Ellentmondásosnak tűnhet, hogy amíg azt tapasztaljuk, társadalmunk elöregszik, mind kevesebb a gyermek, összességében az emberiség lélekszáma folyamatosan nő. Az ellentmondás látszólagos, hiszen amíg Európa és a nyugati világ valóban az elöregedésből eredő problémákkal kénytelen szembenézni, addig a harmadik világ országainak népessége jelentősen szaporodik. Így az átlag szerint az emberiség összlétszáma évente mintegy 1,2 százalékkal nő.
Thomas Malthus 1798-ban írta legendássá vált esszéjét a populációról. Az emberiség létszáma akkor érte el az egymilliárdot. A Föld népessége a következő újabb száz évben megnégyszereződött. Malthust viszont már kétszáz évvel ezelőtt – mikor „csupán” egymilliárd ember élt – aggasztotta a túlnépesedés veszélye. Úgy vélte, míg a népesség mértani haladvány szerint, addig a megélhetéshez szükséges források csak számtani sorozat szerint növekednek. Első műve a Tanulmány a népesedés törvényéről még 1798-ban íródott. Az akkori kor egyik sokoldalú gondolkodójának, Benjamin Franklin megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott, hogy amíg az élelmiszer-termelés legfeljebb számtani sor szerint tud növekedni (pl. 1, 2, 3, 4, 5), addig a népesség mértani sor szerint nő (1, 2, 4, 8, 16). Ennek megfelelően egy egységnyi élelmiszerre egyre több és több ember pályázik majd. Így ahelyett, hogy a gazdasági növekedés következtében a jólét kiterjedne a társadalom minden csoportjára, Malthus szerint a nyomor ölt majd mind nagyobb és nagyobb méreteket. Maga a természet gondoskodik majd arról, hogy ez a folyamat ne váljon végzetessé. Háborúk, a betegségek és természeti katasztrófák ritkítják majd az emberiség lélekszámát. Malthus egyébként ellenezte a szegényeknek juttatott szociális támogatásokat is, mert úgy gondolta, hogy azok a népesség gyorsabb növekedését eredményezik, fenntartva, újratermelve a szegénységet.
Elméletének hosszú ideig nagy befolyása volt. Később viszont úgy tűnt, hogy sem az élelmiszer-termelésre, sem a népesség növekedésére vonatkozó előrejelzései nem állják meg a helyüket. Az általa felvetett eredeti probléma azonban – miszerint a népesedés lehetőségeivel szemben bolygónk erőforrásai nem végtelenek – ma is fennáll. Sőt, ismét nagyon aktuális. A népesedési elmélet nem csupán a demográfia és a közgazdaságtan fejlődésére hatott. Charles Darwin is több helyen hivatkozik Malthus nézeteire evolúciós elméletének vázlataiban.
AZ ÉVSZÁZAD KÖZEPÉIG MEGLESZ A TÍZMILLIÁRD
Jelenleg az emberiség lélekszáma átlagosan évente 1,2 százalékkal nő. Modellezték, a következő évtizedekben hogyan alakulnak majd a demográfiai trendek, és az előrevetítés szerint valamikor 2050 környékén mintegy 10 milliárdos szinten stabilizálódik majd a Föld népessége. Természetesen csak akkor, ha nem történnek előre nem látható hatalmas természeti katasztrófák, járványok, nem lesznek pusztító méretű háborúk és egyéb nem szokványos események. A kutatások egyébként azt mutatják, hogy a most meglévő emberi tudással és a technológia jelenlegi fejlettségi fokával tízmilliárd embert is el tudna tartani Földünk. A nagy demográfiai ugrás egyébként a XVIII. század végétől figyelhető meg. A tudományos felfedezéseknek és kutatásoknak köszönhetően addigra már voltak ismeretek a járványokkal kapcsolatban, az emberek táplálkozása is javult, ami a halálozási ráta csökkenéséhez vezetett. A születési ráta viszont magas szinten maradt, elsősorban ez eredményezte a demográfiai robbanást.
