Anno Budapesten a Gerbeaud cukrászda emeleti termében ért utol Ratko Mladić letartóztatásának híre. Persze nemcsak a rendkívül előkelő helyszín miatt maradt számomra emlékezetes a letartóztatás híre, hanem azért is, mert a szlovén, horvát és szerbiai újságírók, idegenforgalmi szakemberek munkajellegű találkozóján a horvát csoport robbantotta a rég várt, mégis meglepetést kiváltó hírt. Nem nagy túlzás azt állítani, hogy egy pillanatra megállt a bicska a levegőben. A sziporkázó szemmel tett bejelentést gyors mobilinternetezés követte, és nem volt kétség, nem tévedett a B92, de az ex-yu kollégák sem, akik furcsamód picivel előbb értesültek, mint a szerbiaiak. A meglepetést követően csakhamar helyreállt a rend, tette mindenki a dolgát, mintha mi sem történt volna.
Akkor is bebizonyosodott, hogy a média világában rendkívüli fontosságú a gyorsaság, az elsőbbség, noha nem az egyetlen szempont.
Nem is volt ez túl régen, azóta mégis nagyot változott a világ. A héten újra letartóztatások rázták meg a szerbiai közvéleményt. (Ha még egyáltalán megbotránkozunk ezeken a híreken, hisz csaknem azt mondhatjuk, fél ország börtönben ül, a letartóztatások mindennaposak, és szinte bármely közszereplő „csak úgy”, egyik napról a másikra a rácsok mögött találhatja magát.) Ám a hírek sorrendje nem elhanyagolható. Az óév utolsó napjaiban ugyanis az egyik legnevesebb szerbiai börtöntöltelék, Legija váratlanul rosszul lett, egy forgalmas belgrádi kórházba szállították, számolt be a média. Másnap Danica Drašković, az egyik ellenzéki pártvezér újságíró felesége magyarázattal szolgált a hirtelen rosszullét és kórházlátogatás miértjére, mondván, hogy Legija tárgyalni ruccant ki a börtönből, valakivel valamiben megállapodhatott, legalábbis alkudozott. Nem sok idő telt el, s a hét elején a fővárosi média ismét elővette az egyik legismertebb megoldatlan gyilkosság, a több mint tíz évvel ezelőtt meggyilkolt Slavko Ćuruvija újságíró ügyét, de teljesen új színezetben. Minthogy hirtelen fény derült arra, amit tizenéve nem tudunk (csak sejtünk): ki lőtt, ki segített neki, ki szervezte a gyilkosságot... Az újságok a címoldalon hozták az elkövetők fényképével együtt a hírt, a rádió, a televízió ugyancsak a nap híreként kezelte a letartóztatás előtt kirobbant információt. És másnap bekövetkezett az első letartóztatás Ćuruvija ügyében.
Lehet nincs összefüggés a felsoroltak között – bár annak gyanúja tagadhatatlan –, de az időrendi sorrend biztosan pontos. Hihetetlen, de igaz, hogy ennyi év elteltével előbb jelenti a média, hogy fény derült a kilencvenes évek „legrejtélyesebb” gyilkossága elkövetőinek kilétére, és csak azután következik be a rendőrségi akció, vagyis maga a letartóztatás.
Nem az Irigy Hónaljmirigy mondja, és korántsem vicces, mégis meg kell kérdeznem: normális ez?
