Egy felfogás szerint a gazdasági fejlődés, az általános jólét szintje, az életszínvonal emelkedése a megoldás az összes felmerülő társadalmi problémára. Valóban összefüggés tapasztalható az emberek életszínvonala és a társadalomban felbukkanó deviáns magatartás megjelenésének gyakorisága között. Mégsem állíthatjuk, hogy hosszú távon is a fogyasztói társadalom globális térhódítása jelentheti az emberiség felemelkedésének kulcsát, azon egyszerű, elcsépelt, de tagadhatatlanul helyes megállapítás végett, miszerint a Föld erőforrásai végesek. Ha így tekintünk a folyamatokra, megállapíthatjuk, hogy magunk alatt vágjuk a fát. Globális, egymással összefüggő probléma ma a fenntartható fejlődés kérdése, a népességnövekedés, a természetes környezet megóvása és a fegyveres konfliktusok elkerülése. A fogyasztói szemlélet elterjedése, az igények általános növekedése és a korlátlan népességnövekedés tükrében fenntartható fejlődésről beszélni butaság.
MÉLYÖKOLÓGIA
Az emberiség jövője ezeknek a problémáknak a megoldásától függ. Vidékünkön a negatív népszaporulat okoz gondot, globális szinten azonban továbbra is jelentős a népességnövekedés. Az emberiség jövőjét veszélyeztető problémákra semmiféle megoldás nem körvonalazódik, és ez nem kis aggodalomra ad okot. Az ökocentrikus ideológiák között egészen szélsőségesek is felfedezhetők. Egyes elméletek és elképzelések annyira a természet törvényeit helyezik előtérbe, hogy szinte már ökofasizmusról lehet beszélni. A mélyökológia viszonylag új filozófiai irányzat, amely elsősorban a természet önértékét, minden létező élőlény egyenjogúságát és egymásrautaltságát hangsúlyozza. A filozófiai irányzat atyja a 2009-ben elhunyt norvég Arne Naess. A kiinduló elv szerint az élővilágban felbukkanó valamennyi életforma egyformán jogosult a fennmaradásra, függetlenül attól, hogy az ember számára mennyire káros vagy hasznos. Az irányzat támogatói úgy vélik, a bioszférában az embernek nincsen kitüntetett értéke, nem érdemel megkülönböztetést. Sokan a mélyökológiát tartják ökofasizmusnak. Bírálói elsősorban azt róják fel, hogy szigorú születéskorlátozó intézkedéseket sürgetnek, és magát az emberiséget a Föld egy természetesen burjánzó rosszindulatú daganatának tekintik. A mai radikális zöldmozgalmak nem csupán a környezetbarát életmódot propagálják, de nem titkolt céljuk egy egykori primitív állapotba való visszatérés elősegítése, olyanba, melyben az ember lemond a modern civilizáció előnyeiről, az egyetemes emberi jogokról. Visszaállítanák az ősi primitív emberi ösztönöket felszabadító civilizálatlan törzsi körülményeket. A közelmúltban nem kis sajtóvisszhangja volt Sir David Attenborough ismert természetfilmes egyik kijelentésének, melyben szintén annak a véleményének adott hangot, hogy korlátozni kell az emberi populáció növekedését, mert teljesen tönkretesszük bolygónkat. „Mi vagyunk a Föld pestise. A következő ötven évben megkapjuk érte a büntetésünket. Nemcsak klímaváltozásról van szó, az csak terület kérdése. Elég hely kell ahhoz, hogy élelmet termeljünk ennek az iszonyú nagy hordának. Vagy mi korlátozzuk a populációnövekedésünket, vagy a természet teszi meg ezt helyettünk, és a természet már most is teszi a dolgát” – mondta egy rádióműsorban David Attenborough.
