2024. október 4., péntek

Bevetésen az adórendőrség

Az év első hét hónapjában adócsalással gyanúsított személyek 6,5 milliárd dinárral rövidíthették meg a költségvetést

Az év első hét hónapjában az Adóhivatal keretében működő adórendőrség 1 116 személy ellen 1 024 bűncselekmény elkövetésének gyanújával 880 bűnvádi feljelentést tett az illetékes ügyészségeken. Ezek a személyek a gyanú szerint 6,5 milliárd dinárral rövidítették meg az államot. A több mint ezer személy közül 66 gyanúsítottat előállított a rendőrség.

Ugyanebben az időszakban az adórendőrség 102 fantomcéget fülelt le – 36 százalékkal többet, mint a tavalyi év ugyanazon időszakában –, ezek elsősorban pénzmosással foglalkoztak, derül ki az Adóhivatal közleményéből, mint ahogyan az is, hogy a jövedéki adóval terhelt áruval való illegális kereskedelem felszámolásának tekintetében is eredményes időszakot tudhat maga mögött az intézmény. Együttműködve más, felhatalmazott állami szervekkel az év első hét hónapjában 5,7 tonna vágott dohányt, 15,9 tonna fűtőolajat, 294 ezer doboz cigarettát és 1 612 liter alkoholos italt kobozott el az adórendőrség. Szintén a szürkegazdaság felszámolásának céljával az adórendőrség ugyanebben az időszakban 3,98 millió dinár értékben egyéb, ám szintén illegálisan értékesített árut kobozott el, java részt olyan személyektől, illetve vállalatoktól akik a szükséges engedélyek nélkül foglalkoztak gazdasági tevékenységgel.