Megfigyelhető emberi törekvés, hogy a szűkösen rendelkezésre álló javakból az egyén minél nagyobb arányban szeretne részesedni. Ezt a törekvést azonban – legyen bármilyen társadalmi berendezkedésről szó – nem tudja mindenki egyformán megvalósítani. Voltak, vannak és lesznek, akik nagyobb hányaddal rendelkeznek, vannak és lesznek, akiknek be kell érni valamivel kevesebbel. A javak eloszlása egyébként egyenlőtlen a történelmi idők kezdete óta. Az egyenlőtlenség azonban nem szükségszerű, és nem volt mindig elfogadott. Megjelentek olyan elméletek, melyek a javak igazságos elosztásának elérését szerették volna megvalósítani. Szélsőségesnek nevezhető elképzelések szerint a javak egyenlőtlen elosztása nem szükségszerű, és törekedni kell az egyenlőtlenségek felszámolására, ami egy igazságos rendszerhez vezethet. A javak egyenlő vagy éppen egyenlőtlen elosztásának igazságosságába vetett hitet különféle ideológiai formákba próbálták önteni már évszázadokkal ezelőtt is. A 20. század második felében jelentősen elterjedt kommunista eszmék éppen gazdasági okokra visszavezethető bukása ismét az egyenlőtlen elosztás igazságosságába vetett hitet erősítette. Másrészt viszont, lépten-nyomon a világ anyagi javainak és erőforrásainak igazságtalan elosztásáról hallunk és olvashatunk. A megtermelt javak egy része az uralkodó vagy az állam felügyeletével és szervezésében újraelosztásra kerül. Az eredeti elképzelés pedig, hogy ezzel hozzájáruljanak egy igazságosabb társadalom kiépítéséhez. A társadalmat ilyenkor nem merev állapotként kell szemlélni, hanem folyamatosan változó és működő rendszerként, melynek belső stabilitását jelentősen befolyásolja a javak elosztása. Nem is olyan régen még tájainkon is azt tanították az iskolában, hogy a kapitalizmus egy olyan társadalmi rend, mely embernek ember általi kizsákmányolására épül, ezért igazságtalan és meg kell szüntetni, ha szükséges, fegyverrel is harcolni kell ellene. Ugyanabban az időben irigykedve néztük, hogy az akkori értelemben vett nyugati világban milyen jól élnek a kizsákmányoltak. Sőt! Sokan a törvényeket megkerülve is megpróbáltak eljutni oda, ahol kizsákmányoltathatják magukat, mert úgy tűnt, anyagilag mégis csak megéri.
BONYOLULTTÁ VÁLT AZ ÚJRAELOSZTÁS
Amíg az egykori primitív társadalmakban az elosztható javak mennyisége kevéske volt – némi begyűjtött vagy levadászott élelem, néhány egyszerű eszköz –, az elosztás is megközelítette az egyenlősdit, a társadalom minden tagja részesült ugyanis belőlük. Ennek alapján viszont megállapíthatjuk, hogy a későbbiekben a javak (viszonylagos) bősége szülte az elosztás problémáját. Az árutermelés korszakában, aki szorgalmasan dolgozott, vagy ügyesebb volt társainál, joggal követelhette, hogy az elosztásnál a javakból több jusson neki és családjának. Egy idő után viszont olyan egyenlőtlenségek jöttek létre, melyek az elosztás módjával kapcsolatos vitákhoz, konfliktusokhoz, végül erőszakhoz vezettek. Globális világunkban azonban már más az alaphelyzet. Úgynevezett tömegtársadalomban élünk, ahol előírások, törvények, jogszabályok határozzák meg az elosztást, amit természetesen azok kijátszásával is módosítani lehet, az állami szabályozás mégis meghatározó. A technológia és a tudomány fejlődése pedig oda vezetett, hogy a javak hatalmas tömegét hozzuk létre. Már régóta nem csak a javak előállításában való közreműködés, a befektetett munka és ügyesség számít. Értéket jelent, ha valaki irányít, ha valaki oktatja a jövő nemzedékét, ha vannak, akik az egészségügyi ellátásról vagy éppen a közbiztonságról gondoskodnak. A javak forgalmazása, a szállítás, a nyilvántartás vagy az újratermeléshez szükséges tőke biztosítása is olyan feladat, amelyet meg kell fizetni. A klasszikus értelemben vett átlagos állampolgár az elosztási mechanizmusokat és azok működését már nem tudja átlátni. Nem azért, mert szellemi képességei ezt nem teszik lehetővé, hanem mert a folyamat annyira bonyolult, az igazságosság elve mentén keresett vagy kialakított megoldások és elszámolási módok is annyira átláthatatlanok, hogy az néha már ijesztő.
