lássék módon tartja be, és mégis kutyabaja.
– A Lončar pedig, ha már így kiugrasztották a nyulat a bokorból, kénytelen volt elmondani, hogy a mai napig nem tudjuk biztosan, hogyan terjed a koronavírus – idézé fel a képviselőházi ülést atata –, pontosítva, hogy nem csak mi, hanem az egész világ nem tudja.
– Nem valami derűlátó felvilágosítás, Tegyula – sóhajta az öreglány –, egyébként meg jól tetted, Tegyula, hogy kikapcsoltad a tévét, egy brit kutatás kimutatta, hogy a túlzott tévénézés csökkenti az élettartamot, merthogy a sok ülés miatt nagyobb a valószínűsége különféle betegségek kialakulásának. Mit szólnál ahhoz, ha elmennénk egyet sétálni?
– Sétálni?! – kérdé megrökönyödve a fater. – Ilyenkor, Tematild?! Csak, hogy tudd, én is foglalkoztam a héten tudományos kutatásokkal, és azt olvastam, hogy eddig 22 tudományos tanulmány támasztotta alá, hogy a légszennyezés növeli a koronavírus-fertőzés veszélyét, másrészt pedig a halálos kimenetelű esetek arányát. És nézzél csak ki az ablakon! Felénk nem csak a korona tombol, hanem a légszennyezés is!
– De mitől ilyen nagy a légszennyezés? – kérdé meghökkenve a muter.
– Régi autók kipufogógáza, ipari szennyezés, az otthoni tüzelés ezzel-azzal meg amazzal, a közlekedési dugók, az időjárási körülmények, és így tovább – magyaráza az öreg.
– Ez azt jelenti, Tegyula, hogy állandóan viselni kell a védőmaszkot? – veté föl a költői kérdést amama. – Bent a koronavírus, kint pedig a légszennyezés ellen.
– Jaj, ne is emlegesse a védőmaszkot, zomzédasszony – mondá fejét csóválva az éppen betoppanó Zacsek. – Hogy jártam vele a héten, képzeljék, egyszerűen otthon felejtettem. Mit tehet ilyenkor az ember, nincs mese, venni kell egyet, mert sehova sem engednek be nélküle, még kenyeret sem vehetek, az asszony pedig külön a lelkemre kötötte, nehogy elfelejtsek kenyeret hozni. Gondoltam, bemegyek a gyógyszertárba és veszek egyet. Mármint védőmaszkot. Igen ám, de ahhoz is szükség volt maszkra, hogy bemenjek a patikába. Mondom az ajtóból a patikusnak, hogy éppen azt szeretnék venni, de ő nem tágít, akkor jöjjek, ha majd lesz rajtam maszk, mondja, mert ő nem kockáztat egy bírságot, ki tudja, lehet, hogy éppen én vagyok a Covid-ellenőr, és csak csőbe akarom húzni, hogy aztán megbüntessem, tegyek fel magamra maszkot, és majd akkor bejöhetek, de hogyan tegyek, kérdem én elcsüggedve, ha sehol sem tudok venni, mert nincs rajtam?!
– Kicsit olyan ez, mint az értelmező szótár fogalomban rejlő ellentmondás – jegyzé meg atata.
– Az meg milyen, Tegyula? – érdeklőde az öreglány.
– Aki tudja, hogy mi az értelmező szótár, annak felesleges azt megmagyarázni az értelmező szótárban, aki viszont nem tudja, az úgysem fogja keresni a magyarázatot rá éppen az értelmező szótárban – értelmezé meglátását a fater.
– Talán mégis jobb lenne, ha inkább tévéznél, Tegyula, mert a felesleges információk feldolgozása nélkül nagyon pihent agyúvá válsz – legyinte a muter, és a
Zacsek felé fordula. – Említette, zomzéd hogy járt bevásárolni, mondja, maguk gyűjtik a zámlákat a zámlás nyereményjátékra?
– Mikor hogy – válaszola a vállát vonogatva a Zacsek. – Ha eszembe jut, akkor elteszem.
