A Holdnak az emberiség gondolkodásában mindig kitüntetett szerep jutott. A természetközeli népek minden korban áhítattal figyelték a Hold ciklusainak változását, ami a születés és a halál misztériumára emlékeztet havi rendszerességgel, újra és újra. A Hold a kezdetek óta a nőiség, a női princípium, az anyaság szimbóluma, illetve mindezek megtestesítője, formálója, alakítója. A Holdat az egyiptomi hitvilágban, a görög és rajta keresztül a római mitológiában, a kelta és északi hagyományokban, a közel-keleten mindenhol nőként ábrázolják, nőként beszélnek róla, és a hozzá köthető istenségek is szinte kivétel nélkül női istenségek, akik ismerik az alvilág és a csillagok titkát, akik alámerülnek a sötétségbe, hogy azután fényesen világítsanak az emberek felett, akik magukénak tudhatják a születés, az anyaság, a termékenység és a halál misztériumát.
Smit Edit Teliföldön című kötete alcíme szerint A Hold blogja, és mint ilyen a nőiséget, a háromarcú Holdat állítja elénk.
A nyitóvers egyértelművé teszi számunkra, hogy a kötet versei három generáció női tagjait, a nagyanyát, az anyát és a lányt idézik meg. A lírai én a kötetben az anya pozícióját foglalja el, anyaként és nőként jár a földön, anyaként és nőként vonul végig az égen. Egy hónap, egy holdhónap, 29 nap blogbejegyzéseit olvashatjuk, az utolsó negyedtől a teliholdon keresztül eljutunk az újholdig, a növekedéstől a virágzáson keresztül az elmúlásig. A kötet legerősebb eleme maga a szerkezet. A szerző következetesen végigvezeti olvasóit a holdciklusokon, az olvasó napról napra követheti a Hold bejegyzéseit. A versekben a misztikum, a titokzatosság kapja a főszerepet; mintha a szerző minden energiájával azon lenne, hogy elvarázsoljon bennünket, és egy olyan labirintusba vezessen, amelyben nem látunk mást, csak a ránk omló ragyogást és a körülöttünk ezüst fényben tobzódó formákat. Ennek következtében az olvasó nem tudja teljes egészében befogadni a történeteket, az érzéseket, a hangulatokat, a figyelmét lekötik a díszek, és minden más láthatatlanná válik. Az olvasó megzavarodik a jelzős szerkezetek, a hasonlatok ragyogásától, és éppen a már említett nyitóversben megelőlegezett történet veszik el a szeme elől, valamint kihasználatlanok maradnak a kötet szerkezete által felkínált lehetőségek. A színkavalkáddal, ragyogással és a túldíszített, illetve a költészet történetéből már jól ismert képekkel bőven teleszórt, olykor modorosnak tűnő versek mellett felüdülést jelentenek azok az alkotások, amelyek nyelvhasználatukban nem törekszenek a nagy gesztusokra, hanem egyszerűségükben igyekeznek egy-egy történetet elmesélni. Ilyen a (Majdnem) fogadkozás egy anyanyelvi kávéházban, az Elbeszélgetéseink, a Találkozások, a Vonalkód, vagy éppen és elsősorban az Elkezdődött című alkotás – ez utóbbi Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című versét idézi meg, a tanévkezdés melankóliáját egy pedagógus szemszögéből.
A kötet illusztrációs anyaga Butterer Kiss Márta munkája. A képeket látva, feltételezhetjük, hogy a versek nyomán keletkezett alkotásokról van szó, és hűen tükrözik azt a hétköznapi misztikumot, amely a versekben nem jut kifejezésre.
