Mindennemű üzletnek megvan a maga diszkrét bája, de ugyanígy megvannak a vele járó viselkedési normák is, amelyeket aztán egyesek betartanak, mások meg igyekeznek kibújni alóluk. Ez utóbbi embertípus az, aki azt gondolja, mindenkinél okosabb és ezért rendszerint hülyére veszi a többieket.
Annak idején, amikor még csak a kisboltok léteztek, ezek az emberek voltak azok, akik a szombati csúcsidőszak közepén bevágódtak oda és azzal a kifogással, hogy „csak meg szeretném kérdezni van-e bársonycukor, ne álljak sorban hiába”, megkerülték a sort. Aztán, miután a boltostól megtudták, hogy bizony van, akkor már ki is szolgáltatták magukat és fölényeskedő mosollyal vonultak ki a boltból. Illetve a másik ilyen típus volt az, aki „jajj, én csak egy kenyeret akarok” kifogással formált magának előjogot arra, hogy a sor elejére álljon és akkor a korra, kisgyermekre, vélt vagy valós betegségre esetleg iskolai végzettségre, illetve származásra való hivatkozást nem is említettük. Aztán persze eszébe jutott, hogy vennie kell még vagy tízféle dolgot, de hát akkor ő már „pozícióban” volt.
Az elmúlt évtizedben megjelent nagy bevásárlóközpontok aztán újabb viselkedési normákat hoztak és nyilván újabb ügyeskedéseket is, ezek közül kettőt szeretnék említeni. Az egyik ilyen szabadkai üzletben a pénztársoron van egy kassza, ahová azok állhatnak, akiknek tíznél kevesebb termékük van. Mondani sem kell, hogy ebbe a sorba is rendszerint beállnak olyanok, akik megjátsszák magukat és alaposan megrakott bevásárlókocsijukkal igyekeznek kijátszani a többieket. Ha esetleg a pénztáros szóvá teszi ezt, akkor vagy eljátsszák, hogy nem látták, hogy ez gyorskassza, vagy a korábbi „jajj csak” kezdetű mondatot azzal bővítik, hogy „hát csak 11 termék van a kosárban, az már majdnem ugyanaz”.
Na és ha már bevásárlókocsi, akkor ott a parkoló. Ahol, értelemszerűen autók parkolnak. És van néhány bázis, ahová a kiüresedett kocsikat kell tolni. Kellene tolni. Mert a mindenkinél ügyesebb fogyasztótársaink, ahogy kipakolják a kocsit, azt otthagyják az autójuk mellett. Ők elmennek, rendet miért is tartanának, foglalkozzon vele az, akit zavar. Ha meg jön egy vihar és esetleg az általuk otthagyott kocsit nekifújja egy másik autónak és azt megkarcolja, hát istenem. Miért állt oda? Ők aztán erről nem tehetnek.
Alapvetően azért vannak bizonyos szabályok kitalálva az élet különböző területeire, így a bevásárlóközpontokra is, hogy a rendszer működjön. Másképp: hogy a rengeteg ember ne tapossa le egymást és ne legyen káosz. Amikor például Európáról beszélünk, akkor többek között erről is beszélünk. Hogy vannak szabályok, azokhoz tartjuk magunkat és az élet zökkenőmentesen zajlik. Nem állunk tiltott sorba, nem vágunk be a másik ember elé, nem dobjuk át a másiknak az udvarába a kutyakakit, nem előzünk jobbról az autóval és nem hagyjuk szét a bevásárlókocsit. A többi ember nem azért tartja be a szabályokat, mert balfék, hanem mert egy bizonyos civilizációs szintet elértek és tisztában vannak vele, hogy nem egyedül vannak a világban. Lehet, hogy a Tisztelt Olvasó most úgy gondolja, firkáljon csak ez az újságíró, én márpedig akkor is mindenkit átverek és megyek a saját fejem után. Ebben az esetben jusson eszébe ez a történet akkor is, amikor az államot szidja, mert az nem működik. Az állam ugyanis egyének sokasága és az ő viselkedési normáiknak tükre.
