A papírpénzek története inflálódásukról, értékvesztésükről szól. Bármely tetszőleges papírpénz történetét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy jóformán kivétel nélkül, kisebb ingadozásokkal, de azok elértéktelenedése a jellemző. Nagyon sok tényezővel magyarázható ez a folyamat, de talán a legjellemzőbb mégis, hogy az aktuális kormányok elsősorban mindig a rövid távú céljaikat szeretnék megvalósítani. A gazdasági növekedés, a foglalkoztatottság szintjének fenntartása és emelése az olyan rövid távú célok között szerepel, melyek megvalósítása nélkül nem igen lehet újra elnyerni a választók bizalmát, ezért jellemző, hogy a kormányok mindig ilyen 4-5 éves ciklusokban gondolkodnak. A pénzbőség előidézésével, a pénzmennyiség növelésével hosszú távon inflációt okoznak ugyan, de rövid távon elősegítik a gazdasági növekedés fenntartását, a foglalkoztatás szintjét is biztosítani tudja. Az infláció, mint egy ilyen, jól beazonosítható monetáris politika következménye, igen sokrétű hatást fejthet ki a gazdaságban. Az inflációs ráta az egyik legfontosabb mérőszám, amit a jegybankok folyamatosan kísérnek. Az alapkamat szintjének megállapítása és a monetáris politika egyéb intézkedései sokban függnek tőle. Az infláció elszabadulása egy idő után károssá válik a gazdaság szempontjából, kialakulhat az inflációs spirál, ami már drasztikus méretékű pénzromláshoz vezethet és alapjaiban rengetheti meg az adott ország gazdaságát. A jegybankok az alapkamat emelésével és egyéb monetáris eszközökkel próbálják az inflációt megfékezni, illetve a kívánatos szinten tartani. Alacsony infláció esetén az alapkamat csökkentésével lehet stimulálni a gazdasági növekedést. Közgazdászok körében ma általánosan elfogadott, hogy egy alacsony szintű és kontrollálható infláció kívánatos, hiszen szükség van rá a gazdasági növekedés miatt. Az adott nemzetgazdaságra ható külső és belső körülmények befolyásolják a „kívánatos”, vagy szükséges pénzromlás mértékét, de általában a 2-3 százalékos infláció az a szint, ami többet használ, mint amennyit árt. A negatív előjelű infláció, a defláció, ami az árak csökkenését jelenti, általában kerülendő, hiszen az árszínvonal csökkenése rontja a gazdasági szereplők motivációját, csökkenti aktivitásukat.
A FOGYASZTÓI KOSÁR
Nem minden inflációra ható tényező befolyásolható egyébként jegybanki eszközökkel. A világpiaci áringadozásokra, például az olaj vagy a gabonaárak alakulására egy átlagos ország jegybankja nem tud hatni. Ezt szokták importált inflációnak nevezni. Az inflációra vonatkozó statisztikai adatokat meg kell tisztítani a külső hatásoktól, így lehet megkapni a maginflációt, ami az a fogyasztói-árindex emelkedés, amelyet jegybanki eszközökkel befolyásolni lehet. Nem teljesen fedi az igazságot, hogy az importált inflációt nem lehet jegybanki eszközökkel befolyásolni. Devizapiaci intervenciókkal a jegybank ugyanis némiképpen hatni tud a behozatali termékek áraira is. A fogyasztói árindexen kívül létezik még egy mutató, a termelői-árindex, ami a cégek inputjait, a beszállítói árak változását méri. A termelői-árindex változása a legtöbbször előrevetíti a fogyasztói-árindex változását. Elsőként ugyanis a termelők szembesülnek az alapanyagok árváltozásaival, a különbséget pedig ösztönösen megpróbálják a fogyasztókon „behajtani”, azaz emelik termékeik árát. Amikor a termelői-árindex gyorsabban emelkedik, mint a fogyasztói árindex, ez azt jelenti, hogy a kereslet olyan mértékben érzékeny az árváltozásokra, hogy a cégek nem képesek az áremelkedéseket a végterméken keresztül „megfizettetni”, így nyereségük csökken, illetve a termelés akár veszteségessé is válhat.
