Böndör Pál több évtizede meghatározó alakja a vajdasági magyar költészetnek, és csendes hangú, ugyanakkor humorral és iróniával gazdagon fűszerezett stílusa folyamatosan újabb és újabb megszólalási módokat keres. 2017-ben Finis cím alatt a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelentek egybegyűjtött versei, ám mi, olvasók sejtettük, hogy ez még nem a lezárás, a hajrá még nem feltétlenül jelenti valaminek a végét, és a „mérsékelten könnyű atléta” továbbra is „lángol-lobog”. Ez utóbbinak adta tanújelét a szerző azzal, hogy az idén egy újabb kötettel lepte meg olvasóit. A Vásárlási lázgörbe műfaját tekintve verses elbeszélés (kiegészülve 22 versformában írt jegyzettel, amelyek egyenként is teljes értékű verseknek tekinthetőek), bizonyítva korábbi állításunkat miszerint Böndör Pál folyamatosan keresi az új megszólalási módokat.
Már a kötet címe beszédesen jeleníti meg a böndöri humort, a szerző egy szójátékon keresztül szembesít bennünket azzal, hogy bizony a társadalmunk beteg, és egy olyan világban élünk, amelyben mindenki annyit ér, amennyit meg tud vásárolni, és erre a kórra egyelőre úgy tűnik, nincs gyógyszer („Vásárolnom kell!/ – visszhangzik a világ minden sarkában,/és az angyal tovaszáll.” [75.]). A kötet olvasása során megismerkedhetünk az elbeszélő vásárlási szokásaival, szemmel kísérhetjük, hogy hogyan is vált vásárlóvá, és megtudhatjuk, hogy a vásárlás hogyan hat ki az ember életére. A verses elbeszélés alapszituációja ismerős lehet Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című művéből, amelyre Böndör Pál már a kötet elején lévő mottóval is utal – két barát (ez esetben testvér[?]) több évtizedes távollét után találkozik és átbeszélik az éjszakát. Böndör Pál esetében a beszélő felek személyazonossága meghatározhatatlan (Kik azok a Kessler fivérek?), és a két személy nem is választható el élesen egymástól. Az olvasó időnként zavarba jöhet, hisz nem egyértelmű, hogy ki az aki beszél, ráadásul abban sem lehetünk biztosak, hogy a párbeszéd kétszereplős, hisz olykor-olykor egy harmadik szereplő árnya is felsejlik, de még az is megtörténhet, hogy csupán egy személy monológját olvashatjuk („Ül itt valaki velem szemben,/vagy csak képzelődöm?/Ha ül, ha áll, ha itt van, ha nincsen/ – beszélni beszél, az bizonyos./ Vagy majdnem bizonyos.” [27.] „Ketten ülünk most a nappaliban,/azt hiszem, ketten,/de lehet, hogy többen./Vagy én egyedül./Vagy egyedül ő, aki beszél” [31.]). Az est témája a vásárlás és minden, ami ezzel a mindennapi cselekvéssel jár, a reklámok, az üzletek, az önkiszolgálók, a kirakatok, a csomagolások, a polcok, az eladók, a vásárlók, a kassza, a pénz, a bevásárlókocsik. A vásárlás maga a lét („Vettem reggel/kenyeret és tejet/tehát vagyok, és egy ideig még leszek is.” [53.]). Mindazonáltal túlságosan leegyszerűsítenénk a dolgokat, ha azt mondanánk, hogy a kötet csak erről szól, hisz valójában a szerző a vásárlás leple alatt a társadalmi problémákról („senki semmihez nem ért,/a lelkiismeretesek igyekeznek beletanulni,/de a többség nem nagyon izgatja magát,/általános lesz a káosz, melyben, szerencsére,/a lakosság java úszik, mint a hal a vízben,/hiszen így szocializálódott.” [77.]), a történelmi változásokról, az emigrációról („Elmentél,/és a mi városunk/az én városom lett.” [77.], a vajdasági magyar közösségről („magyarságuk/nem egy kerek történet,/inkább ellipszis alakú,/hol közelebb, hol távolabb/vannak a központi magtól./Nemzeti hovatartozásuknak/évszakai vannak.” [74.]) beszél. Beszél, annak ellenére, hogy olykor-olykor felsejlik benne, hogy valójában a nyelv nem elegendő ahhoz, hogy pontosan megfogalmazzuk a gondolatainkat („A nyelv megbízhatatlan, pontatlan,/vontam le a következtetést,/de ez kihívás is volt,/hogy mégis egyértelműen/kíséreljek meg fogalmazni,/már amennyire az lehetséges.” [8.]). Mint már arra korábban utaltunk, a humor elengedhetetlen kelléke Böndör költészetének, és ez teszi lehetővé, hogy a Vásárlási lázgörbe ne váljon egy könnyes, nosztalgiázó művé, a szerző az iróniának köszönhetően tart távolságot mind a múlttól, mind pedig napjaink problémáitól. Végezetül szót kell ejtenünk a kötet illusztrációiról is, amelyek Maurits Ferenc keze munkáját dicsérik, és amelyek egy önkiszolgáló-figurát jelenítenek meg. Maurits és Böndör ilyetén való együttműködése több évtizedes múltra tekint vissza, és jelen könyv IS mind tartalmában, mind pedig fizikai megjelenésében figyelemre méltó darabja a (vajdasági) magyar irodalom idei könyvtermésének.
