Több mint tíz éve jósolgatják, hogy a tévénézés forradalmasodni fog, s ez lassan be is következik. Még nálunk is. Szinte havonta jelenik meg egy-egy felmérés, mely szerint a 13-28 éves korosztályúak többet interneteznek, mint tévéznek. Ez az a korosztály, amely egyszerűen nem él semmilyen hordozóval, csak jó számítógépre és világhálóra van szüksége. Letölti amire szüksége van, s ha már letöltötte, megossza a társaival. Minek várna a kijelölt televíziós időpontokra – mely amúgy is jócskán kullog az események után ha filmekről, sorozatokról van szó –, ha maga válogathat a palettáról és akkor ül neki, ha kedve tartja. Ráadásul még a reklám sem csattan be a legrosszabbkor.
Ez a korosztály videomegosztó portálokra jár, ahol azt és annyit néz meg, amennyit akar. Főleg ha beszéli az abszolút domináns angol nyelvet. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy itt a Kánaán, megkeződött a szükség szerinti műsorfogyasztás, mert ezeket a műsorforrásokat ott és akkor lehet nézni, ahol és amikor a fogyasztó kívánja. Jelenleg úgy állnak a dolgok, hogy a felnövekvő korosztályok az internettel mint mindenütt jelen lévő lehetőséggel fognak együtt élni, illetve azzal nőnek fel.
Azért a televízió még mindig nem eldobandó. Az informatív műsoroknak nincs méltó ellenlábasa. Az m1 közkedvelt A következő vetélkedőjében döbbentettek rá ennek igazára. Ezen a héten az egyik kérdés-válaszból ugyanis kiderült, hogy háromszor több időt fordítanak a tévécsatornák tájékoztató-oktató-művelődési tartalmakra, mint például sportra. A játékos nem merte feltételezni, hogy ez így van. Az is lehet, hogy folyton sokallja azt az időt, amelyet sporttal töltenek ki a tévések. Ezzel én is így vagyok. A sportot űzni kell, nem (csak) nézni.
A szurkolói bandák brutális viselkedése és gyakori vandál megnyilvánulásuk elrettentő minden ember, nemcsak a sportkedvelők számára. A sportban forgó pénz csakúgy. Mert elképesztő mennyiségű pénz forog ezeknek a sportolóknak, menedzsereiknek a kezében. Egyik-másik élteniszező, focista, Forma-1-es pilóta fél óra alatt megkeresheti azt, amit egy szerbiai átlagmunkás egész életében. Hasonló pénzek forognak a filmiparban, a zeneiparban. A pénz szó szerint felveti az újdonsült csillagokat, de mindeközben eltűnik a sport, a sportszerűség…, marad belőle a biznisz. Novak Đokovićnál azt hiszem jó ideje nincs jobb szerbiai üzletember. Anélkül hogy elvitatnám érdemeit, meg kell állapítanom, hogy hihetetlenül sokat keres, keveset adózik, és még csak miliméternyi esélye sincs arra, hogy kérdőre fogják, bebörtönözzék hirtelen támadt gazdagsága miatt, mint sok más pénzes honfitársát. Ellenkezőleg, szinte naponta a lapok címoldalán szerepel, hősként éltetik. Ő tényleg napjaink hőse. Hogy tévé, internet, különféle megosztók, és egyéb műszaki csodák nélkül ez lehetséges lett volna? Aligha. És nemcsak az ő esetében.
