– Milyen elképzelésekkel kezdi az új esztendőt? – fordult társához az alacsony, köpcös férfi, miközben kortyolt egy nagyot a vörösborból.
– Ott még nem tartok – válaszolta a magas, bajszos. – Tartok tőle, ha a gonosz erők megszimatolják valamely komoly elhatározásomat, azonnal gáncsot vetnek.
– Akkor semmi fogadkozás? – érdeklődött tovább az alacsonyabbik.
– Nézze, uram – folytatta a bajszos –, amúgy is igen csalódott vagyok, már a maják naptárában sem lehet bízni. A bolygók együttállása is, lám, puszta csillagászati kuriózum. Meg csak az összevissza köröző űrszondák vizsgálódtak...
– A rendőrségi szondák veszélyesebbek – emelte meg borospoharát a köpcös.
– Pedig én nagyon elvártam volna egy enyhe pólusváltást – koccintott vele a bajszos.
– Pólusváltást? Hogyan?
– Abban bíztam, hogy Szerbia a mai Görögország helyére csúszik. Mondanom sem kell, természetesen a jelenlegi rendes és az adminisztratív határaival egyetemben. Hja, a mediterrán világ, arra vágynék igazából... Zeusz és társasága – a telecskai dombokat mégis alacsonynak tartván – azonnal a Fruskagorasz tetejére települne át.
– És hogy hívnák az államfőnket?
– Tomosz Nikolisz. Pálinka-kotyvasztás helyett áttérne a Metaxa gyártására. Ez mégiscsak jelentős kulturális előrelépés az ő életében. S a miénkben is. Meg talán ismét lenne Tomos motorkerékpárom.
– És a Tiszászra mennénk fürödni? – élénkült fel a köpcös.
– Ahogy mondja. S szinte egész éven át. Meleg víz után sem kellene furkálódnunk. Egyébként is: magam előtt látom az önkormányzatunk képviselőit, amint a téli hónapokban is izzadó homlokkal lépnek ki az utcára az ülésteremből; no nem a gondok miatt, nem azért, mert éppen tetemesen megemelték a kommunális szolgáltatások díjszabásait. Nem. A meleg teszi. A szép mediterrán napsütés. Majd elfelejtem mondani: a Magyar Nemzeti Tanács rövidesen átalakulna Görög Nemzeti Tanáccsá. Ezzel ugyan nem minden gondunk oldódna meg, viszont esély nyílna helyére tenni a hellének ügyes-bajos dolgait is.
– Képzelgések ezek, uram – morfondírozott a köpcös. – De mondja, miről tanulnánk az iskolában?
– Például Szókratészről – vetette oda igen gyorsan a magas, bajszos. – Tudja, ő volt az, aki állandóan csak kérdezett. De mind többen gyűlölték, akik a tekintélyüket féltették. Ő pedig kimagaslott a többiek közül, s a kitűnés már akkortájt is veszélyes foglalkozás volt. A görög filozófia első igazán nagy személyiségét így utóbb halálra ítélték az athéni „demokrácia” képviselői.
– Mert?
– Bizonyos Kósztasz Varnalisz görög szépíró az 1930-as években megírta a Szókratész igazi védőbeszéde c. munkáját. Ez egy vékony kötetecske. Szókratész ebben így szól vádlóihoz: „A ti demokráciátok nem valami szilárdan áll a lábán. (…) Hajóhadatok sincs. Nincsenek harácsot fizető szövetségeseitek, hogy zabálhassatok. A sok elkövetett gyilkosság és gyakori száműzetések láttán sokan rejtőzködnek közöttetek, akik visszasírják a zsarnokság szép napjait, mivel sok mindent elvesztenek, amit akkortájt nyertek. (…) Aki hatalmon van, fél a változástól, aki pedig kicsöppen belőle, az szívből óhajtja, és minden módon előkészíti. Középütt áll a nép, s mindenért ő fizet”.
– Ezt mi már megtanultuk – szólt csalódottságát alig leplezve a köpcös. – És mondjuk Arisztotelész? – kérdezte kisvártatva.
– Az emberiséget több vonatkozásban ma is hanyatló fejlődésben kellene leírnia, de e jelenség okait keresné. E régi görög bölcset egyébként nehéz lenne valamivel is meglepnünk. A világméretű eladósodást is jó előre megmondta.
– És mit tanácsolt?
– Így fogalmazott: „A pénznek nem szabad új pénzt teremtenie”.
– De ezt én már évek óta gyakorlom – mondta savanyúan a köpcös. – Tehát nincs új a nap alatt?
– Amint látja.
– Akkor mégis jó helyen lennénk, itt, ahol vagyunk?
Válasz helyett a bajszos koccintásra emelte a poharát.
