Egy sikeres golfozó sajátos módszerét felfedve említi, soha nem végez el egyetlen ütést sem úgy, hogy előzőleg ne játszaná le gondolatban, akárha egy filmet nézne, miként repül a labda a cél felé, milyen az íve, s hogyan pattog és gurul a földre érés után. Ez persze már a meditáció egyik fajtájának minősülhet, tudatállapot-változást előidéző technikának, amelynek közeli társa a képzelet. A vizuális gondolkodás pedig igen hatékony lehet elvont területeken is; Einstein mesélte, igen ritkán gondolkodik szavakban, elképzeléseit inkább világos képekben dolgozza ki. Weninger Antal egy dolgozatában úgy fogalmaz, hogy a meditáció „énünk kirándulása befelé”, s egyfajta „belső mosoly” begyakorlását is javasolja, amelynek jótékony a hatása az egész szervezetre. Szerinte képesek vagyunk „alakot adni a világnak”, ugyanakkor önmagunk (eszményített) „benső képe” révén találhatunk rá a helyes útra.
Mindezek után feltehetnénk a kérdést: küldhet-e az ember üzenetet önmagának? Ebből erednek aztán a további dilemmák: egy gondolat, amely mondat formájában is megjelenik, ráhatással lehet-e az adott személy fizikai állapotára, kiválthat-e akár szervi elváltozást vagy éppen öngyógyításra is alkalmazható? Egyáltalán, miben nyilvánul meg a képzelet teremtőképessége. Kérdezhetnénk mindezt annál inkább, mert a világ – szaktudósok szerint – mindig felkínálja a szerepeket, s aztán már az egyéntől függ, hogyan éli meg saját történetét, miként ad annak értelmet, s hogyan egyezteti lényének belső összhangjával. Csányi Vilmos (szakterülete a biológia és a modern humánetológia) egyébként is úgy véli, „az ember mindenből szeret valamit csinálni”, olykor egy kertet, olykor egy szobrot vagy valamilyen tárgyat, eközben pedig nem ezek hasznosíthatósága jár a fejében, hanem egyszerűen az az öröm járja át, hogy egy új konstrukciót hozott létre.
Több sikerkönyv szerzőjeként Shakti Gawain (A teremtő képzelet) azt próbálja magyarázni, hogy az alkotó vizualizáció segítségével pontos kép alkotható a megvalósítandó célról, méghozzá egyszerű és gyors gyakorlatok révén, felhasználva azt, hogy az agy folyamatosan „magában beszél”, így a szavak és az elgondolások agyunkon átfutva követendő mintát adnak, tehát – önmagunkhoz beszélve – úgymond „programozás” zajlik le. Ezt kell megerősíteni, méghozzá létezőként, tehát jelenidőben. A tao tanításának szellemében mindez akkor hatásos, ha a gyakorlatokat „az áramlatokkal haladva” végezzük – nem erőlködve, viszont türelmesen –, így a testünk szófogadóvá válik. Avagy tőlünk függ, beteggé tesszük-e magunkat vagy egészségessé. Rhonda Byrne (Az erő című könyv szerzője) ezt még világosabban és egyszerűbben fejti ki, mondván: az ember hatalommal rendelkezik a saját élete fölött. Azaz létrehozhat pozitív dolgokat, és megváltoztathatja a negatív előjelűeket (legyen szó pénzről, szerelemről, munkáról, stb.). Táplálhatja és a maximumra növelheti a jó érzését –, amennyiben képes kormányozni önmagát. Lényeges tehát, hogy milyen jelzéseket küldünk kifelé és befelé, mert „az élet nem csupán megtörténik veled – az élet reagál rád”.
Igen sokan foglalkoznak még ezzel a kérdéskörrel, abban azonban szinte teljes az egyetértés, hogy a képzelet képes alakítani a valóságot. Egyes állítások szerint ugyanakkor minden törekvés a már létező kész válaszok egyikét célozza meg, tehát a megvalósíthatót hozza mozgásba, a rá következő idősíkok valamelyikében. Ez esetben a képzelet nem jeleníthet meg olyasmit, ami nem állna már készenlétben a bennünket körülvevő világmindenség valamely „fiókjában”. A művészeteket illetően pedig úgy gondolhatnánk, hogy bármely alkotás azért (is) hiteles, mert egyike egy előfordulható változatnak, azt átrendezve esetleg csak korrigál, valamint más és más súlypontokat nyomatékosít.
