Az elmúlt öt évben a gazdasági hírek között rendre felbukkant, hogy hol egyik, hol másik ország – sokszor előzőleg többnyire stabilnak vélt – bankrendszere hirtelen megingott. Nem is olyan régen a ciprusi bankok és az egész bankrendszer megrendüléséről szóló információk kerültek a vezető hírek közé, majd a helyzet kezelését megcélzó nem szokványos intézkedések. Fontos azonban kiemelni, hogy Ciprus esete specifikus az unión belül, ugyanis a pénzügyi válság kirobbanása után az ötödik olyan euró-övezeti tagország volt, amely segítségre szorult. Írország 85 milliárd eurós mentőcsomagját követte a görögök első 110 milliárdos, majd a portugálok 78 milliárdos kisegítése. A spanyolok 100 milliárdos csomagját pedig a 130 milliárdos második görög csomag követte. Ciprus két legnagyobb bankja által jegyzett óriási veszteségek miatt a tavaszon a szigetország kormánya kénytelen volt szintén uniós mentőcsomagot kérni. Márciusban 10 milliárd eurót hagytak jóvá számára. Újdonság volt viszont, hogy a megállapodás részét képezte a banki betétek általános megadóztatására vonatkozó javaslat is, ez azonban az előző csomagoknál nem volt gyakorlat. A megállapodás március végén nyilvánosságra hozott végső változata szerint a 100 000 eurónál magasabb betéteket jelentősen megadóztatták. Ciprus akkor azért tűnt specifikusnak, mert közismerten adóparadicsomnak számított, így a döntésnek politikai háttere is volt. Sokan azt gondolták, csupán különleges és egyszeri megoldásról van szó, pedig lényegében egy új eljárás, egyben új pénzügyi és közgazdasági fogalom született akkor. Ismerkedjünk meg tehát a „bementés” fogalmával és mechanizmusának mibenlétével. Korábban a kifejezést egyébként már használták a tranzisztoros alapáramkörök és a neurális hálózatok esetében, most azonban pénzügyi értelmet is kapott.
A mentőcsomag kifejezéssel megszámlálhatatlanul sokszor találkozhattunk a válság kitörése óta elmúlt csaknem öt év alatt. Ez leegyszerűsítve úgy magyarázható, hogy állami vagy más típusú (pl. uniós) központi költségvetésből vagy más hasonló forrásokból a likviditási gondokkal küszködő bankokat kisegítik, feltőkésítik. A „bementés” kifejezés – amely új fogalom, de mondhatjuk új szóösszetételnek is – viszont azt jelenti, hogy a banki veszteségeket áthárítják a befektetőkre, a betétesekre. A ciprusi eset most ennyi idő távlatából és a további fejlemények tükrében csupán próbaüzem volt, ami bevált, és most a világ más pontjain is alkalmazni próbálják. Meg kell még jegyezni ezzel kapcsolatban, hogy nem túl „korszakalkotó” találmánynak tűnik, főleg nem szerbiai perspektívából, hiszen itt a befektetők, a betétesek már többször pórul jártak.
TÁVOL-KELETI BEMENTÉS
A napokban kelt szárnyra a hír, hogy a Japán Pénzügyi Szolgálatok Hivatala új szabályok bevezetésére készül, tulajdonképpen a banki veszteségeket a befektetőkre hárítaná. A Mitsubishi UFJ (MTU), Mizuho Financial (MFG) és Sumitomo Mitsui (SMFG) javaslatára kidolgozott szabálymódosítás lehetővé tenné az olyan elsőbbségi részvények vagy hátrasorolt kötvények kibocsátását, amelyeket ilyen helyzetekben alkalmaznának. Az eurózónában és az Amerikai Egyesült Államokban ugyanakkor szintén komolyan fontolgatják egy ilyen megoldás alkalmazását. Mindezek tükrében érdemes kiemelni azokat a híreket, melyek szerint az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei már tárgyaltak arról, hogy egy esetleges újabb mentőakció alkalmával a betétesek és a hitelezők milyen sorrendben és milyen mértékben veszítenének pénzükből az eurózóna mentőalapján és az Európai Stabilitási Mechanizmuson keresztül. Magyarázatként erre vonatkozólag fontos kiemelni és megjegyezni, hogy az intézkedések nem csupán a rézvényeseket, a nagybefektetőket érintenék, hanem a bankok minden betétesét. Majdnem biztosak lehetünk abban, hogy a most zajló események oda vezetnek, hogy szükség lesz újabb bementésre, melynek költségeit a betétesekre próbálják majd hárítani. Sokan vélik úgy, hogy a globális pénzügyi összeomlás elkerülhetetlen. A pénzügyminiszterek pedig – mint jól informáltak – már sejthetnek valamit.
