Noha korábban nem gondoltam rá, egy nem túl régi közvélemény-kutatás eredménye rádöbbentett arra a természetes igényre, hogy a kisebbségiként neveledő fiatalok sem akarnak elavult médiából tájékozódni. Ugyanolyan pezsgő életet kívánnak viszontlátni, -hallani vagy olvasni, mint amilyent a többségi nemzetnél és az anyaországi nemzetnél tapasztalnak. Nincs ezen mit csodálkozni.
A vajdasági nemzeti közösségek sajtókínálata igen gyakran bezárkózott, kullog az események után, konzervatív, modoros vagy vérszegény, és emiatt arra sarkallja különösen a fiatalabb nemzedéket, hogy máshova forduljon. Ez alól a magyar nyelvű tájékoztatás sem kivétel, habár mint legnépesebb vajdasági nemzeti/kisebbségi közösségnek, nekünk jár ki a legtöbb idő az állami televíziónál, fiatal, kizárólag magyar nyelvű tévécsatorna áll rendelkezésünkre Szabadkán, 24 órás rádióműsorunk van Újvidéken, ezenkívül napilap, hetilap, gyermeklap, ifjúsági lap, sőt szerteágazó lokális média, amiből csak maradt „valami” a féktelen privatizációs ügyletek után is.
Ha a mennyiség felől közelítünk, akkor talán tényleg nincs okunk a panaszra. A milyenség azonban sokkal kényesebb kérdés. S ez az a pont, amire a fiatalok rátapintottak. Mert elvárásaik jóval szélesebb ívűek, mint amit a média nyújt. Sok mindenünk van, de nincs tévédrámánk, de még csak színházi előadás sem felvételről, nincs gyermekműsorunk, nincs tehetségkutatónk, nincsenek saját sztárjaink, nincs mondén világunk, nincs hivatásos dokumentumfilm-készítő csapatunk, kevés sporteseményre jutunk el... Amit örököltünk, ahhoz ragaszkodunk, és ez talán rendben is lenne. A baj ott van, hogy az idők változnak, szintúgy a média, de mi – a többi vajdasági nemzeti közösséghez hasonlóan –, nehezen vagy alig tudunk moccanni. Mintha egy helyben topognánk, mondja a türelmetlenebb nemzedék, s tudjuk, mit jelent ez. Nincs rá kapacitás, így is agyonra dolgozzuk magunkat, vallja a média. Mindenkinek igaza van. Csakhogy a varázskör körülbelül itt zárul.
Anélkül, hogy kiutat vagy megoldást látnék, be kell vallanom, hogy ennek az állapotnak előnyei is vannak. Merthogy korlátozott lehetőségeinknek köszönhetően a vajdasági magyar média palettájáról kimaradtak a valóságshow-k. Pedig mint „modern” tévéműfaj, az „elvárások” között szerepeltek. El kell ismerni, kimaradtak, ám ettől még vígan elvagyunk, sem maradibbak, sem szegényebb nem lettünk. A „modern” televíziózás egyik legócskább hordalékának tartom a valóságshow-t, habár nem vitathatom el, nagy nézettséget jegyez, hogy a nézők egy jelentős rétege éjjel-nappal kukkol, vájkál a „bentiek” életében. (A Pink TV külön kábeltévés csatornát indított Reality néven, ahol éjjel-nappal ismételgetik vagy közvetítik a Farm és társai történéseit.) Ettől azonban sem okosabb, sem nemesebb nem lett senki, de még csak nem is szórakozott. Csupán elütötte az idejét.
A televízió ennél többre képes. Távlatokat kell nyitnia, ablakot a világra, akkor teljesít szolgálatot és tölti be valós szerepét.
