A világpiacon végbemenő folyamatok eredményeként a hazai növénytermesztők számára kedvezőnek mondható az elmúlt néhány év. Még az esetenként kedvezőtlen időjárás ellenére is nyereséget jegyezhettek, ha egy kicsit is okosan gazdálkodtak. Annak ellenére, hogy folyamatosan elégedetlen termelőkről szóltak a hírek, és annak ellenére, hogy a legtöbbször, úgymond, igaza volt az elégedetlenkedőknek. Érdekes arra is visszaemlékezni, hogy néhány évvel ezelőtt is a hazai „jeles” szakemberek nem győzték hangsúlyozni: pusztán a növénytermesztésből nem lehet megélni, egy családi vagy farmergazdaság jövőjét nem lehet kizárólag növénytermesztésre alapozni. A gyakorlat azonban egészen mást mutatott. Gyakran azok jártak jól, akik a kukoricát, búzát, árpát és más terményeket – kivárva a kedvező piaci pillanatot – értékesítették. Ugyanakkor nagyon gyakran azok jártak rosszul, akik a saját maguk által megtermelt nyersanyagokra alapozták a jószágtenyésztést. Sokkal több munkát fektettek be, nagyobb volt eleve a termelés kockázata is, a ciklus végén pedig gyakran veszteséget jegyezhettek, vagy örültek, ha mindet összevetve (pozitív) nullát mutatott a könyvelésük. Akik valamennyire jártasak ezekben az ügyekben, tudják, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés mennyire szervesen kapcsolódik egymáshoz, egyben azonban alapvető különbségek vannak a két ágazat között. Több száz oldalas tanulmányokban lehetne mindezekről értekezni. Az állattenyésztés egyébként folyamatos munkát, jelenlétet, úgymond „ügyeletet” igényel, még korszerű technológia alkalmazásakor is. Lehet a farmokat automatizálni, számítógépes felügyelet alá helyezni, mégis kívánatos az ember jelenléte. A növénytermesztésben viszont egészen más a helyzet. Természetesen a folyamatos megfigyelés erre vonatkozólag is elengedhetetlen, de mégsem követel olyan folyamatosságot és intenzitást, mint az állattartók esetében. Összetett folyamatokról van szó, de elmondható, hogy az elmúlt néhány évben azok jártak jobban, akik a viszonylag kedvező gabonaárakat kihasználva értékesítették terményeiket, és a növénytermesztés holt időszakának nevezett hosszabb periódusokat pihenésre vagy más hasznos tevékenységre használták ki, míg az állattenyésztők folyamatosan „robotoltak”, és summa summarum kevesebbet „kaszáltak”.
MEG VAN ÁGYAZVA
Az alacsony gabonaárak korszaka mindenkorra véget ért – gyakran hallottuk az elmúlt néhány évben ezt a már jelmondattá vált megállapítást. A világpiaci trendek, bolygónk növekvő népessége, a mezőgazdaságilag hatékonyan művelhető területek korlátai mind-mind azt a logikát sugallták, hogy valóban így van. Persze ez nem jelenti azt, hogy a trendeken belül nem lehet ingadozás. Az idén sem takaríthattak be rekordterméseket vidékünk növénytermesztői. Az tavalyi aszályos évhez képest azonban jóval több a termésmennyiség, ezenkívül a minőség is kielégítő. A jövedelmezőség azonban számos összetett tényező függvénye. Úgy tűnik, hiába termett most több és jobb minőségű gabona, ha a piaci mozgások hatására az árak már a felét sem teszik ki a tavalyiaknak. Így összességében lehet, hogy lesznek, akik a tavalyinál kisebb nyereséget könyvelhetnek el, illetve olyanok is, akiket a tavalyinál is nagyobb veszteség ért. Nőttek egyébként az elmúlt időszakban az alapanyagok költségei, és az energiaárak is emelkedtek. Még olyan véleményekkel is találkozhatunk, hogy a növénytermesztők számára kedvezőbbek az aszályos évek. A hozamok ilyenkor messze elmaradnak az átlagosnál, viszont a kisebb mennyiségeket kisebb ráfordításokkal lehet betakarítani, raktározni, az árak pedig végül kompenzálják a terméskiesést. Sőt! Egyesek szerint aszályos években kisebb a gépek amortizációja, hiszen kisebb az igénybevétel. Ezenkívül időben is kevesebb a ráfordítás, hamarabb kezdődik, majd pedig gyorsabban végbemegy a betakarítás stb. Tehát vannak, akik esetenként jobban járhatnak a szélsőséges években. Összességében azonban nyilván nem lehet teljes mértékben elfogadni az ilyen véleményeket, hiszen a multiplikáló hatásokat is figyelembe véve, mindenképpen azok az évek sikeresek, amikor az átlagosnál több gabonaféle terem. Az ilyen időszakok ugyanis úgymond „megágyaznak” egy újabb sikeres gazdasági ciklusnak, hiszen a feldolgozóipar olcsóbb és jobb minőségű nyersanyaghoz juthat, ennek pedig számos pozitív következménye vázolható, ha „horizontális és vertikális” szinten is minden jól szervezett, és legalább kielégítően működik.
