Kezdetben volt a vers. A vers a határon inneniség kérdését helyezve érdeklődésének középpontjába, egy lírai képbe sűrítve kísérelte meg megjeleníteni a vajdasági létélményt.
„Ülök a pasztellszín
couleur locale-ban,
mint gyűrt testű elaggott
utcanő hentereg
előttem a tó,
köröttem buján
barokkos díszlet,
s a bőröm rostáján
áthulló csönd szinte
tapintható.”
A vers 2007-ben a Castello di Duino nemzetközi verspályázaton mintegy ezer pályamű között különdíjban részesült, átköltésének köszönhetően immár angol és olasz nyelven is boncolgatva a kulturális és nyelvi határok közé zárt lélek kitörési vágyát.
„Kavicsok magánya,
évek korhadó csöndje,
a tegnapok iszapja
lassan a torkomig ér,
miként falakat bontok le
önmagam keresve,
akképp hantolja ki
diszkréten neszezve
a Föld megkövült
csontjait a szél.”
Az Énekelt Versek XVII. Zentai Fesztiváljának köszönhetően a vers 2012-ben több megzenésítést is megélt, és a zene elemi erejével kiegészülve ragadta meg a szerző vonzódását a helyi színek iránt.
„Otthon-illatú gömb lett
a tér, a horizont csorba
peremén rőt totemként
akad fönn a Nap,
mehetnék el,
tehetnék mást,
alkothatnék valami újat,
de fogva tart s apránként
old fel magában e
vérszín-szép
bácskai alkonyat.”
A vers tíz évvel megszületése után kötetté duzzadt, s most már harminc másik költeménnyel együtt igyekszik betekintést nyújtani a gondolkodó lény tépelődésekkel teli szellemi szférájába: egyaránt szólni világba vetettségről, transzcendentális kérdésekről, a bennünket körülölelő táj szelleméről, társadalmi léthelyzetről és elmúlásról.
A Térhatárok Csík Mónika harmadik verseskötete, a Metszetek és a Hattyúnyakú mellett, a költőnőnek eddig még két gyermekverseskötete, két mesekötete és egy prózakötete jelent meg. Mivel a Hattyúnyakú című kötet néhány kimondottan oda íródott versciklust tartalmaz, a Térhatárok című kötetbe gyakorlatilag a költőnő elmúlt tíz év alatt íródott verstermésének az esszenciája került bele.
A kötetbe foglalt versek tartalmi és formai változatosságának tekintetében a Térhatárok mindenképpen rokonítható a Metszetek című kötettel, az új verseskötetből is érződik az a költői hitvallás, amelyet Csík Mónika már első verseskötetében lefektetett, s amelynek értelmében az egyént képező mikrokozmosz és az őt körülvevő makrokozmosz semmilyen körülmények között sem különíthető el egymástól, az egyik állandó előfeltétele és lételeme a másiknak, az egyik vizsgálata lehetetlen a másik figyelembe vétele nélkül. Ahhoz tehát, hogy hitelesen tudjon írni magáról, saját belső világáról, egészen szubjektív érzéseiről és gondolatairól, Csík Mónikának elengedhetetlenül szüksége van újra meg újra feltérképezni és megismerni önmagát, az ehhez vezető út pedig csakis a külső világ megismerésének mintája alapján járható végig. Annak a külső világnak a megismerése révén, amelyben él: vágyaival, félelmeivel és az elméjében felsorakoztatott kérdésekkel egyetemben.
A vajdasági ember hétköznapjainak a megragadása, a jellegzetes szokások és sajátos hiedelemvilág ábrázolása Csík Mónika korábbi műveiben is jelen volt. A társadalomrajz és az egyéni kisvilágból történő tudatos építkezés a Térhatárokban is érezhető, nem ritkán szociográfiai mozzanatok sejlenek föl a versekben, olykor új tartalommal töltve meg a már-már elkoptatottnak hitt fogalmakat – mint például az otthon fogalmát a Csöndzörejek című versben.
„otthon az, amit behunyt szemmel is felismersz,
íz, illat, pillantás, ahol ismerős a rög-roppanás,
az árnyak hossza, a víz hűse, a kutak magánya,
ahol beléd ívódnak mind-mind a történetek, és
minden nesz hallatán tudod, hogy jó helyen
jársz, az út hazavezet”
Csík Mónika Térhatárok című verseskötetének költői világa jól felépített lírai szerkezet, amelyet mindenekelőtt a nyelvi leleményesség, az erős képalkotó készség és a sorokban lüktető gondolatiság jellemeznek. A költőnő mindenféle kötöttséget elutasítva szabadverseiben az efemer létünkből fakadó hiányérzetet igyekszik kitapinthatóvá tenni a költészet nyújtotta eszközökkel: annak a hiánynak a megfogalmazására vállalkozik, amely, mint a mindenkori költészet ősforrása, egy sohasem létezett boldogság utáni folytonos sóvárgásra ösztönöz mindannyiunkat, felébresztve bennünk az elemi vágyat, hogy idő és tér határolta lehetőségeink ellenére megpróbáljunk többek lenni annál, amik éppen vagyunk.
(A Csík Mónika Térhatárok című kötetének szabadkai bemutatóján elhangzott szöveg szerkesztett változata.)
