„Kérd számon a történelemtől az embert, és igazad lesz; kérd számon az embertől a történelmet, és igazad lesz; és kérd számon magadtól is.” A 86 éves korában elhunyt Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező, operatőr Feldobott kő című filmjében szerepel ez a gyakran idézett mondat. Mindössze 35 éves volt, amikor megrendezte ezt, a magyar filmművészet egyik legmeghatározóbb alkotásaként számon tartott filmet, amelynek egyszerre volt rendezője, operatőre, sőt Csoóri Sándorral és Kósa Ferenccel közösen forgatókönyvírója is.
Turán született 1933-ban. Apja falusi jegyző volt, akit a kommunista rezsim politikailag megbízhatatlannak tartott, meghurcolt, úgyhogy fia is több helyen járt az akkor még nyolc osztályos gimnáziumba. Végül Sára Sándor Budapestre került, a Vörösmarty Gimnáziumba. Itt döntötte el, hogy a Filmművészeti Főiskola operatőr szakára jelentkezik. Ám apja miatt elutasították. Egy évig geodéta volt, aztán 1953-ban a Nagy Imre-kormánynak köszönhetően jött egy kis enyhülés, akkor kerülhetett a főiskolára, operatőr szakra.
Pályája már indulás előtt majdnem félbeszakadt, 1956-ban ugyanis tagja volt a főiskola forradalmi bizottságának, emiatt csak később, nagy nehezen kaphatta meg a diplomáját. S játékfilmet sem készíthetett évekig. A Magyar Híradó- és Dokumentumfilm gyárba került, ahol riportok, dokumentumfilmek, népszerű tudományos filmek készültek. Amikor a hatvanas években enyhült a magyar politikai helyzet, Huszárik Zoltánnal csatlakozott a Balázs Béla Stúdióhoz. Operatőrként dokumentarista jellegű filmeket készített, első meghatározó rendezése a 17 perces Cigányok című dokumentumfilm volt 1962-ben. Ezt követte a többi, de mivel politikailag érzékeny témákat dolgozott fel, általában csak egy-két év múlva láthatta a közönség a filmjeit, alkotásai nemzetközi sikere miatt azonban a magyarországi hivatalos szerveknek is tudomásul kellett venni, hogy jelentős alkotóról van szó.
Operatőre volt Kósa Ferenc Tízezer nap című filmjének, ezt az 1965-ben készült filmet két évvel később nagy sikerrel mutatták be a Cannes-i Filmfesztiválon. A szocializmus évtizedeiben a filmalkotók a cenzúrával vívtak nagy csatákat, így volt ez a Tízezer nap esetében is, az 1956-os jelenetek miatt meggyűlt a bajuk a cenzorral. Sára Sándor és hasonló beállítottságú alkotótársai ezt úgy fogalmazták meg, hogy mindig elmentek a falig, vagy egy kicsit azon túl is, és akkor jött a hadakozás a cenzorral, mit kell kivágni az anyagból és mi maradhat.
Sára Sándor olyan filmek operatőre volt, mint Gaál István Sodrásban című filmje, Szabó István 1966-ban készült Apa, Huszárik Zoltán 1971-ben forgatott Szindbád című alkotása, de Ranódy László 1976-os Árvácskáját is említhetnénk. Rendezőként első filmje az 1968-ban készült Feldobott kő volt, majd 1974-ban ezt követte a Holnap lesz fácán, 1976-ban a 80 huszár, említhetnénk továbbá a Könyörtelen időket is, utolsó játékfilmje pedig az 1996-os A vád című alkotás volt.
A második magyar hadsereg doni tragédiájáról készült Krónika 25 részes dokumentumfilm-sorozatát 1982-ben vetítette a Magyar Televízió. Ám botrányos módon félbeszakadt a sorozat vetítése, ugyanis a Szovjetunió nagykövetségéről odaszóltak az illetékeseknek, hogy figyeljenek már oda, mit vetítenek a Magyar Televízióban. Teljes terjedelmében csak 1989 után kerülhetett bemutatásra a sorozat. Sára forgatás közben azokat kereste fel, akik a második magyar hadsereg pusztulásáról a legtöbbet tudtak, a legjobban ismerték a történteket. Csoóri Sándor egy helyütt a következőképp fogalmazta meg Sára dokumentumfilm rendezői módszerét: „A szereplők tele vannak történetekkel. Sára végighallgatja őket, de a filmen csak töredékeket rögzít. A legdrámaibb, illetve legkristályosabb pillanataikat. Hogy mondja József Attila? »Mint alvadt vérdarabok, úgy hullanak eléd ezek a szavak.« Mintha ösztönösen ezt a logikát követné Sára is, összetöri az eseményeket, hogy a részletekből teremtsen meg valami újat. Valami egészet.”
Hét évig, 1993-tól 2000-ig volt a Duna Televízió elnöke. Az UNESCO ennek a televíziónak ítélte oda 1999-ben a világ legjobb kulturális televíziójának járó Kamera díjat. Egyetlen elv vezérelte televíziós elnökként: olyan műsorokat készíteni, amelyek érdeklik az embereket. Amikor hat éve a Magyar Művészeti Akadémián köszöntötték az akkor 80 éves Sára Sándort, méltatói azt is kiemelték, hogy jellemzője „a hivalkodást elutasító, hiteles hazaszeretet”. Elnökként is az volt az elve, nem szólamokban kell kifejezésre jutnia annak, hogy a Kárpát-medence magyarságának szolgálatában áll a Duna Televízió, hanem a műsorokból kell kiderülnie, hogy összetartozunk, egy nemzetet, egy közösséget alkotunk.
A Duna Televíziós évek után két játékfilm forgatókönyvét készítette el, de ezek megvalósítására nem került sor. Egyik lett volna a Transzszibériai álom, a Gulagról, a másik pedig Amrita Sher-Gilről szólt volna, aki egy magyar nagypolgári családból származó anya és egy szikh herceg gyermeke volt. A modern indiai festészet legfontosabb alakjának, illetve megteremtőjének tartják. Anyagiak hiányában ez a terv is elhalt.
Sára Sándor számos díjban, kitüntetésben részesült. Ezek egyikét, az Aracs Főnix-díjat 2010-ben vehette át Szabadkán, az Aracs Társadalmi Szervezettől.
Milyen ember, milyen alkotó volt Sára Sándor? Ezt Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia akkori elnöke fogalmazta meg a legfrappánsabban 2013-ban, amikor az MMA elnökségi tagját 80. születésnapján köszöntötte: „Kemény, de szilárd értékítéletű, nyugalmat és biztonságot árasztó, nagyon szerethető, karizmatikus ember. Életműve tiszteletet, megbecsülést parancsoló.”
