A hazugságnak számos árnyalata van. Az egyik korántsem ártatlan fajtája a reklám. Nevezhetjük bárminek is azt, amit a képernyőn igen gyakran kínálnak nekünk, de vitathatatlan, hogy megtévesztés, figyelemelterelés, ámítás bőven van benne. És ez már ugye nem éppen a reklám fogalomkörébe tartozik. „Már megint megetettek!” – hallom újfent a felkiáltást, amikor kiderül, hogy az agyonreklámozott zsíroldó mosogatószer közelről sem távolítja el oly könnyűszerrel a zsiradékot az edényről, főleg nem élesen kirajzolódó csíkban, mint az a képernyőn látható. A drága hajfesték sem vált ki olyan látványos hatást, mint az „ügyesen” elkészített reklámban.
Kicsit félrevezetnek bennünket, kicsit hagyjuk magunkat, és ennyi. A fejlettebb fogyasztói társadalmakban azonban nem hagyják ennyiben. Szinte káröröm, de mindenképp öröm volt számomra, hogy tizenötmillió forinttal bírságolta a magyarországi Gazdasági Versenyhivatal a Vanish forgalmazóját, a klórmentes fehérítőszerrel kapcsolatos reklámok „megtévesztő mivolta” miatt. Annak örültem igazán, hogy végre valahol valakit tetten értek, fülön csíptek, hogy ne játszadozzon korlátlanul a nézővel, a fogyasztóval. A versenyhatóság ugyanis megállapította, hogy – a reklámok állításaival ellentétben – az ilyen fehérítők sem alkalmazhatóak minden színes ruhára, sőt a kakaófolt eltüntetésére nem alkalmasak. A Reckitt Benckiser számos tévéreklámban hirdette a Vanish folteltávolító és fehérítő termékcsaládot, s azt állította, hogy nem roncsolja a ruhákat; használata a klórtartalmú fehérítőkénél biztonságosabb, és használható színes ruhákon is. (Ugye ismerős?) A külső szakértő bevonásával folytatott vizsgálat viszont kiderítette, hogy a ruhák a klórmentes fehérítők használata esetén is károsodhat, meg hogy a klórmentes fehérítők sem használhatók minden színes ruhához, tehát a reklám üzenete hamis, ebből következően a forgalmazót megbüntetik.
No és ki kártalanítja a fogyasztót? Kinél tehetünk panaszt? A műsorszórási tanácsnál? Valakinek foglalkoznia kellene a tévénéző érdekvédelmével is. Nem elegendő egy-egy filmet korhatárjelöléssel ellátni, miközben más káros(abb) hatások ér(het)ik a nézőt. Rég lejárt a „naiv”, termékismertetésre épülő reklámok kora, a XX. század végére a reklámstratégia rámenőssé vált, a meggyőzés pedig egyenesen agresszívvé. A csillogás helyett újra előkerült a hétköznapiság: háziasszonyok, mesterek ajánlják az árut, és elszaporodtak a „lasor” reklámok is, ahol szakértő, pl. fogorvos próbál meggyőzni bennünket a rágógumi előnyeiről.
Mindeközben mintha egészen hozzászoktunk volna a reklámvilág megtévesztő, gyakran hazug csillogásához, így rezignált szórakozottsággal, unalommal, közönnyel fogadjuk azokat. Hogy mégis mit tehetünk? Csak egyet: Mindig hallgassunk a józan eszünkre!
