Az elmúlt hetekben megjelent jegyzetekben elsősorban elmarasztalóan írtunk a televíziós tartalmakról, ma azonban ennek ellenkezőjére kerül sor, mert egy valóban kitűnő produkcióra bukkantam, s heteken át vártam az újabb epizódokat az M1-en.
Az On The Spot riportfilmsorozat teljes tavaszi évada a XX. század leghatalmasabb vezetőit, politikusait, diktátorait mutatta be, egy különös nézőponton, a gyerekeiken keresztül. Bepillantást kaphattunk a történelem sötét korszakaiba, a világ rettegett önkényurainak életébe.
A magyar dokumentumfilmes páros Cseke Eszter és S. Takács András, a szakma sztárjai, akik kézi kamerával világszínvonalon mutatják meg nekünk a világot. Tudósítanak válságövezetekből, háborús konfliktusok közepéből, vagy a világ eldugott helyein élő törzsek kultúrájáról és szokásairól.
A riporterpáros most is stáb nélkül, két kis kamerával utazott Dél-Amerikától Kambodzsán keresztül Németországig, hogy a nézők minél közelebb kerülhessenek a diktátorok leszármazottaihoz. Nem történelmi elemzések, hanem szubjektív portrék születtek. Elismerik-e apjuk bűneit? Ki tudnak-e lépni árnyékukból? Milyen lehet egy diktátor mellett felnőni? Minden megszólaltatott másként éli meg a hatalommal rendelkező apát, és epizódról epizódra árnyaltabban láthattuk a diktatúrák természetét.
A sorozat első része Ugandába vezetett, az Idi Amin-rezsimet mutatta be. Az ugandai diktátor idején több százezer embert öltek meg az országban. Egyikük a diktátor közeli barátja és minisztere volt. Idi Amin és a meggyilkolt miniszter gyerekei külföldön nőttek fel, más törzsekből származnak, más istenben hisznek, és a történelmet is egészen másképpen látják. Több mint 30 évvel a gyilkosság után Ugandában találkozik egymással a két fiú, s megrázó, ahogyan emlékeznek, megrendítő a megbékélés különleges hangulata.
A sorozat negyedik adása Chilében készült, ahol a fél ország még ma is Augusto Pinochetnek tulajdonítja, hogy az ország Dél-Amerika legfejlettebb állama lett., köztük a diktátor lánya, Lucía is, akit az utcán többen is megállítanak az édesapja hívei közül. A dokumentumfilmben megszólalnak a rendszer áldozatai, archív felvételekkel is találkozhatunk. Ritkán tapasztalható közelségből ismerhettük meg a dél-amerikai diktátor lányát, más epizódokban pedig a Kubából álruhában elszökött Fidel Castro és a náci örökséggel küzdő, egy időben baloldali aktivistaként is működő Hermann Göring lányát is.
Láthattuk, milyen súlyt cipel az, akit egész életében az alapján ítélnek meg, hogy kik voltak a szülei, ahogyan a felnőtt, idősődő emberek küzdenek az emlékeikkel.
Van aki a szülő iránti szeretettől motiválva védi az édesapját, olyan is aki elmenekült tőle, vagy aki gyűlöli, de a megbocsátás gondolata is foglalkoztatja.
Az is bravúr, ahogyan a szerző-páros háttérben marad, s intim szférát teremt az interjúk során. A diktátorok gyermekei sorozat megteszi, amit dokumentumfilm megtehet, a sok új információ mellett elgondolkodtat, főként a hatalom lélektanáról, valahogy úgy, ahogyan Bettina Göring fogalmaz:
"Kevesen gondoljuk végig, hogy adott körülmények között, korlátlan hatalommal a kezünkben mi mindenre lennénk képesek mi is".