FONTOS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS
Az élelmiszeriparban kedvező fejleményként tekinthetnek a növényi termékek árának viszonylagosan gyors csökkenésére, ami a költsége illetően jelentős könnyítést jelenthet számukra. A végtermékek árára minimális mértékben hatott ez eddig. Azt is meg kell jegyezni, hogy a most forgalomban lévő élelmiszerek nem az idei termésből készültek. Az étolaj pl. egészen biztosan még a tavalyi napraforgóból, a kukorica betakarítása is még csak a felénél tart, a termény, szárítás nélkül viszont nem használható fel – egyelőre egyfajta köztes periódusban vagyunk. A gabonaféléknek, a legfontosabb takarmány-alapanyagok piacán az elmúlt időszakban bekövetkezett áresésnek bizonyos logika szerint jó hatással kellene lennie az állattenyésztésre, ezen keresztül pedig a húsiparra is. A növénytermesztés és az állattenyésztés hosszú távon mégis szervesen kapcsolódik egymáshoz, így egy viszonylag jó év jó esély arra is, hogy bizonyos eltolódott arányok önmaguktól, részben pedig egy kis „segítséggel”, visszaálljanak. Az Európai Unió felé vezető úton sok kihívás vár egyetlen eredendően és igazán versenyképes ágazatunkra, a mezőgazdaságra. A versenyképesség javításán keresztül most meg kellene erősíteni az ágazat belföldi és exportpiaci pozícióit, közben olyan viszonyokat alakítva ki, hogy a gazdálkodás eredményessége minden szinten biztosítva legyen, természetesen ha az adott szubjektum legalább átlagos szinten teljesít. Hosszú távon a termelőknek, feldolgozóknak, forgalmazóknak, de még a fogyasztóknak is azonosak az érdekeik, illetve vannak olyan támpontok, melyek mentén meg lehet találni a kompromisszumok minimumát, illetve optimumát, ami azután szavatolni tudja valamennyi tényező alapvető érdekeinek megvalósítását. Ez így leírva nyilván közhelyesen hathat, de a nálunk (sokkal) fejlettebb országok tapasztalatai azt mutatják, hogy a horizontális integráció különféle formái a gyakorlatban nagyon is életképesek lehetnek. Ma még messze elmaradunk a hozamok és sok minden más tekintetében az olyan országoktól, melyeknek a természeti adottságai eleve rosszabbak a miénknél. Az idén az időjárási körülményeknek köszönhető jórészt, hogy viszonylag szolidak a hozamok a növénytermesztésben. Ez most megalapozza az egész előttünk álló időszakot, és jó kiindulópontot képez ahhoz, hogy előbbrelépjünk, hogy megpróbáljunk olyan viszonyokat teremteni, amikor mindenki esélyt kap arra, hogy megtalálja a számítását.
