Nem mindegy, hogy mikor olvasunk verset. Erre most jöttem rá, ahogy eljutott hozzám N Czirok Ferenc utolsó verskötete, aminek megjelenését még megérte a szerző, de a bemutatóját már nem. Életében megküldte nekem ezeket a verseket, még mielőtt megjelentek volna a Kilátóban, de a halálának ténye más olvasatot ad a kötetben szereplő költeményeknek. Most tárultak fel előttem a – nem is rejtett – utalások, most nyertek értelmet egyes hangulatok, állásfoglalások.
Költészetében élénken reagált a körötte zajló eseményekre, észlelte és gúnyolta a társadalom fonákságait, de nem volt politizáló költő, megmaradt inkább saját magánszférájában. Megtalálta ott is, ami indulatba hozta, és ebből az indulatból születtek a legjobb versei. A csalódások, megbántódások és a szerelem mellett saját életkorára reflektáló, valamint betegsége okozta érzelmi hullámveréseit rögzítette versbe, mintegy üzenetként fogalmazva meg azokat: „Furcsa, hogy így van. / El sem hiszed, én sem. / Ötvenöt évem / didereg a szélben. // Kívánságom, ha volt kettő: / férfias, komoly, illendő. / Amikor születtem, / kettéhasadt a fateknő.” Ritka lírai mélységekről és a sorssal szembeni ironikus dacról árulkodnak ezek a verskezdő sorok. A létszemlélet konoksága és a feloldás játékossága tartja egyensúlyban a költeményt: „Új koldus vagyok, / békés Tyrannosaurus rex, / költőnek is ex.” Saját költői tehetségével, miként itt is, folyton kétségei merülnek fel, pedig éppen az ilyen strófáknak kellett volna megerősíteni benne az adottságba és a tehetségbe vetett hitet.
Megindítóan szép verset írt apja haláláról, teljesen újszerűt, elszakadva minden lírai közhelytől, férfiasat, komolyat és illendőt. Terjedelme miatt itt nem idézhetem, de álljon helyette itt egy hasonló erényekkel bíró, hamis sorképletű tercina: „Úgy hiányzol belőlem, mint / versből az áthúzott sorok. / Ők hibátlanok és ártatlanok.”
A kort, amiben élt, egyfajta köztes állapotnak tekintette, valamiféle átmenetnek az álom és ébrenlét között, sőt, gyanúm szerint önmagát is átmeneti jelenségnek tartotta, nagyon is tisztában volt vele, hogy az álmot kíméletlen ébredés követi, egy olyan világban, amelyben: „a jövőnek nincs zenéje / csak a fénynek amely taszít / de elnyel / ha ugyan megmaradsz – / istenadta lénynek”. Az átmeneti állapotban létezés élményét részletesebben is megfogalmazta a Szülőfalum Moharéve című költeményében. Ebben az átmeneti világban „mindenki ír”, de az irodalmárok túltengése nem hoz áldást a jövőre, ezért a költő önmaga biztatására sóhajt föl: „te csak élj élj a mának”. Az ismétléssel megerősített parancs, hogy élj!, jelzés az olvasónak, hogy a költő önmagát kényszerül életre rázni az álom káprázatából.
Vagy éppen a rá zúduló vádak alól. Erre utalnak az Illegális című verse következő sorai: „… költészetem illegális. / A centrum is lehet ovális, / versem mégis provinciális. …” Szerintem nem önkritikát fogalmazott meg a költő, hanem a megbántottság fogalmazódott meg benne. Nemkülönben a Huszonöt szezon, huszonöt pofon című, az általa alapított Sziveri János Művészeti Színpad fennállásának 25. évfordulójára írt versében, bizonyítván, hogy az erős érzelmi felindulás csalja elő belőle a leghitelesebb sorokat, miként a Vers a végeken címűben is.
A megbékélés és az elfogadás hangja se idegen tőle: „Haladok, haladok, Uram, / előre a szembeszélben is, / csakhogy nem a szél feszül mellemre, / az idő suhan visszafelé, ellenemre”, máshol „lecsordul az égből a tiszta fény, / boldog vagyok, habár sejtem, itt a vég”.
Most látom csak, hogy nem értettem meg üzeneteit, vagy nem figyeltem rájuk. Nem vettem észre, hogy egyre gyarapodnak istenes versei, és betegségéről nyíltan vallott: „elemészt / engem a homár / mert így szebb mint a rák”, vagy így: „S hogy nemrég fészket ollózott / tüdőmben egy néma rák, / az orvosok méreggel irtanák, / pedig kitépni kellene tövestül, / pusztuljon csúful, veszettül! // Bár, ha jól átgondolom, / vándor fajta ez a homár, / anyai örökségem. / Mégis, akár tékozló fiú, / könnyű szívvel elvetélem.”
N Czirok Ferenc számos verse üzenetként értelmezhető, akkor is, ha nincsen konkrétan megnevezett címzettjük.
A könyvhöz Lennert Móger Tímea írt ajánlást, és készített illusztrációkat.
