Split látványa a tenger felől közelítve a legszebb, mondja egy helybéli vállalkozó (aki számos társadalmi megbízatást is ellát), majd nosztalgiázik egy kicsit; lám, a hatvanas években megannyi utca nem volt kiaszfaltozva, kivilágítva, az elegánsabb helyeken még műanyagpohárban szolgálták fel a sört meg az üdítőt, a tengerparti sétányt is akkortájt zárták le a forgalom elől. De az ifjúságunk legszebb időszaka volt mégis. Egy dubrovniki újságíró pedig kötetbe gyűjtötte össze a négy évtized alatt a városról írt tárcáit, riportjait, s akkor jött rá, hogy ma már semmi sem ugyanaz, minden megváltozott.
Minden más tehát, egy valami azért továbbra is tartja magát: a dalmátok igen korán rájöttek, hogy a hozzájuk látogató turisták bizonyos idő elteltével a nap, a tenger és a sült hal mellett már mást is igényelnének. Erre találták ki az úgymond kulturális programokat. S amint a lapokból megtudható, a Dubrovniki Nyári Játékok az idén is megőrizte színvonalát, mindenekelőtt azért, mert a szervezőbizottság egész éven át egyben maradva hónapokon át tanakodik a legvonzóbb műsor-összeállításon. (Hogy mi is nosztalgiázzunk egy kicsit: egy időben ezen a fesztiválon lapunk munkatársai is jelen voltak.) Ezzel szemben a spliti – több héten át tartó – nyári rendezvénysorozat mostanság idényjellegűen, kapkodva készül, ezért az idén nagy a csalódottság. A szegényes programkínálatot csak részben indokolja a pénzhiány. Figyelembe veendő ugyan, hogy már tavaly, az azt megelőző évhez viszonyítva, 750 ezer kunával kevesebb érkezett, az idén még újabb 300 ezer kunát faragtak le –, összességében mégis négymillió-háromszázezer kunával lehetett gazdálkodni. Nos, elmaradhatatlanul színre került Verdi Nabuccója, hasonlóképpen ezúttal Bartóknak A csodálatos mandarinja is, a további zenei műsorok minősége még úgy-ahogy megállta a helyét, ám az egyetlen drámai bemutató katasztrofálisra „sikeredett”, úgyszintén gondok adódtak a kísérőrendezvények legtöbbjével is, számos előadást pedig a közeli kávéházakból és diszkókból kiáramló zene és hangzavar tett élvezhetetlenné. A turista persze nem válogathat, kap, amit kap, a látogatottság így is hatvanöt százalékos volt, a belépődíjakból befolyt összeg meghaladta a 700 ezer kunát, csak éppen – amint az egyik szakíró megállapítja – a sorrendben 58. spliti fesztivál került mély gödörbe.
Lám, a kevésbé igényes produkciók viszont kisegítettek. Maradjunk csak Splitnél. Augusztus végén a Peristiliumon nyílt meg a Diocletianus napjai fesztivál, a hagyományok szerint a polgármester átnyújtotta a város kulcsait Diocletianus császárnak, a bámészkodó tömeget egyébiránt az utcákon felvonuló legionáriusok, mutatványosok és énekesek szórakoztatták. A római kort megidéző vacsorán pedig a meghívott vendégek is mind tógában és tunikában, s ilyenkor összesereglenek a legelőkelőbb éttermek séfjei és a mestercukrászok: régi római ételspecialitásokat szolgálnak fel (a méz általában minden egyes menüből kimaradhatatlan), például tonhalas tartármártást barna kenyéren, fügével töltött kalácsot, és így tovább. Az italról pedig Dalmácia legjobb borospincéi gondoskodnak. A pulai Arénában viszont – magától értetődően – az egykori légió katonái vonultak fel s nem hiányozhattak ezúttal az oroszlánok sem (igaz, csak állatbőrbe bújt színészek jelenítették meg őket), majd megkezdődött a gladiátorok küzdelme: rövid kard, hajítógerely, lándzsa – mind hiteles mása az egykorinak. A gladiátorokat (mintegy ötvenet) egyébként Magyarországról szerződtették, akik erre szakosodva eléggé ügyesek ahhoz, hogy elkerüljék a sérüléseket. Az óriási közönségsikeren felbuzdulva a pulaiak most azt latolgatják, hogy helyben gladiátoriskolát nyitnak. És nem maradtak vizuális élmény nélkül az omišiak sem. A XIII. századot megidéző kalózcsata zajlott ugyanis a kikötőben, marcona alakok vívtak meg egymással, életre-halálra (az omišiak hajóján a halálfejes fekete zászló), a kikötő meg este telis-tele néppel, több ezren figyelték izgulva, mi lesz a végkimenetel. S láss csodát, a helybelieknek (a városukat védve) immár hatodszor sikerült győzedelmeskedniük, bár az idén sokan állították, hogy „ellenfélként” a Velencéből érkező hajó legénysége az esélyesebb. Amúgy volt minden, diadalmaskodott a pirotechnika. Füst borította a fél várost, egy sajtótudósítás szerint pedig „az eget szinte felgyújtották az égő fáklyák”.