ŐK CSAK A MINTA?
A különféle társadalmi beidegződésekből eredő előítéletek még mindig felismerhetőek társadalmunkban. Gyakran nézik és nevezik mihasznának még ma is azt, aki nem végez fizikai munkát. Pedig a jó szervezőkészség, innovatív ötletek vagy az adminisztratív teendők végzése is kiemelkedően hasznos lehet, nem is beszélve például a tudományos munkáról, kutatómunkáról és egyéb nem termelői foglalatosságról, melyek társadalmi hasznosságához nem férhet kétség. Van azonban az elosztásból eredő szemléletmódnak számos vetülete még. Vajon hogyan tekinthetünk társadalmi szempontból az olyan személyre, aki például életében nem dolgozott és nem is alkotott semmi olyat, ami társadalmilag hasznos lenne, de a felmenőitől örökölt vagyon (termőföld, bankbetét, részvények stb.) jövedelméből jól megél. Sőt! Jobban él (többet fogyaszt), mint azok, akik egész napjukat fizikai munkával töltik. Ha valaki például nagy mennyiségű szántóföld birtokosa, és nem műveli azt, csak bérbe adja, lehet, hogy kisebb kockázattal tud folyamatosan biztos jövedelmet megvalósítani, mint aki a saját földjén gazdálkodik, és a piaci viszonyok alakulása miatt nem biztos, hogy mindig nyereséget könyvelhet el.
Nehéz mindig helyesen megítélni az elosztásának módozatait és mechanizmusait. Erkölcsi, vallási, társadalmi normákból eredő kételyek is felmerülhetnek. Mindenesetre a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a javak elosztásának és birtoklásának egy olyan rendszerét kell kialakítani, amely a társadalom egészének hosszú távú stabilitást biztosít, emellett maximális (munkára) ösztönző hatással van az egyének szempontjából. A történelmi tapasztalatok már megmutatták, hogy az olyan rendszer, amelyben a javakat egyenlően osztják el, hosszú távon életképtelenek. Olyan rendszer sem lehet azonban hosszú távon fenntartható, amelyben a javak túlnyomó részét egy szűk kör birtokolja. A rendszerek kialakításánál fontos szempont még, hogy a társadalom egészének hosszú távú fennmaradását is biztosítja. Ha a társadalom legalsó rétegeit jóformán teljesen kizárják a javak elosztásából, akkor lázadások törhetnek ki, elterjedhet a bűnözés, és egyéb káros társadalmi jelenségek válhatnak meghatározóvá. Olyan rendszert kell felépíteni, melyben a társadalom legalsó rétegéből is felemelkedhet valaki szorgalmával, tudásával, tehetségével vagy rátermettségével, természetesen az adott társadalom normáinak és törvényeinek tiszteletben tartásával. Csányi Vilmos etológus egyik írásában frappánsan megmagyarázza, hogy miért van szükség egy társadalmon belül a gazdagokra: „…a gazdag ember nem azért bír a fényűző javakkal, mert megérdemli, hanem azért, hogy pozíciója másolható cél legyen, amely az érdemesek munkáját aktiválja”.
