A XX. századi politikai, gazdasági történések által gerjesztett változások országonként, népenként különbözőképpen csapódtak le, nemcsak új, tollheggyel karcolt határok, régiók kialakulását, hanem területenként újszerű jelenségek születését, sajátos szemléletmódok elkülönülését eredményezve. Izgalmas megvizsgálni, közép-kelet-európai nézőpontból napjainkban mit jelent a határ fenoménje, hogyan éljük meg akár földrajzi, nyelvi, kulturális vagy szellemi értelemben, hogyan tudjuk tanulmányozni a határok funkcióit, átjárhatóságukat, egymásmellettiségüket. Izgalmas megkísérelni szavakba önteni az ember-természet, ember-szülőföld, ember-haza, ember-nyelv, ember-kultúra, ember-történelem, ember-múlt, ember-hagyományok, ember-közösség, ember-ember közötti (lehetséges) kapcsolatok vetületeit, esetleges gátjait, s megfogalmazni azokat az értékeket, amelyek az elhatárolódás, a korlátok közé szorított élet sokszor kiúttalan céltalansága ellenére is kiforrnak, a mindennapok részévé, részünkké válva.
Kontra Ferenc Idegen című regénytrilógiájában a fentebb felvetett témák boncolgatására vállalkozott. Bár a trilógiát alkotó három regény, a Gimnazisták, a Farkasok órája és A sínen túl (eredetileg Wien, a sínen túl) külön-külön már megjelentek nyomtatásban korábban, tematikai „rokoníthatóságuk” folytán szerzőjük továbbgondolva az eredeti műveket, közös fedél alá szelídítette őket, hangsúlyossá téve az alkotásokban kibontott vezérfonalat, az idegenséget, mint megkerülhetetlen, levetkezhetetlen létállapotot.
Az Idegen leggyakoribb „keresőszavai” – költözés, nyelvi gát, rezervátumlét, emigráns, albérlő, rácsok, gálya, határ, híd, hontalanság, alkalmazkodás – jellemzik azt a létérzést, mely a faji, vallási, szellemi kisebbségben élőket elvágyódásra, világcsavargásra, a legalsó lépcsőfok illemének szem előtt tartására, a folyton egy idegen országba menni haza paradox magatartására predesztinálja.
A Gimnazisták hőse viszonylag homogén nyelvi környezetből és kisebbségi létből, a Drávaszögből kerül át Pécsre, ahol júgóként, határon túliként, kisebbségiként tapasztalja meg az idegenség újabb módozatait. Az anyaországban döbben rá, hogy az ottaniak szemében ő egy idegen országot képvisel, ennélfogva örök kívülálló marad. Mivel a pécsi évek alatt eltávolodik a szülőföldjétől, az otthoniak szemében is kívülállóvá válik, már csak vendégként járhat haza. Ez a társtalanság és kettős idegenség törvényszerűen a menekülési vágyat, egy távolabbi (jobb) élet lehetőségébe vetett hitet erősíti fel a főhősben, aki a migrációban látja a kiutat, Ausztráliába készül: „ha már idegenként kell élni, akkor inkább oda menjek, ahova érdemes”.
A Farkasok órájának narrátor hőse a pécsi diák megálmodott álmait kísérli meg valóra váltani, így útra kel. Mivel számára a drávaszögi, korlátok közé szorított közeg szűkösnek, levegőtlennek bizonyult, egyfajta kitörési lehetőséget remél az ausztráliai utazásban, letelepedésről, sikeres egzisztencia megteremtésének a lehetőségéről ábrándozik. Csak néhány ott töltött hét után döbben rá, azáltal, hogy helyet változtatott a nagy kerek ég alatt, mindössze a díszletek változtak meg körülötte, a lelki és szellemi „hozományát”, a múltját és az emlékeit képtelen hátrahagyni. Az örökös én- és helykeresés az illúzióvesztés és kilátástalanság állapotát hozzák számára.
A sínen túl hőse gyökértelen bevándorló édesanya gyerekeként a bécsi külváros peremlétében cseperedve tapasztalja meg az elesettek, a kiszolgáltatottak, a nélkülözők „korán érlelő”, „életre nevelő” valóságát. A pompás, barokkos Bécs, úrhatnám, arisztokratikus őslakóival, távolságtartó idegenszemléletével, hagyományelvűségével valójában soha nem tárul ki előtte teljesen. Az asszimilálódáshoz évszázados vérvonal és generációkat magába záró családi sírbolt szükségeltetik, és talán az otthonosság titkának ismerete, mely nem szerzett, hanem örökletes tapasztalat.
„Nem én választottam ezt a hontalanságot, inkább ez a hazátlanság választott engem” – mondja ki a főhős egy helyütt, arra a Kontra Ferenc-i alaptézisre hívva fel a figyelmet, miszerint a szülőföld, a nyelvi, szellemi és kulturális közeg, a múlt, a szokások, a hagyományok, a tapasztalatok, a kisebbségi létérzés mind-mind felmenőkön át örökítődik az utódokba, és mint a DNS-kódok, végérvényesen beégnek a „sejtek emlékezetébe.” Aki idegenként, kívülállóként tanulta meg szemlélni a világot, így kísérelte meg meghatározni önmagát, soha, semmilyen helyzetben nem tudja levetkőzni mindezt. A kollektív kisebbségtudatból kitörölhetetlen a sorompófóbia, az émelyítő határélmény, a megfelelni akarás, az alárendeltségi nézőpont, annak a felismerése, hogy „itt olyan a kánon, hogy befogom a számat, és mindig nekem kell megbocsátani”.
Living in a Box – dúdolja a főhős-narrátor gyakorta. Ez a saját magára és a környezetére is kiható dobozlét a hontalanságélménnyel egyenlítődik ki. Tudati és lelki válságot eredményez. Kontrai metaforával élve: a farkasok órájának megélését. Azt az állapotot, amely az álom és az ébrenlét, az éjszaka és a hajnal, a valóság és a fikció, az ép és a megbomlott elme közötti határsávot is jelöli, tágabb értelemben véve a kisebbségi létérzést szimbolizálja.
Az Idegen több dolog miatt is figyelemreméltó. Izgalmas történetszövése, jellegzetes lírai-esszéisztikus nyelvezete és a magyar irodalomban kevesek által felvállalt témaválasztása mellett legfőképp azon szerzői bravúr miatt, mellyel a trilógiában felvázolt alaphelyzetet, a kisebbségi sors összes negatív hozadékát felülírja.
Nevezetesen, hogy arra utal, mindezen nyűgök erények is egyben, hiszen a hagyományos emberi értékeknek, a család szentségének, a múlt és az ősök hagyatékának tiszteletére, dacos ellenállásra késztetik az „örök idegent”, ezáltal segítve őt a falkától való különállásra, a valódi individuummá válásra.
