A tragikus sorsú Csáth Géza a magyar prózairodalom nagy ígéreteként kezdte pályafutását, ám ez a karrier rövid időn belül derékba tört, olyannyira, hogy azután a huszadik század második felében a feledés porrétege alól aprólékos munkával kellett kikutatni opusát. Csáth Géza, aki Brenner Józsefként Szabadkán látta meg a napvilágot, gyerekkorától kezdve nagyfokú szenzibilitással rendelkezett. Ez az érzékenység előrevetítette azt a finomságot és precizitást, ami a szerző műveiben formát öltött, ugyanakkor predesztinálta tragikus sorsát is. Ezt az utat öntötte könyvformába a neves irodalomtörténész, Szajbély Mihály tavaly megjelent Csáth Géza élete és munkái című művében. A kötet műfaji megjelölése az alcím szerint régimódi monográfia – és milyen jó, hogy régimódi monográfiáról van szó… Szajbély ugyanis nem választja el a szerző életrajzát, illetve a környezetet, amelyben élt és alkotott, a művektől, illetve irodalmi és tudományos munkásságától, hanem egységes egészként tárgyalja azt. Unalmas irodalomtörténeti értekezés helyett egy élet regényét olvashatjuk. Egy élet regényét, amelyben nyomon követhetjük, hogy milyen történések, hatások, érzések, kalandok, emlékek vezettek el egy-egy mű megírásához, és azt is elolvashatjuk, hogy mindezek hogyan csapódtak le, milyen formában öltöttek testet Csáth novelláiban, vagy éppen színműveiben, zeneszerzeményeiben. [H]a az életutat az életmű részévé olvassuk, akkor vállalnunk kell ennek inverzét is: minden, kifejezetten művészi megnyilvánulása mögött személyes élményt, önvallomást, azaz potenciális életrajzi forrást kell látnunk. Erre a komplex megközelítésre Csáth maga bátorít. (16. o.)
Szajbély régimódi monográfiája a XIX–XX. század fordulója Szabadkájának bemutatásával kezdődik. Megismerhetjük azt a miliőt, amely (csúnya szóval élve) kitermelte Kosztolányi Dezsőt, Munk Artúrt, vagy éppen Csáth Gézát. A település történetének, adottságainak ismertetése nem öncélú, Szajbély nem akar bennünket helytörténeti értekezésekkel traktálni, csupán azon pontokra világít rá, amelyek megkerülhetetlenek Csáth életművének értelmezéséhez. Ugyanakkor ezen sorok ezzel egy időben a már említett Kosztolányi életművének értelmezéséhez is támaszt nyújthatnak. Ezt követi a gyermek Brenner József bemutatása, aki már egészen fiatalon elkezdte írni feljegyzéseit, és naplóját hosszabb-rövidebb megszakításokkal ugyan, de szinte haláláig vezette. A korábban már említett szenzibilitás már ekkor megmutatkozik, és mint megtudhatjuk, az ifjú szerző hatalmas ambíciókkal rendelkezik, mindig a legjobb akar lenni, az élre tör, szenvedélyesen vitázik és időnként a meg nem értett zseni pozíciójából kommentálja környezetét. Mindez tovább kíséri budapesti egyetemista évei során is, amiről szintén hangulatos leírást kapunk Szajbélytől. Napilapok, folyóiratok, koncertek, színházlátogatások, szemináriumok, kávézók – a századeleji Budapest fontos alkotóelemei, ami időnként lenyűgözi Csáth Gézát, néha viszont ellenszenvet vált ki a Szabadkáról felköltözött írópalántának, aki ekkor már folyamatosan publikál, novellái, zenei tematikájú kritikái, ismertetői, illetve tárcái, jegyzetei rendszeresen megjelennek. Ez nagyszerű zsebpénz-kiegészítőként szolgál, illetve lehetőséget nyújt arra, hogy Csáth belevesse magát a nagybetűs életbe, és ahol csak lehet, habzsolja az élvezeteket.
Régimódi monográfiájában Szajbély természetesen ragaszkodik az események, történések kronológiai sorrendjéhez, így az életrajz egy-egy szakaszának leírását az életmű ezen korszakban keletkezett darabjainak bemutatása követi. Ennek köszönhetően lépésről lépésre haladunk Csáth Géza élete és munkái megismerésében. Persze a művek, de az életesemények is olykor bonyolult hálót alkotnak, aminek kibogozása szinte lehetetlen, de az összefüggések Szajbély magyarázatában némileg tisztább képet nyújtanak.
Szajbély monográfiájának nagy erénye, hogy Csáth Gézának a személyes tragédiájához, illetve halálához vezető útját is kendőzetlenül ábrázolja. Olvashatunk Csáth pszichés eredetű impotenciájáról, a beteges féltékenykedéseiről, azoktól a tettekről, amiket morfiumos befolyásoltsága alatt véghezvitt, és feleségével való kapcsolatának sötét oldaláról is. Megdöbbenéssel olvashatjuk azt, ahogy barátai, családtagjai segíteni próbálnak a morfiumfüggősége alól szabadulni képtelen Csáth Gézán, akinek paranoiája mindebben hátsó szándékot sejt. Az első világháború tovább súlyosbította Csáth betegségét és függőségét, akinek élete szimbolikus módon az újonnan megrajzolt országhatáron ér véget.
Csáth Géza tragédiája halálával sem ért véget. Szajbély monográfiája regénybe illő zárómondatai így hangoznak: Azután teltek az évtizedek, nemcsak az irodalomtörténet-írás feledkezett meg róla, hanem a szabadkaiak is. A hatvanas években, a Csáth-reneszánsz kezdetén, még állt a síremléke. A róla készült fekete-fehér fotó belekerült a Dér Zoltán által szerkesztett Üzenet című folyóirat 1977-es emlékszámába. Ma már hiába keresnénk, a sírhely bérlete lejárt. Csontjait lesüllyesztették, fölébe mások temetkeztek, nyughelyét nem az ő neve jelöli. (474–475. o.)
Szajbély Mihály Csáth-monográfiája a regényes törzsszöveg mellett hatalmas forrásanyaggal rendelkezik, amely támaszt nyújthat a sokoldalú szerző életének és munkásságának minél alaposabb megismeréséhez, ugyanakkor a közölt képanyag egy lépéssel még közelebb hozza hozzánk Csáth Gézát – Brenner Józsefet – Józsikát.