BELÁTHATATLAN KÖVETKEZMÉNYEK
A ciprusi próbálkozás tehát sokak szerint csak egy kísérlet volt. Csak ezért említésre méltó, mert maga az egész ciprusi eset és a 10 milliárdos mentőcsomag értéke és jelentősége az unió arányaiban (is) elhanyagolható tétel. Sokkal fenyegetőbb az, ami Japánban történik. Nyilván nem véletlen, hogy egyetlen kísérlet után a japánok máris megpróbálkoznak a „csodaszerrel”, illetve nevezzük talán inkább kényszermegoldásnak? A világ harmadik legnagyobb gazdaságának pénzrendszere ugyanis az összeomlás szélén áll, és ha ez bekövetkezik, az a Föld minden pontján érezhető lesz. Japán gazdasága immár egy évtizede válságban van, a GDP-hez viszonyított államadósság pedig elérte a 225 százalékot. Ez azt jelenti, hogy az adóbevételek több mint 50 százalékát kénytelenek az adósság fenntartására fordítani. Elképesztő, hogy a XX. század második felének „bezzeg-országa” ide jutott. Jobb megoldás híján és végső kétségbeesésében a központi bank szerepét betöltő Bank of Japan hatalmas pénzösszegeket pumpált a rendszerbe. Előbb úgy tűnt, az intézkedés meghozza a kívánt eredményt, hiszen gazdasági tevékenység erősödése egy időre felpörgette a tőzsdét. Sajnos a pénznyomtatás komoly (negatív) következményekkel is jár. A befektetők időeltolódással ugyan, de elkezdenek magasabb hozamot követelni a pénzükért, és ez felfelé hajtja a kamatokat. A japánok azonban ezt nem engedhetik meg maguknak, mivel alacsony kamatok nélkül az állam pénzügyileg összeomlana. Az adósságállomány akkorára nőtt, hogy egy 3 százalékos kamatemelkedés Japánnak a GDP csaknem negyven százalékába kerülne. Ilyen brutális sokkot egyetlen ország bankrendszere sem lenne képes elviselni. Az ebből eredő és a (határokon) gyorsan átterjedő hatások miatt pedig gyorsan mindenkit magával rántana az örvény.
A válság kitörése óta gyakran hallottuk, hogy Kína lett a világgazdaság motorja. Csakhogy újabban éppen ott is ugyanolyanok a tünetek, amilyenek az Egyesült Államokban és Európában a pénzügyi válság kitörése előtt. A Fitch hitelminősítő intézet szerint a kínai bankrendszert komoly válság fenyegeti. A rossz hitelek, az infláció, a likviditáshiány gondokhoz vezethetnek. Elemzők azonban arra is rámutatnak, hogy Pekingnek az államberendezkedésből adódóan sokkal szélesebb eszköztára van a válság leküzdésére, mint a fejlett nyugati gazdaságoknak. Tény, hogy Kína eddig is el tudta kerülni a válságot. Sőt, fenntartotta a magas szintű gazdasági növekedést is. Most azonban úgy tűnik, kénytelen lesz vállalni a fájdalmas strukturális reformokat: többek között csökkenteni az export részarányát és bővíteni a belföldi keresletet. Ennek köszönhetően az ország talán elkerüli a komolyabb válságot, de az évi 8–10 százalékos növekedési ütemről lehet, hogy le kell mondania. A növekedés kifulladása azonban politikai válsághoz vezethet, beláthatatlan következményekkel…
