Lantos Lászlót szerintem ma többen ismerik Tricepsként, e néven, amivel alkotói személyiségének adott elnevezést. Az avantgárd körökben járatosabbak tudnak rendezői projektjeiről, az általa vezetett Mersz Klubról, a Bada Dada Alapítványról, meg az alapítvány által megjelentetett Mersz Könyvekről. Talán arra is emlékeznek, hogy éhezőművészként híresült el, e projektjének tapasztalatait könyvbe is foglalta (Éhségkönyv, 2005), a Mersz Könyvek sorozatát az ő, Triceps néven jegyzet könyve nyitotta (Semmikor, 2013), majd ugyanennek a sorozatnak a 19. köteteként jelent meg a Zanzák és glifák (2022), Lantos László néven. Azért a polgári nevén, mert ebbe a kötetbe a fiatalkori verseit gyűjtötte egybe. Sokoldalú és többirányú alkotótevékenységének bár ez a szegmense immár dokumentált lett.
De lássuk, milyen is volt Lantos László költői megszólalásának kezdete. A szerző 1974-ben húszéves. Túl van a kamaszkoron, de már örökre elkötelezte magát a lázadással. Nem akar „szép” verseket írni, nem akar költői csoportosulás tagjává lenni. A poézisben elbűvölte a tökéletlenség lehetősége: „Nem akarok költőcske lenni, […] Mert megvetem a gonosz szavakat és kaméleon szövegeket […] Témáim – unalmas, silány, szégyellenivaló esetek, / Bizony nem a vásár- és ünnepnapok idején születtek. […] Tehetségem persze nem vitatható de facto. / Stílusom lehengerlő, olvasmányos és magvas philosophiákat tar- / talmaz. […] … a legszebb lenne kitömetni magamat / jóféle gyógyfüvekkel, a szemem / helyébe meg: két homályosan zöld üveggyöngyöt; / s ilyen méltó alakban örök példát statuálni.” (po-etika). A szó művészete számára bölcselet és erkölcs egyszerre. Megszólalása éppen ezért gyakran a morális intés alakzatát ölti. Egyes költeményeit avantgárd prédikációként is olvashatjuk. Van olyan szabad verse, ami csupa kérdő mondatból áll, ebben közelebb áll a prédikátori, mint a költői szerephez. Írásaiban igyekszik távol tartani a lírát a költemény tárgyától. Ilyen szándékú a címadása is, ami során a vers tárgya vagy nem találkozik a költemény címével, vagy kinyilatkoztatási formában szólít meg a címben jelzett célcsoportot. A líra természetesen az érzelmek szintjén folyton jelen van verseiben, ennek ellenére alanyi létét az érzelmei fölött uralkodó biológiai organizmusként határozza meg.
Nem vált népszerű költővé, nem illeszkedett sehová, verseit ritkán közölték, ő maga is inkább az oralitást választotta, fölmondta műveit, noha baráti körben kéziratai kézről kézre jártak. A húszévesen írt verseiben a mozdulatlanság, a később, mintha a taoizmusból átvett filozófiai kategóriává átminősülő tétlenség, szemlélődés központi motívumként jelenik meg: „ma szándékozom koszos lábbal itt ülni / és unatkozni” (Ars Poetica), „a légy megáll a széles röptiben és / leesik” (Robban!), „halai nem úsznak állnak / állnak nagy víz viszi őket […] halai foglyok minduntalan / mozdulatlan partok közt” (A folyam). Ha már líra helyett biológia kerül a költő vizsgálódásainak homlokterébe, a szépség helyét is a rútság esztétikája veszi át, Baudelaire Egy dög című versének antropomorfizálása köszön vissza az Egy hullához című Lantos-versben, de az emberi test romlásának enyhébb víziója is megihleti a fiatal költőt.
„ne adj fényképet
nem fogom a
pénztárcámban hordozni
ócska fényképedet
valamiféle amatőr fényképész
agyonretusált remekét
amelyen matrózgallérosan
de lakkozott hajjal
feszítel
és nem kell képed a strandról se
szemetes kis strandunkról
rajta kibuggyanó sárga melled
százan is megbámulták
ne adj te fényképet nekem”
(Ha nem akarsz fakulni)
Pontos megfigyelése a dolgosoknak címzett versében, hogy „racionális lelkesedéssel nem lehet remek- / műveket alkotni”. Bárhogyan is forgatjuk, ellen-líra, vagy líraellenesség, az érzelmek száműzése, a tökéletlenség dicsőítése stb. mögött Lantos poézisének alapvető kérdése, hogy mi is a költészet, ha már nem tartozik a ráció körébe, és a moralizálás nem válik önmagában művészetté. Tegyük hozzá, a poétikai kutatásai nem függetlenek a kor fiataljainak lázadó attitűdjétől. A fogyasztói társadalom nyűgjeitől, a birtoklási vágy eluralkodásától, a felesleges tulajdon megszerzésének kényszerétől, amibe a költő nem szeretne belekeveredni, ám a késztetés nagyobb úr a tisztaság igényénél: „Fényes életemet üzletszerűség, alkalmi jelleg, közömbösség / és kéjelgés jellemzi.” (hős). A verscímekben megnevezett célközönséghez intelmeket intéz, és az avantgárd hagyományokhoz híven megírja a kiáltványát, programversét is: „Imádkozzatok, mert ez nem költészet. / Nem benső érzések ’s könnyes hangulatok álmos lírája. […] … az aberrációk világában ne várjátok, hogy a művészet / szűz, bájos és hamvas legyen. […] Ti pedig ha poézist akartok, járjatok békével és bottal.” (a széplelkeknek).
Költői témái közt jelen van a sosem volt valóság örök elérhetetlenségének problematikája, vágy-tematikája, olykor pedig aforisztikus tömörséggel fogalmazza meg mondandóját: „A harc nem hősi. / A halál ősi.” (Hősi halál). Költészetének lényegét a (gyilkos) című versében foglalja össze: „Az én verseimet nem lehet a végtelenségig olvasni. / Mert nem végtelenek és mert a tengernyi hazugság elöntene mindent. / Ezért tartózkodó lettem és szófukar. / Az életben már csak a szünetjelek és a vonítások. / Ezért nem szabad megvetni engemet, / hiszen józanságom tanítható lenne. / De ez is már sok.”
Lantos László ifjúkori verseinek gyűjteménye a Mersz Könyveknél nagyobb formátumú, amit a grafikai anyag követelt meg az áttekinthetőség érdekében. A kötet vizualitásához Rőczei György, a sorozat darabjainak állandó tervezője, a szerző, és kor-, valamint egykori munkatársa az Új Symposion szerkesztőségéből, Kerekes László (1954–2011) képzőművész munkája járult hozzá.