Az infláció mérésének egyik nemzetközileg elfogadott módszere a fogyasztói kosár árának meghatározása. Az intézmény, mely a mérést végzi, összeállít egy különböző termékeket tartalmazó listát, amely az adott környezet átlagos háztartásának fogyasztását reprezentálja. Az inflációt általában havi szinten mérik, majd éves szinten összegzik.
A HEVERÉSZŐ KUTYA
Az infláció lényegében egyidős a piacgazdasággal. Megfigyelhető, hogy az árak hosszú távon kitartóan emelkednek. Infláció és infláció között azonban hatalmas különbségek lehetnek, ezt mi itt, Szerbiában az elmúlt negyed évszázadban sorra megtapasztalhattuk már. Három alapkategóriába szokás sorolni a pénzromlást, az intenzitása alapján. A mérsékelt infláció az árak lassú emelkedését jelenti, általában az évi 10 százalék alatti rátával jellemezhető. Általában ez még nem okoz különösebb problémákat. A két-, vagy háromjegyű, vagy másképpen vágtázó infláció a pénzromlásnak azon üteme, ami már komoly torzulásokat eredményez. Ilyenkor a pénz gyorsan veszíti az értékét, az emberek ilyenkor igyekeznek minél előbb elkölteni. Az ennél is gyorsabb pénzromlás a hiperinfláció. Ilyen folyamatot 1920 és 1923 között Németországban, a második világháború után Magyarországon, illetve a 90-es évek elején az egykori Jugoszláviában lehetett megfigyelni. A vágtázó és a hiperinfláció megjelenése kifejezetten káros, megjelenésüket különleges körülmények idézik elő. Ha nem léteznek a különleges, háborús vagy egyéb körülmények, az inflációnak a szakirodalom szerint létezik egy normál állapota. Bebizonyították ugyanis, hogy az inflációnak van egy tehetetlenségi állapota, amiből csak valamilyen rendkívüli körülmény, sokkhatás képes kimozdítani. A 2009-ben elhunyt Nobel-emlékdíjas közgazdász, Paul Samuelson ezt az állapotot nagyon szellemesen egy kutyához hasonlította. Az eb normális körülmények között nyugodtan heverészik, de ha megrúgják, vagy felkelti az érdeklődését egy közelben felbukkanó macska, arra mozgással reagál, majd az ingerek megszűnte után újra leheveredik.
Szerbiában folyamatosan fennáll az infláció elszabadulásának veszélye. A számos meglévő hatás közül az utóbbi időben a gyenge tavalyi gabonatermés következményei emelhetőek ki. A jegybank az elmúlt fél év alatt (június óta) nyolcszor emelte meg az alapkamatot, ami nem hat ösztönzőleg a gazdasági növekedés beindítása szempontjából. Novemberben egyébként az éves infláció közel 12 százalékos volt, decemberben pedig az érték meg is haladta a 12 százalékot. Ezért tartja magas szinten az alapkamatot a jegybank, ami nem hat ugyan serkentően a gazdaságra, de némiképp mérsékli az inflációs nyomásokat. A jegybank inflációs célja egyébként erre az évre 4 százalék, plusz/mínusz 1,5 százalék. Szerbiában a makacsul magas, két számjegyű infláció miatt az irányadó banki alapkamatot legutóbb már 11,75 százalékra emelték. A legtöbb elemző szerint nem reális egyébként arra számítani, hogy a pénzromlás valóban a tervezett 5 és fél százalékos keretben maradhat. Az első elemezések arra utalnak, ennél magasabb lesz az infláció. Már az is eredmény lenne, ha az év végig sikerülne egy számjegyű szinten tartani.
