Magyarország újabb kori történelmének kétségtelenül a legfontosabb eseménye az 1989-es rendszerváltozás, amikor is a szovjet típusú szocialista rendszert felváltotta a nyugati típusú parlamentáris demokrácia, mindazokkal a sajátosságokkal, amelyek ezt a rendszert jellemzik: szabad sajtó, többpártrendszer, választások. Innentől kezdve immár szabadon lehetett beszélni mindarról, amiről odáig csak titokban seppegtek egymás közt az emberek, legyen szó az ʼ56-os forradalomról, a málenkij robotról vagy az államszocialista rendszer egyéb bűneiről.
A történelmi léptékű előrehaladás ellenére a nép körében a rendszerváltoztatás nem könyvelt el osztatlan sikert. A nép jelentős hányada nyilván valami jobbra és igazságosabbra számított, mint ami bekövetkezett, ennek következménye lehet a még ma is tapasztalható nosztalgia az akkori kommunista vezető, Kádár János nevével fémjelzett szovjet típusú rendszer iránt, és a rendszerváltoztatás lekicsinylése, többek között az olyan megfogalmazásokkal, mint amilyen az a gyakran hangoztatott meglátás, miszerint tulajdonképpen nem is rendszer-, hanem csupán módszerváltoztatás történt.
Honnan ered és miből táplálkozik az elvágyódás a Kádár-kor iránt? Elsősorban a túlzott és téves vágyakból: az emberek nagy része nyilván azt remélte, hogy a nyugati típusú parlamentáris demokrácia bevezetése után máról holnapra a lepukkant szocialista gazdaság is képes lesz a bejáródott kapitalista termeléshez hasonló eredményt produkálni, vagyis a hazai dolgozó is belátható időn belül olyan életszínvonalat tud majd magának biztosítani, mint amilyen a nyugat-német munkásé volt. Ez érthető okokból kifolyólag elmaradt.
Másodszorra a gazdasági átalakulás levezénylése okán sokak számára a „biztos kevés” elúszott, és a helyét átvette a bizonytalanság. A gyárak bezárása, a privatizáció sokat vitatott levezénylése, az állami közjó kisajátítása, mindaz, ami bizonyos mértékben valamennyi volt szocialista országban megtörtént, Magyarországot sem kímélte a maga sajátosságaival, aminek következtében egy szűk réteg, időben felismerve a kínálkozó lehetőséget, hirtelen óriási gazdaságra tett szert, miközben a munkások széles tömege a bezárt üzemek következtében lecsúszott és elszegényedett.
Magyar Napló, Budapest, 2022, 144 oldal
Az érintettek igazságtalanságként élték meg, hogy egyesek látszattevékenységgel, a helyzetből adódó visszaéléssel, az illegalitás határán egyensúlyozó tevékenységgel kisebb-nagyobb vagyonra tettek szert. Akkoriban „kezdtek épülni a kacsalábon forgó villák, száguldoztak a vagyont érő kocsik”. S amíg egyesek vállalkozni kezdtek, addig a rendszerváltoztatás sokak életében számos megrázkódtatással járt, ami ezt a pozitív előjelű eseményt bizonyos tekintetben negatív fényben tünteti fel még ma is számos magyar szemében.
Az elégedetlenségnek megvannak a maga okai, talán nem minden zajlott le a legtisztábban és történtek igazságtalanságok, tény azonban, hogy a politikai-gazdasági változás visyonzlag zökkenőmentesen ment végbe, nem kísérték fegyveres összetűzések, forradalmi kilengések, sem nagyobb társadalmi megrázkódtatások. A legnagyobb ilyen vonatkozású kihívás talán az 1990-es taxisblokád volt a hirtelen megugrott üzemanyagárak miatt, ami nem kis fejtörést okozott az első demokratikusan megválasztott magyar kormánynak.
Ennek a turbulens időszaknak az irodalmi megjelenítésére a Magyar Napló Kiadó és a Magyar Írószövetség 2018-ban novellapályázatot hirdetett, azzal a céllal, hogy „olyan novellák készüljenek, amelyek hőseiknek sorsában és a társadalmi élet jelenségeiben megmutatják az 1989–90-es rendszerváltozás, illetve az azt közvetlenül megelőző vagy az azóta eltelt időszak fontosabb társadalmi változásait, kulturális, morális irányait, határokon belül vagy kívül”.
A beérkezett 140 pályaműből Bíró Gergely válogatásában és szerkesztésében a Magyar Napló 2022-ben Farkasveremben címmel egy tizenöt novellát tartalmazó antológiát jelentetett meg. A Novellák a rendszerváltoztatásról alcímet viselő kiadvány szerzői a novella eszköztárának széles spektrumát felvonultatva, az adott kor jellegzetes eseményeire mutatnak rá. Szó esik a március 15-én a budapesti Petőfi-szobornál tüntetők elszántságáról; a tömeges elbocsátások érintettjeinek lelki vívódásáról; egy újgazdag család életviteléről; a bűnözés és a korrupció összefonódásának pusztító hatásáról. Számos novellában felemlítődnek a szocialista éra árnyoldalai, mint például a kötelező kollektivizálás, a szovjet kényszertáborok világa és a politikai jellegű korlátozások, amelyek a maguk módján mind traumákat váltanak ki elszenvedőikből, egyes történetek pedig napjainkba nyújtanak bepillantást, legyen szó a bizonytalan egzisztenciáról vagy a külföldre szakadt fiatalokról.
Patócs Molnár János Farkasveremben című novellája megérdemli, hogy külön felhívjuk rá a figyelmet, hiszen a lehető legplasztikusabban adja át azt a hangulatot, ami a politikai-gazdasági átalakulás időszakát jellemezte, nemcsak Magyarországon, hanem a többi volt szocialista országban is. A történet hátterében a Romániából és Szerbiából Magyarországra történő benzincsempészet áll, és a műveletben a rendőri struktúrák is benne vannak. A novella közvetlenül érzékelteti a korszak árnyoldalát: a zavarosban halászók felemelkedését, az ártatlanok lejáratását és megfélemlítését a bűnösök részéről, nem utolsósorban azt, hogy a nagyobb vállalkozás egy kicsit mindig a legális és az illegális határán mozog.
A kötetbe beválasztott tizenöt novella mindegyike a maga módján tükrözi azt az időszakot, amely tökéletlensége ellenére is felemelő eseménye a magyar történelemnek, s amely jelentősége dacára még sincs kellő mértékben jelen a magyar irodalomban, amiből kifolyólag a Farkasveremben című antológia mindenképpen hiánypótló kiadványnak nevezhető. Magáról a rendszerváltoztatásról a lényeget pedig azt hiszem Kiss Judit Ágnes kötetzáró A lánchídi csata című novellájának a hőse fogalmazta meg a legpontosabban: „És a gyerekem rohadtul nem is fogja érteni az egészet, a kommunistákat, meg a megszálló szovjeteket. De majd elmesélem neki, hogy tudja. És soha ne engedje, hogy újra diktatúra legyen az országban.”