– Mi gyűjtjük őket rendületlenül – mondá ironikusan az öreg –, a Pistire is meg rám is zigorúan rá van parancsolva, hogy mindenhonnan vegyük el a zámlát, ha nem adják, akkor kérjük, mert minden eltett zámlával egy szöget verünk a zürkegazdaság koporsójába, és hozzájárulunk a költségvetés feltöltéséhez.
– Hiába csúfolódsz, Tegyula – így amama –, ha a belegrádi vízivárosban nyerek egy luxuslakást, oda nem engedlek majd be!
– És mit kezdenél egyedül abban a fancy kéróban Tematild? – kérdé atata. – Tán kifeküdnél a teraszra gyönyörködni a Závában? Vagy mindennap sétálgatnál a régió legnagyobb shoppingközpontjában? Úgyis mindig a sétára vágysz. Állítólag ahhoz, hogy az ember körbejárja ezt a 300 ezer négyzetméteren elterülő bevásárlóközpontot, legalább öt kilométert le kell gyalogolnia.
– Nem is olyan rossz ötlet, Tegyula – csillana fel az öreglány szeme –, és bent még zmog sincs, zóval, gyűjtsd csak azokat a fránya zámlákat!
– Jut eszembe: a plázákban meg a nagy bevásárlóközpontokban nem támad a korona?! – töprenge el félhangosan a fater. – Ezeken a helyeken mindig rengetegen vannak. Talán nem ártana leellenőrizni a kasszán dolgozókat: miben rejlik ellenállóságuk titka.
– Hallja, zomzéd, a zámlagyűjtést illetően, legjobban teszi, ha szót fogad a kedves nejének – tanácsola bizalmasan az öregnek a Zacsek. – És még örüljön is, hogy ennyivel megússza, tudja mire képesek vágyni a nők: ilyen cipő, olyan táska, wellness-hétvége meg orchidea, és ami minden férfit az őrületbe kerget: állandó lakásfelújítás, mert mindig akad valami, amin alakítani kell. És ami a legzörnyűbb: sose nem elég jó!
– Ahogy mondja – bólogata egyetértően atata –, a héten olvastam, hogy egyszer egy férfi lehozta a szerelmének a csillagokat az égről. A nő nézte, nézte őket, majd megkérdezte: más színben nem voltak?
– Ha már a shopping került szóba – szakítá meg a muter a két atyafi merengését –, úgy tűnik, hogy a koronavírus miatt az idén az ünnepek előtti szokásos vásárlási hadjárat is elmarad, Zabadkán már be is jelentették, hogy nem lesz téli vásár.
– Kétlem, hogy azért a vásárlás elmaradna, annál is inkább, merthogy nyakunkon a fekete péntek – mondá a Zacsek –, legfeljebb majd áttevődik az online térbe, az Amazon internetes kereskedelmi cég a múlt héten százezer embert vett fel meghatározott időre.
– Lassan minden áttevődik a digitális térbe, és egyre inkább csak virtuális életet élünk – dohoga a fater. – A monitoron nézünk filmet, focit, színházi előadást, ott vásárolunk, ott tartjuk egymással a kapcsolatot, ott tanulunk, ott fizetjük a zámlákat, lassan már az orvossal is csak online tudunk értekezni. És még azt mondják, hogy napi két óránál tovább ne ülj a tévé előtt!
– A való világ teli lett veszéllyel – sóhajta amama.
– Nem is olyan meglepő, hogy Elon Musk várost építene a Marson, és oda költöztetné a zemberiséget – jegyzé meg a Zacsek.
– Nahát, micsoda ötlet! – hörtyene föl az öreg. – Talán picivel olcsóbb és jóval érdemesebb lenne, ha a végtelen világűrbe vezető menekülési útvonal helyett a dúsgazdagok kicsit többel járulnának hozzá az élhető városok és életkörülmények megteremtéséhez a Földön.
Pistike, magyarázatokra vágyó zámlagyűjtő
