Nagy gondban van a mindenkori botcsinálta kritikus, amennyiben egy összegyűjtött műveket tartalmazó kötetet kell értékelnie, bemutatnia, hisz titokban az egész opusszal kell foglalkoznia. Ilyen Domonkos István Allegro bajbajó című kötete is, amely ugyan nem a teljes életművet tartalmazza, „csupán” a szerző kötetekben napvilágot látott verseit vonultatja fel. Verseskötetnek sok, teljes életmű bemutatásnak kevés, viszont mindenféleképp egy széles betekintést nyújt a huszadik század második felének egyik legnagyobb magyar költőjének munkásságába. A kötet szerkesztőinek dolgát mindenféleképp nehezíti, hogy nem egy lezárt életműről van szó, hisz Domonkos István, annak ellenére, hogy a 2008-as YU-HU-RAP-et kivéve több évtizede, mondjuk úgy, szinte teljesen elhallgatott, sohasem tudni mikor rukkol elő egy újabb kötettel, egy újabb zavarba ejtő versciklussal, vagy egy újabb meghökkentő verssel, ami alapjaiban felforgatja a magyar költészet vizét. (Úgy legyen!)
De kezdjük az elején. A kötet címénél. Allegro bajbajó. A szerkesztők elmondása szerint Domonkos István a felkínált lehetőségek közül maga választotta ezt a címet. A fiatal vajdasági kritikusnak talán nem lenne mersze bírálni a kötetcímet, legfeljebb elsüthetne egy viszonylag rossz szóviccet, hogy egy Domonkos-vers minden bajba' jó, ám bátorságot merítve Keresztury Tibor több helyütt is hangoztatott véleményéből („nem biztos, hogy szerencsés cím” ill. „rettenetes című Allegro bajbajó”), megkockáztatunk egy szerény, talán jobb is lehetett volnát. Természetesen ez nem von le a kötet értékéből, csupán az összhangot zavarja meg egy kicsit.
A kötet az 1963-as Rátka című kötet anyagával kezdődik. A versekben még érződik egyfajta szabadsághiány, mintha az alkotó nem merne teljesen nemet mondani a hagyományra, még vissza-visszaköszön egy-egy klasszikus költő hangja. Ám szövegszerűen is megjelenik a távolodás az 1. Újvidéki elégiában: jobb hogy egyre rosszabbodik a ritmusom / az ütemszámon kívül / többet elmondhatok (41.). Ezt követi az 1970-ben megjelent szerb nyelvű kötet anyaga, a Prevodi trajanja, amely ugyan a magyarországi olvasó számára nem nyújt maradandó élményt, legfeljebb csak érdekességként tud tekinteni a versekre, viszont a vajdaságiak számára mindenféleképpen egy fontos állomását jelenti az életműnek. Ezt követően találkozunk az 1971-es Áthúzott versekkel, amely megjelenése már csak a benne megjelenő Kormányeltörésben című poéma miatt is egy jelentős irodalomtörténeti momentumnak tekinthető. Egy olyan versről van szó, amelyről újabban egyre többször szó esik, már csak az aktualitásából kifolyólag is. Talán az értékálló kifejezés volna e helyütt a legmegfelelőbb, hisz több mint negyven év után is megőrizte erejét. E kötetben kapott helyet a Kanada című vers is, amelyet e helyütt csupán személyes érintettségem okán jegyzek meg. A kötetet a már említett YU-HU-RAP zárja, amely jelen állás szerint az opus záródarabja, illetve záródarabjai. Az eredeti kiadásban és jelen kötetben is versciklusként kezelték, és a tartalomjegyzékben is külön címek alatt jelzik a darabjait, ám jelen sorok szerzője egyetlen hosszúversként tekintett a műre, és így olvasva ismét egy külföldre emigrált/menekült személy története bontakozik ki előttünk.
Talán Domonkos István gyermekverseiről nem mondható el, hogy alapjaiban változtatták meg a gyermekirodalmat, viszont hatása tagadhatatlan. Erre a közelmúltban Kollár Árpáddal a Milyen madár című nagysikerű gyermekverskötet szerzőjével folytatott beszélgetés világított rá, ahol a fiatal szerző elmondta, hogy műve megalkotásakor előszeretettel nyúlt Domonkos verseihez, amelyek hangulata, megszólalásmódja követendő példaként lebegett a szeme előtt. Ebbe természetesen közrejátszottak a Domi-dalok is, amelyeken a szerző saját maga által megzenésített versei hangoznak el.
Amire mindenféleképpen ki kell térnünk e helyütt, azok a szöveghelyek, ahol a költő és költészet kapcsolata kerül szóba, ahol a szerző vall a saját szakmájáról. Ezek a gondolatok végigkísérik az egész életművet. Már az egyszer említett 1. Újvidéki elégiában az olvashatjuk: szégyenlem hogy verset írok (43.), az Áthúzott versekben olvashatunk A költőkről (124.), és magáról a Költészetről (152.), ám a legelementárisabb vallomás talán a YU-HU-RAP Előszavában olvasható néhány sor: Pénz helyett íme egy aranyat érő tanács: Gyártsatok bármit, kínai kocsonyát, zárdaszüzet gipszből stb., csak verset / NE! / NE! / NE! (257.)
Végezetül, mint minden eme kötetről szóló írás, mi is megemlékezünk Kapitány Lászlóról, aki élete utolsó műalkotásaként megtervezte a könyvet, és a versekhez méltó csomagolást adott.
