A könyv címét hajlamosak lehetünk félreértelmezni, egyből 21 író halálára gondolhatunk, miközben a történet egyetlen író 21 haláláról számol be, 19 fejezetben, amik közül az utolsó nem is az íróról szól. (Ennyit a matematikáról és a számmisztikáról.) Minden egyes elhalálozási alkalmáról a bulvársajtó (Bulvár Press) számol be, egyazon újságírónőnek a tollából, a halálnemek igen változatosak, a kimúlások olykor bizarr körülmények közepette történnek, kezdve a sima háztartási balesettől a hirtelen szívhalálig, a szenvedélyből fakadó elővigyázatlanságig, a megmagyarázhatatlan cselekedettől a misztikus körülmények közrejátszásáig. Minden fejezet a gyilkost megnevező címmel kezdődik, legyen az tárgy, helyiség, körülmény, vagy bármi egyéb. Például: A gyilkos nyaksál; A gyilkos vasárnap; A gyilkos hólapát; A gyilkos pálinkafőzés stb. Egyes esetekben, ha volt is elkövető, nem derül fény a kilétére.
Dr. Kotász Könyvkiadó, Piliscsaba, 2022, 216 oldal
A halálesetek körülményeit – „a halál ezer formában les ránk, legyünk bár olyan óvatosak, mint a kiskutya a jégen, egy pillanat és megtalál” (77) – az olvasóközönség elé táró nő egykoron viszonyt folytatott az ötvenes éveire különös magatartást öltő íróval, akinek a felesége hajdani tanárnője volt az újságírónak. Azt nem tudjuk, hogy miért kell N. N. írónak többször is meghalnia, hacsak nem, mert „mindenki meghal egyszer, a szerencsésebbje többször […] Író írja meg a halált. Tiltakozzon, hadakozzon, író harcoljon a halállal. Keressen kibúvókat” (41). Teszi is, a halálesetek között eltelt időszakot azáltal érzékeljük, hogy a sajtóban megjelenő halálhírekben az író neve mögött egyre szaporodnak a feltüntetett valós és kitalált elismerések elnevezései, vagyis két halálesete közt nem tétlenkedett, gyakorlatilag az ismeretlen tollforgatóból a város legismertebb, legnépszerűbb regényírójává emelkedett a népszerűség tekintetében. A könyv dereka táján valószínűvé válik, hogy ez az érdemhalmozás nem lesz a végtelenségig folytatható, a szerző vissza is fog a tempóból, és nyilvánvalóvá válik, hogy a megidézett rangkórságnak semmi értelme, se semmi jelentősége nincsen.
Érdekes és izgalmas a halálesetekkel kapcsolatosan felvonultatott ismeretanyag, amiből megtudhatjuk az ultramodern veremcsapda telepítésének módszerét és működési elvét, az aranymosás technikáját és technológiáját, vagy a tökéletes galambleves elkészítésének gyakorlati és filozófiai vonatkozásait, megismerhetjük a vaddisznók családközpontú életvitelét. Az írónak a megejtően sok elhalálozás mellett egyéb – illusztratív – szerep is jut a könyvben, Hajdani szeretője, az újságírónő idéz például a nyilvános, közösségi felületen vezetett blogjából (naplójából), magánleveleiből, és egy elbeszélését is felhasználja az eltűnt szerző utáni nyomozás során. Mind az angolszász, mind a skandináv krimikben népszerűek a nyomozónők, Onagy hősnője viszont nem rendőrnyomozó, hanem a bűntények, szerencsétlenségek balesetek koncai után kajtató bulvárlap munkatársa. A többszörös áldozattal folytatott liezonján kívül (és után) a magánélete sivár, a munkájának él, informátora van a rendőrségnél, a mentőknél és a tűzoltóságnál, ha egyik se hívja, kitárja az ablakot, és amint szirénázást hall, már pattan is a Suzukijába, nyomul a feltételezett téma nyomában. Meg sem fordul a gondolatai közt, hogy a bulvársajtó bűnügyi rovatán kívül, vagy esetleg mellette is van élet, mindaddig, amíg a körülmények csillagállása meg nem mutatja számára a lehetőséget. (Ilyesmi előfordul nőkkel, detektívekkel, regényekben máshol is.)
Kezdetben úgy tűnik, hogy N. N. minden egyes alkalommal Magyarországon, például Esztergom környékén veszíti életét, ami igen valószínűnek tűnik, mert a történet szerint nem szívesen mozdult ki a lakásából, de egyszer csak Botswanában tiporja halálra egy bivalycsorda, máskor hónapokon át aranyat mos a Duna fövenyéből. Az írót minden alkalommal állandó munkájának elveszítése, tiszteletdíjainak elapadása kényszeríti ki a kényelmesen belakott csigaházából, és a könyvben nem csupán az ő sorsát követve nyerünk betekintést a mai magyar társadalom lecsúszottjainak sorsába, életvitelébe. „Minden életből írható legalább egy jó regény, a különlegesből akár öt könyv.” (64)
A 21 íróhalál kapcsán folyton könyvet emlegetek, noha voltaképpen regény. Csakhogy novellák sorozataként, nem füzéreként, hanem egymás mellé állított történetekként indul, amelyekben vannak állandó szereplők, az agyonra gyilkolászott író, az újságírónő, az informátor rendőrnyomozó, aki fontos szerepet nyer a történetmassza regénnyé kelesztésében. Érdekes, hogy a halállal átitatott elbeszélések együttese happy enddel zárul.
A másik meglepő dolog ebben a regényben, hogy Onagy női szemszögből meséli el a történeteket, velük egyetemben a főtörténetet is. Hősnője minden tekintetben olyannyira hiteles, mintha a szerző nem kitalálta volna, hanem a fikcióval teremtett nő bőrébe bújva érzékelte, minden agysejtjével kísérte volna hőse benyomásait, érzéseit, érzelmeit. Szerintem annak leírásához, hogy miként ügyeskedi fel magára a bugyit meg a zoknit egy pocakosodó, farosodó, szülés előtt álló nő, a puszta megfigyelés kevés. Lélekben bár, szellemileg át kell élni a női életelv tapasztalatát.
Ez a történetmondó írói kvalitásokhoz társuló beleélési képesség teszi letehetetlenné, mindvégig érdekfeszítővé Onagy Zoltán regényét, amelynek végkövetkeztetése, hogy „a halálnál nincs egészségtelenebb állapot” (156).
