Jubilál az Újvidéki, azaz Vajdasági Rádió és Televízió ezen a héten. Több fontos dátum határozta meg ennek a két intézménynek a sorsát, mindenekelőtt az 1949-es (november 29.) rádiós indulás, majd az 1975-ös (november 26.) televíziós rajt. Gratulálnunk kell ezekhez az évfordulókhoz, hisz nagy munka, fejlődés, kitartás fémjelzi az azóta eltelt időszakot, miközben a hallgatóság, a nézőközönség magáévá tette, ha nem is szerette mindig. Merthogy olyan időszakokat és időpontokat is fel tudnánk sorolni, melyek csaknem a vesztét okozták. Például 1999 – a NATO-bombázás néhány hónapja, majd kártékonyságát tekintve a bombázással vetekedő miloševići időszak, amikor alaposan megtizedelték a dolgozók – elsősorban a másként gondolkodók – létszámát, és a háborús gépezet szolgálatába állították a nemzeti kisebbségek szerkesztőségeit is. A magyart is. Ha a baljós éveket keressük, bizony kijutott belőlük az új évezredben is, nem egyszer. De, ezúttal hadd ne legyünk ünneprontók, s ne emlékeztessünk újra ezen a helyen is arra az anyagi bizonytalanságra, amely legalább fél éve alapjaiban rengeti az elektronikus közmédiát, különösen az újvidékit! Inkább egy gondolat erejéig szögezzük le, hogy az aranykor, a virágkor a hetvenes-nyolcvanas évekkel örökre elmúlt. A sajtó – több más ágazattal egyetemben – osztozik az ország sorsán, a kisebbségi pedig különösen megszenvedi a mindenkori hatalom önkényét. Ezt nem kell különösebben bizonygatni. Tudja jól a vajdasági tévénéző, rádióhallgató, újságolvasó.
Hol tartunk most? A gyerekek a megmondói, hogy hozzájuk, vagy érdeklődésüknek megfelelően bizony alig szólnak a hazai gyártású elektronikus műsorokban. Vajdasági magyar gyermekműsor pedig nincs sem tévés, sem rádiós produkcióban. Ezzel tisztában vannak a két intézmény dolgozói, nagyon is, és nem is vethetünk különösképp semmit a szemükre. Aztán a felnőttkor felé közeledve, javul a helyzet, mert ifjúsági műsor van, a felnőttek világába lépve pedig a tájékoztatási műsorok meglehetősen széles skáláján mozoghatunk. Talán másként, talán változatosabban is lehetne csinálni, vagy a szórakoztatásra is többet lehetne gondolni. Ez utóbbira különösen, hisz a tévé eszközei erre ideálisak, a tájékoztatás/tájékozódás a modern kor műszaki hordalékainak köszönhetően pedig mind inkább átterelődik az internetre, okostelefonokra...
Ezt is, de még mást is el kellett volna mondanom a Halló, TV? vasárnap esti kiadásában, ahol épp a jubileumra való tekintettel meghívást kaptam. Nem sikerült ezt sem elmondanom, sőt mást sem, noha szerettem volna. Ugyanakkor rádöbbentettek arra, amit ennyi jegyzetírás után tudnom illene, hogy a televízió kíméletlenül lényegre törő. Nem hagy időt a felvezetésre, a gondolatok építgetésére, mint az írott sajtó.
Azt azért sikerült közösen megállapítania a tévé, rádió és írott sajtó képviselőjének a szóban forgó a műsorban, hogy jobban kellene egymásra figyelnünk. Ha nem lenne ez a pénteki tévéjegyzetünk, bizony a kutya sem foglalkozna magyar nyelven a vajdasági magyar nyelvű sajtóval. Még mi, magunk sem.
