1920. június 4-ével, a trianoni békediktátum aláírásával, a délvidéki magyarság először került kisebbségi sorba. Ebben az új helyzetben, az SZHSZ Királyság egyik nemzeti kisebbségeként, a magyarság értelmiségének, politikai vezető rétegének egy sor olyan kérdést kellett feltennie, megvitatnia és megkeresnie rá a választ, amelyet a történelem során eddig sohasem.
Hogyan védje meg nemzeti identitását a délvidéki magyarság az új délszláv államban? Hogyan viszonyuljon a közösség az új államhoz? Miként szervezhető meg a magyar irodalom, sajtó, oktatás a kisebbségi lét keretei között? Mik a magyar ifjúság kilátásai a királyi Jugoszláviában? A felsoroltak csak néhány az akkori legégetőbb kérdések közül.
A fentiekre a délvidéki magyar értelmiség a két világháború között intenzíven kereste is a válaszokat. Napilapok, folyóiratok hasábjain, a nyilvánosság előtt fejtették ki javaslataikat, meglátásaikat. Ezen írások nem ismeretlenek a történelmünk iránt érdeklődők számára, hiszen számos eszmetörténeti munka feldolgozta már őket. A korabeli szövegeket teljes terjedelmükben elolvasni azonban leginkább csak gyakorló történészeknek volt szerencséjük. Mák Ferenc a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában megjelent Veremidő – Magyarok a királyi Jugoszláviában (1918–1941) című kötetében ezekből a szövegekből ad közre egy terjedelmes válogatást.
A kötet korabeli vezércikkeket, vitairatokat, tudósításokat, helyzetjelentéseket, elemzéseket tartalmaz. Ezek olyan korabeli neves lapokból származnak, mint amilyen a Bácsmegyei Napló, a Hírlap, a Híd, a Reggeli Újság, a Kalangya, a Magyar Szemle vagy éppen a Magyar Kisebbség. Az írásokat a kor jeles délvidéki magyar újságírói, írói, közéleti személyiségei jegyezték, mint például Dettre János, Szenteleky Kornél, Csuka János, Gráber László és Lévay Endre. A szövegeket a szerző nyolc téma – a magyar kisebbség társadalmi-politikai helyzete, demográfia és népegészségügy, gazdasági élet, oktatásügy, egyházak, a helyi társadalom átalakulása, a magyar irodalom, közösségépítés – köré építi. A válogatást Mák Ferenc tanulmánya vezeti fel, és a kötetbe gyűjtött írások szerzőinek rövid életrajza zárja.
A Veremidőt elolvasva az első szó az elismerésé. Tiszteletet parancsol az a kutatómunka, amely megelőzte a könyv megszületését. A szerzőnek ugyanis több, mint két évtized sajtótermeinek legjavát kellett megvizsgálnia, hogy megjelenhessen ez a szöveggyűjtemény. De Mák Ferenc nemcsak összegyűjtötte a korabeli írásokat, hanem gondosan át is válogatta. Úgy kerültek be a különböző vezércikkek, tudósítások, vitairatok, hogy együtt egy átfogó képet nyújtsanak az olvasónak a királyi Jugoszlávia magyarságának helyzetéről. A végeredmény egy több, mint hatszáz oldalas kötet. Azok kedvéért, akiket eltántorítana a nagy terjedelem a könyvtől, tegyük hozzá, hogy a kötet nagyon olvasmányos, ugyanis a napi sajtóban megjelent írásokról van szó. Így a szövegek rövidek, tömörek és lényegre törőek, ahogy hajdanán a Bácsmegyei Naplóban vagy éppen a Hírlapban megjelentek.
A Veremidő számos eddig kevésbé ismert témát boncolgat. Többek között számos írás foglalkozik a 30-as évek magyar ifjúságának helyzetével. Betekintést kaphatunk az akkori ifjúsági szervezetek működésébe, megláthatjuk azt, hogy egy magyar fiatal milyen felsőoktatási intézmények közül választhatott a királyi Jugoszláviában, képet kapunk az akkori pályakezdő fiatalok gondjairól, miközben a szemünk előtt bontakozik ki a szabadkai Híd folyóirat köré épülő ifjúsági mozgalom. De külön érdemes kiemelni Tóth Bagi István Pusztulunk, veszünk… című 1935-ben megjelent tanulmányát is, amelyben a szerző különböző kimutatások alapján igyekezett a jugoszláviai magyarok egészségi állapotát felvázolni. Ez egy szomorú olvasmány, hiszen Tóth Bagi leírta, hogy húsz magyar többségű településen 1919 és 1932 között a csecsemőhalálozás 17,52 és 24,08 százalék között mozgott, minden ötödik magyar tuberkulózisban halt meg, és a jugoszláviai magyarság átlagéletkora mindösszesen 32 évet tett ki. Emellett az ország kisebbségeinek körében a magyarok vezették a betegségi statisztikákat többek között a vesebetegségek területén, amelynek oka a nagy fokú alkoholfogyasztás volt, valamint az idegbetegségek és az öngyilkosság adatai is a magyarság körében voltak a legmagasabbak. Továbbá megállapítja, hogy a születések száma egyharmadával csökkent, rohamosan megcsappant a házasságok száma és 15 040 magyar vándorolt ki külföldre 1918 és 1930 között. Tóth Bagi István végül megállapítja, hogy a magyarság lélekszáma egy emberöltő alatt 14 százalékkal fogyatkozott.
A fenti példák is bizonyítják, hogy milyen aktuális kérdéseket feszeget a könyv, mert sajnos a népességfogyás ma is ugyanúgy égető problémája közösségünknek, mint nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt. Igaz, manapság a tuberkulózis vagy éppen a csecsemőhalandóság már nem tizedel bennünket, de az elvándorlás vagy éppen az öngyilkosságok magas száma sajnos ma is a mindennapjaink része. Korunk ifjúsága ma is felteszi a kérdést: melyik felsőoktatási intézményt válasszam? Ezért a békediktátum mélyreható következményeinek megértésében Mák Ferenc kötete fontos olvasmány, nem pusztán a történészeknek, a múlt iránt érdeklődőknek, hanem mindenkinek, aki szívén viseli a vajdasági magyarság sorsát, mert sok mai kérdésre is választ kaphatunk ebből a kötetből. Sokszor közösségünk egy-egy égető problémája kapcsán érdemes elolvasnunk, mit is írtak elődeink nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt. Mák Ferenc érdeme, hogy ezeket az írásokat egy kötet formájában kézbe adta számunkra.
