Rossz időkben az embernek nagyon nehéz jól alakítania sorsát. Bárhogyan is igyekezzen, a társadalmi viszonyok megakadályozzák abban, hogy minden téren eleget tegyen a maga elé támasztott elvárásoknak. A kiteljesületlen vagy csak részben kiteljesedett élet pedig elégedetlenséget szül, ami rányomja bélyegét mind az egyénre, mind családjára, mind emberi kapcsolataira. A feloldozás lehetetlen: sem a bűnbocsánat, sem az elszenvedett igazságtalanságok jóvátétele, sem az áhított szabadság megnyerése nem segít. Erről árulkodnak Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötete hőseinek élettörténetei.
Két sarkalatos pontja van a kötetbe gyűjtött novelláknak: 1968 és 1989. Ez a két évszám befolyásolja a hősök többségének sorsát. ’68 miatt szenvednek, amiatt teszik őket félre, követnek el árulást, válnak (önmaguk előtt is) megalkuvóvá. Külön érzékenységgel ábrázolja a szerző a felvidéki magyarság tanácstalanságát a szovjet – köztük magyar – csapatok bejövetele kapcsán, finoman érzékeltetve egyben a kisebbségi lét sajátosságait, és a benne rejlő csapdahelyzetet. Bő húsz évig várják a kiszolgáltatottságban élő emberek a ’89-ben bekövetkező rendszerváltást, amivel aztán nem tudnak mit kezdeni, akárcsak a megszerzett szabadsággal, amelyet nem ilyennek képzeltek.
Történelmi távlatokban talán még orvosolhatók bizonyos igazságtalanságok, azok elszenvedőit azonban lehetetlen kellőképpen kártalanítani. Aki időben megtagadta a prágai tavasz eszmeiségét, karriert futhatott be, aki pedig ezt nem tette meg, nem tudott lépést tartani a társadalmi előre menetelben. A lényeg, hogy amikor a politika alakítja az egyéni sorsokat, a végén mindenki boldogtalan: az, aki behódolt vagy a lelkiismerete, vagy a rendszerváltás után bekövetkezett kegyvesztettsége miatt szenved, az, aki pedig évtizedekig félre volt téve, a változáskor rádöbben, hogy még ha egyenesbe is jön minden, jócskán megkésett az „igazságszolgáltatás”, az időt nem lehet becsapni, az ember már nem ugyanaz, aki egykoron volt.
Húsz évet lehetetlen eltörölni, és húsz év elegendően hosszú időszak ahhoz, hogy az ember újraértékelje a körülötte lezajlott eseményeket, összevesse az eszmei célokat és a realitást, kiismerje a közösségében élő emberek természetét, összes erényeivel és kicsinyességeivel egyetemben. És maga az ember is megváltozik, megfontoltabb lesz, másként tekint egyes dolgokra, és ami a legfontosabb, már kevésbé kizárólagos, mint egykoron volt, „ami egyértelműnek látszott hajdanán, most egyre több kétséget vet fel”. A szabadságot jelképező 1968 és 1989 is egyre inkább illúziónak tűnik számára.
Az események különböző korból és élethelyzetből történő megítélése, akárcsak a gyógyíthatatlan betegséggel való szembesülés ténye a kötet visszatérő motívumait képezik. A két szituációban az a közös, hogy mindkét helyzetben a hős igyekszik valamiféle számvetést készíteni. Visszatér fiatalsága helyszínére, megpróbálja felidézni régi önmagát, megérteni mai fejjel akkori meglátásait, és mindig arra a következtetésre jut, próbálkozzon akár térben, akár időben eljutni régi önmagához, az azonosulás lehetetlen – mint ahogyan a szabadságvágy miatt félbeszakadt szerelem se folytatható 42 év után ott, ahol egykor abbamaradt.
A Rossz idők járnak történetei átfogó képet nyújtanak mind a felvidéki magyarságról, mind a (cseh)szlovák jelenről és közelmúltról, egyúttal pedig a közép-kelet-európai életérzésről is sok mindent elárulnak. Összes erényei ellenére azonban mégsem kifogástalanok Grendel Lajos novellái. Néhol zavaróan hatnak az „összegző” lezárások (mint például a Kampány című novellában), a feszesebb történetvezetés pedig mindenképpen a művek előnyére vált volna. Akárcsak a teljes hitelesség. Az utolsó felvonás című novella nyitómondatába ugyanis több téves és eltúlzott információ került: „Nagy-Szerbia végleges szétesésének utolsó fázisa alatt került át Szláva Nikolics, mikor az ország haldoklott, a pénz nem ért semmit, és Szlobodan Milosevics az elnöki székből egyenesen a hágai börtönbe vándorolt.” A vajdasági olvasónak nyilván nem kell külön magyarázni, mi minden sántít ebben a mondatban: Nagy-Szerbia nevű ország sosem létezett, a szerző valószínűsíthetően a JSZSZK-ra, az úgynevezett Nagy-Jugoszláviára gondolt, amely a kilencvenes évek elején kitört háborúkban hullott szét, a JSZK, az úgynevezett Kis-Jugoszlávia 1992-ben jött létre; a jugoszláviai hiperinfláció 1992–1994 között tartott; 2000. október 7-től már Vojislav Koštunica volt Jugoszlávia elnöke, Slobodan Miloševićet pedig 2001. június 28-án adták ki a hágai törvényszéknek. A szerző nyilván több „érdekességet” szeretett volna belesűríteni egy „ütős” kezdőmondatba, a különböző korszakok összevonása lehetne akár a szerzői szabadság kérdése is, itt azonban, több más novellához hasonlóan, a szerző szándéka a tényközlés, a cselekmény történelmi keretbe való helyezése volt, ami viszont kissé hamisra sikeredett. Kár, mert a Rossz idők járnak apró hiányosságai ellenére is figyelemre méltó kötet, említett pontatlanságai azonban rontják az összbenyomást.