Ha megállja a helyét az állítás, hogy a 2050-re várható 10 milliárdos lélekszámú emberiség ellátása a mostani technológiával is megoldható lenne, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy a jelenlegi hétmilliárdot akkor miért nem lehet könnyedén eltartani, miért vannak világszerte gondok és bajok. Amikor a sokmilliárdnyi emberiség ellátásáról beszélünk, akkor valamiféle átlagok alapján számolunk, az átlagos, normális – mondjuk úgy – szükséges személyes fogyasztás tükrében. Az aránytalanságok azonban mindig is megfigyelhetőek voltak. Ma pedig már mind gyakrabban és mind többen hívják fel a figyelmet arra, hogy az emberek közötti vagyoni egyenlőtlenség óriási és egyre nő. Az állapot pedig előbb-utóbb tarthatatlanná válik. Jelenleg a Föld felnőtt népességének 1 százaléka birtokolja a világ anyagi javainak a 40 százalékát.
EZERSZERES KÜLÖNBSÉG
A közgazdászok igyekezete az elmúlt években már elkezdett arra összpontosulni, hogy a jövedelmek eloszlását feltérképezzék. Így derült ki, hogy óriási az egyenlőtlenség a világban, és ami még nagyobb gond, semmi jel nem mutat arra, hogy ez az idő múlásával megváltozna. A gazdagság eloszlása nem független a jövedelmektől. Európa, Észak-Amerika, és a gazdagabb ázsiai országok, mint Japán vagy Dél-Korea polgárai mondhatják a magukénak a világ vagyoni értékeinek mintegy 90 százalékát. A gazdagságban pl. Japánban 181 ezer dollár, az Egyesült Államokban 144 ezer az az egy főre jutó átlagos vagyonérték. A legkevesebbel a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Etiópiában kell beérniük az embereknek. Ott a személyes javak, illetve megtakarítások átlagos értéke a fejenkénti 200 dollárt sem éri el. Nem elképesztő aránytalanság ez, akárhogyan is szemléljük? Eközben viszont nyilvánvaló, hogy képletesen szólva egy csónakban evezünk, éljen bárhol is az ember. Amíg azonban a Föld egyik felén a népesség a mutatók alapján produktívvá vált és egyben meg is gazdagodott, most azon kell dolgozni, hogy hogyan lehetne megoldani a csökkenő létszámú, de elöregedő lakosság időskori ellátását, honnan előteremteni a pénzt a nyugdíjakra és az egészségügyi ellátásra. A világ másik részében viszont a megnövekedett és tovább növekvő népesség tőkehiánnyal és nagyarányú munkanélküliséggel kénytelen szembenézni.
Az aránytalanságok a fogyasztásban is megfigyelhetőek. Amíg a világ népessége a négyszeresére nőtt, az energiafogyasztás tízszer akkora lett, a vízfogyasztás pedig kilencszeresére nőtt. Úgy tűnik nem az a baj, hogy már több mint hétmilliárdan vagyunk. Megélhetne jóval több is. A problémák okait az elképesztő aránytalanságokban kellene keresni. A nem megújuló természeti erőforrások használata a népességnövekedéshez képest például a duplájára nőttek, miközben a jövedelem és életszínvonal-különbségek nem csökkentek. Egy másik ijesztő adat: a világon négyszer olyan gyorsan fogy a termőtalaj, mint ahogy képződik. Európa fejlett részén pedig ez az arány is sokkal nagyobb. Sokan féltik a Földet. Valószínűleg alaptalanul. A földtörténeti tanulmányok szerint végül mindig helyre áll valamiféle természetes egyensúly. Legfeljebb kell hozzá néhány millió év. Az embert kell félteni, hiszen most úgy tűnik, nem leszünk képesek az aránytalanságokból eredő viszonylag egyszerű gondjainkat sem orvosolni. Lehet, hogy mégis Malthusnak lesz igaza, és a természet fogja megoldani…
