A legenda szerint a kis Latyi akár egy telefonkönyv felolvasásával is könnycsordulásig megnevettette az embereket. Bizonyosan ezt tette volna később a tévénézőkkel is. Fénykorában Latabár Kálmán maga volt a humor, vérbő, utánozhatatlan mókamester. Előadóművészi, színészi teljesítmény kétségtelenül kellett a humorához, de ez önmagában sohasem elegendő. Szellem, gondolat, ötlet nélkül a legragyogóbb bohóc sem megy sokra. Ha megnézünk egy jó humoros tévéműsort, láthatjuk, nyüzsög benne az ötlet, a lelemény, a felfedezés. Csakhogy ritkán születik ilyen kifejezetten jó humorú műsor. A nézők igénye viszont szinte korlátlan. Korántsem csak szilveszterkor vagy április 1-jén vevők a nézők a jó humorra.
Nem véletlen a régi bölcsesség, mely szerint a világon a legnehezebb az embereket megmulattatni. A televízióban pedig ötletek tömege kell akár egy félórás, jó show-műsorhoz. Talán ezért is kicsiny belőle a kínálat, különösen a szerbiai tévécsatornákon. A magyarországi tévék nagyobb hangsúlyt fektetnek az effajta szórakoztatásra. A mai humor közel sem a Latyi-féle, mert úgy kell jó hangulatot csiholni, hogy a nézettségi mutatók magasra szökjenek, és azt jól fizető reklámblokkok tarkítsák, még akkor is, ha az eszköztárból fogyni kezd a „meglepő és mulatságos”, és jön a trágár vicc, az obszcén verbalitás...
A néző szórakozni kíván, és a különféle vetélkedők ezt az igényét nagyon is táplálják. Műfajilag például egyedi, noha meglepetést már nem okoz a Magyarország, szeretlek! című szórakoztató, műveltségi vetélkedőshow. Ennek ellenére kifejezetten szórakoztató, mindenképp mulatságos. Érdekes, hogy két évvel ezelőtti indulásakor a műsor főleg negatív kritikát kapott, mert a véleményformálók nem látták benne igazán sem a vetélkedőt, sem a nemzeti kultúrpropagandát. Talán igazuk is volt, csakhogy időközben bebizonyosodott, hogy ez korántsem baj, hanem egy olyan sajátosság, amelyet a nézők kedvelnek. A műsor kiválóan tartja magát az m1-n vasárnap este főműsoridőben, sőt, a köztévé egyik legnézettebb műsorává nőtte ki magát, habár az idei őszi indulás valamivel gyengébb eredményt mutat, mint a tavaszi csúcs.
Persze a szó szoros értelemben vett humor, mint amilyent Fábry Sándor képvisel sem hiányozhat a palettáról. Műsorainak gyakori ismétlése is azt bizonyítja, hogy produkciója időtálló. Szellemes paródiája, gúnyeszköztára, póza, rutinja a nézők szeme előtt alakult, fejlődött éveken keresztül, hogy végül elnyerje sajátos formáját. Ritkán hallunk viccet úgy előadni, mint ahogy ő teszi, régen hallottam humoristától oly nemes szándékú sziporkázást a magunk dolgairól, mint ahogyan ő teszi. A viccmester Fábry időnként emlékeztet az utolérhetetlennek tűnő Hofi Gézára, mert egyiküktől sem (volt) idegen az alpári tréfa az ún. intellektuális humor mellett. Ki tudja, mit produkálna most Hofi? És Latyi?
