Az életének 88. évében elhunyt Fekete György páratlanul gazdag és sokrétű életművet hagyott maga után. Belsőépítészi, iparművészi pályája is jelentős volt, tervezett múzeumi kiállítás-installációkat, iskola-, színház-, művelődési ház-, templombelsőket, külföldi magyar kiállításokat, sima vonalú bútorokat. Emellett az Antall-kormány helyettes kulturális államtitkáraként létrehozta a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA). Fekete György 1995-től volt tagja a Magyar Művészeti Akadémia egyesületnek, majd 2011-ben a köztestületté alakult MMA elnökévé választották, 2017-ig töltötte be ezt a tisztséget, haláláig az akadémia tiszteletbeli elnöke volt. Egyebek mellett főszerkesztője volt az Iparművészet folyóiratnak, a nyolcvanas években a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatójaként, majd egyetemi tanárként is tevékenykedett, középkorú és idősebb olvasóink bizonyára emlékeznek környezetkultúrával foglalkozó televíziós sorozataira, amelyeknek nemcsak megálmodója, hanem műsorvezetője is volt. Az ezredfordulón kezdett neki a magyar Szent Korona ábrázolásokat magukon viselő tárgyak képének módszeres összegyűjtésébe, és ezeket egy reprezentatív kötetbe szerkesztette második feleségével, Sunyovszky Sylviával együtt. Fekete Györgynek nem csak tanulmányai, szakcikkei, esszéi jelentek meg a különböző folyóiratokban, könyvek szerzője, szerkesztője is volt, és verseket is írt.
A 80. születésnapján, 2012-ben új oldaláról mutatkozott be: egy nagyszabású kiállításon mutatta be képzőművészeti igénnyel készült famozaik-kollázsait. Az anyagot maga munkálta, kézműves módon faragta, és az ezekből készült képek fejezték ki a világgal kapcsolatos gondolatait. Miközben egész nap számos közéleti feladatát végezte elhivatottsággal, szenvedéllyel, fegyelemmel – hajnalonként a műhelyében dolgozott. Számos támadás érte a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként, de véleményét mindig vállalta. A magára rótt feladatok, a maga elé kitűzött célok megvalósítása érdekében a nehézségektől soha nem torpant meg, nem riadt vissza. Erre magyarázatul szolgálhat Hazafelé – Számadás a vándorútról című, tavaly megjelent kötetének néhány mondata: „Nem vagyok hajlandó az életnek semmilyen tényét békaperspektívából nézni, s kezdettől fogva teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a történelemnek egyetlen változata van, amelyet élünk, és ennek a változatnak a létrehozásában számomra öröm részt vállalni. A cél izgat inkább, és nem azok a körülmények, amelyek között azok megvalósíthatók.”
Szenvedélyesen szerette a művészetet, azt vallotta, a művészek azzal a képességgel vannak megáldva, hogy egy még soha nem létezett képet megfessenek, egy még soha nem létezett filmet megrendezzenek, egy soha nem létezett regényt megírjanak. „Ne más legyél csupán, vagy új, hanem különb legyél” – fogalmazott. Úgy tartotta, a kultúra nem az emberrel együtt született képesség, minden generációnak el kell sajátítania, tanulással és neveléssel fejleszthető. A kultúrát birtokba kell venni, ellenkező esetben a hiánya társadalmi méretekben jelentkezik.
Honnan volt benne ez az energia, tűz, hogy ilyen páratlanul sokrétű, gazdag életutat járhatott be? Ha ezt kérdezték tőle, általában a Pilinszky Jánossal a betegágyánál, a nyolcvanas évek elején folytatott beszélgetést hozta fel példának, amely egész további életére hatással volt. Pilinszky azt mondta, az embernek egyetlen kötelessége van, ami képességet felismer magában, azt teljesítenie kell, mindent meg kell valósítania az Istentől kapott tehetségéből. Igen – fűzte tovább Pilinszky gondolatmenetét a református lelkész családból származó Fekete György –, az élettel, azzal, hogy az ember a képességeivel hogyan élt, el kell számolni.
Vita című versében is megjelenik Pilinszky:
„A tényekből, ez rettenetes,
nem juthatunk el a valóságig
– üzente Rilke –,
Mert a tények mögött, barátom,
más valóság soha sincsen
– felelte Pilinszky –,
mint az Isten.”
Fekete György munkásságát egyebek mellett Munkácsy-, Kossuth-díjjal ismerték el, a Nemzet Művésze volt.