A népszerű természetfilmes egyébként már korábban is beszélt „az emberi egyedszám ijesztő robbanásáról”. Véleménye szerint anyagilag is jobban kellene támogatni a szexuális nevelést és más önkéntes népességkorlátozó módszereket a fejlődő országokban. „Állandóan programokat indítunk az etiópiai éhezéssel kapcsolatban, más nem történik. Pedig egyszerűen csak túl sok ember él ott. Nem tudják fenntartani magukat – és ennek kimondása nem embertelenség. Ez csak tény. Amíg az emberiségnek nem sikerül kikeverednie ebből, és nem kap összehangolt képet a bolygóról, addig mind rosszabbá és rosszabbá válik a helyzet” – véli Attenborough.
ELVESZTETT EGYENSÚLY
Az emberiség az ökológiai katasztrófa irányába sodorja saját élőhelyét, a Földet. Voltak, akik már nagyon régen figyelmeztettek erre a tényre, az elmúlt három évtizedben ezt folyamatosan hallhatjuk. A fajok kihalása felgyorsult, az évmilliók során felhalmozódott kőolajkészletek felét már elhasználtuk, az óceánok kimeríthetetlennek hitt halállományát jórészt lehalásztuk vagy megmérgeztük. A nyugati ember életszínvonala fenntarthatatlan, ha mindenki úgy élne, mint az átlagos nyugati, három bolygó sem lenne elegendő. Annyiszor halljuk és olvassuk mindezt, hogy szinte oda sem figyelünk, belefásultunk, vagy nem vesszük igazán komolyan. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ezeknek a problémáknak a megoldása nélkül nincs jövőnk, mégsem látszanak a megoldásnak még a körvonalai sem. A határtalan növekedésre épülő fejlődési paradigma globális szinten még mindig vezető eszmének számít, annak ellenére, hogy tisztában kell lenni azzal, hogy ilyen nem létezik. A berögződések azonban erősek. A demokratikusan választott kormányok tisztában vannak azzal, hogy újraválasztásuk esélyét jelentősen csökkentenék, ha nem gazdasági növekedést, az életszínvonal emelkedését ígérnék. A legtöbb politikus csupán frázisokat puffogtat a környezetvédelem fontosságáról. Divatos mostanában, hogy ez (is) a politikusi imázs része legyen, de a való ökológiai tevékenység általában ebben ki is merül. Nem minden esetben, vagy nem kizárólag a politikusok hibáztathatóak azonban, hogy ilyenek a körülmények. Ők csak alkalmazkodni próbálnak. A 4-5 évenként ismétlődő választási ciklus a rövid távú gondolkodást és tervezést preferálja. A politikusoknak egyetlen választási ciklus alatt megvalósítható programot kell összeállítaniuk és követniük, míg a környezeti krízis megoldása hosszú távú gondolkodást igényel.
A Római Klub megbízásából egyébként még a 70-es években elkészítették a Meadows-féle világmodellt, mely öt alapvető paraméter – a világ népessége, a rendelkezésre álló nyersanyagkészletek, az egy főre eső élelmiszerkészlet, az ipari termelés és a környezeti szennyezettség – alapján próbálta előrevetíteni a jövőnket. A világmodell végkövetkeztetése az volt, hogy az emberi termelés növekedésének szigorú határai vannak, és hogy mára már ezeknek a határoknak a közelébe érkeztünk. A környezeti krízis csak úgy kerülhető el, ha a jövőben sikerül korlátozni az emberiség lélekszámát, valamint termelő, illetve fogyasztó tevékenységét. A számításokat 1993-ban megismételték, és az eredmények azt mutatták, lényegében az történik, ami a modell szerint is várható volt. Az új jelentés végkövetkeztetése, hogy ha a káros anyagok környezeti kibocsátása, valamint az energia-felhasználás a jövőben nem csökken jelentősen, visszaesés következik be az élelmiszer-termelésben. Ennek pedig tömeges éhínség és járványok lesznek a következményei. Mindez az emberiség létszámának radikális csökkenését okozva helyreállítja majd az elvesztett egyensúlyt.
