Nem biztos, hogy az a jó, ami épp divatos. Sokan talán épp fordítva mondanák, biztos rossz az, ami felkapott, amit emberek tucatjai majmolnak, követnek. Ha a divatot keressük a tévécsatornák kínálatában, megkerülhetetlenek az ún. beszélgetős műsorok, a kereskedelmi műsorok gerincét jelentő talk show-k, melyek aztán szinte észrevétlenül meghódították a köztelevíziókat is. Olyannyira, hogy végiglapozhatjuk délelőtt, délután, este, vagy akár éjszaka is a kínálatot, csaknem minden második kattintásra stúdióban ülő és beszélgető vendégekre bukkanunk. Ennyi izgató figura, értékes ember, akinek mondandója is van, vagy csak ez a legegyszerűbb, és legolcsóbb műsoridő-kitöltés? Bárhogy is, a jóból is megárt a sok törvénye alapján talán kissé túlzott a tévéstúdiók bevett szokása, már csak azért is, mert a több stúdióvendéges, statikus véleménycsere elsősorban rádióműfaj. A tévének képanyagban ennél jóval dinamikusabbnak kellene lennie.
Ennek ellenére egészen kivételes műsorokat találni a különféle csatornákon, melyek nem hogy „mégis nézhetőek”, hanem egészen jók. Nemrég dicsértük épp ezen a helyen a Ridikült, de idesorolnám Veiszer Alinda beszélgetős műsorait, a horvát tévén az 8 katot, azért vannak. Nem csak arról van szó, hogy a kivételek erősítik a szabályt, hanem arról, hogy jó vendégekkel és műsorvezetővel tartalmasan szórakozik a néző, és eszébe sem jut a műfaji besorolás, vagy a hogyan lehetett volna jobban irányába gondolkozni. Csakhogy amikor különféle mondvacsinált sztárokkal töltik ki a műsoridőt, akiket tegnap még nem ismertünk, holnapra meg már elfelejtünk, akkor egészen más a helyzet. Ők olyanok, mint a divat, futtatják, majd eldobják őket. Ma topon, holnap hoppon.
A kereskedelmi televízióknak köszönhetően szinte nevetségesen könnyű sztárnak lenni. Keleten ezt a múltbéli gyakorlattal magyarázzák. Akkor senki nem emelkedhetett ki a tömegből, főleg nem képességei okán. Papp Lászlót, Latinovits Zoltánt, Cziffra Györgyöt... visszanyomták a közepesek közé. Most viszont Anikó, Gézu, Lilu, Balázs, Zsoltika, Leó… néz ránk a címlapokról, és meg kell tudnunk róluk mindent. Ők azok, akik, bár ismeretlen senkiből csupán ismert senkik lettek, mégis itt vannak velünk nap nap után. Pedig hát az igazi sztárság ismérvei közül – úgymint: karizmatikus személyiség, magas piaci érték, megközelíthetetlenség, rendkívüliség – eggyel sem rendelkeznek. Nyugaton bizonyosan más a magyarázat, ha jól sejtem, ott a hirtelen jött gazdagság, hirtelen jött hírnév sohasem volt idegen, sőt az ottani társadalmak (gondoljunk az Egyesült Államokra) egyik ismérve. Vagyis ott természetes előzménye van a sztárcsinálásnak, egyáltalán a sztárvilágnak, mi vagyunk azok, akik szakítva az egykori gyakorlattal majmoljuk mindazt, ami abból az irányból érkezik. Legyen szó tévéről vagy másról. A divat az divat.
