2024. október 4., péntek
BELGRÁDI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT

Csak az arabok érdeklődnek

Csupán egy cég tett ajánlatot a Belgrád Mezőgazdasági Korporáció (PKB) és a függő vállalatok – a PKB Állategészségügyi Állomás, az Eko-lab és a PKB Agroekonomika – megvásárlására – erősítették meg a Tanjugnak a Gazdasági Minisztériumban.

Az N1 televízió a Večernje novosti nem hivatalos értesülésére hivatkozva közölte, hogy az Egyesült Arab Emírségek vezető agrárvállalata, az Al Dahra szerbiai képviselete tett ajánlatot a PKB megvásárlására.

Az eladási dokumentációt két cég vette meg, az Al Dahrán kívül egy indiai tőkeháttérrel rendelkező horvát vállalat is, de miután hétfőn délben lejárt az ajánlattételi határidő, kiderült, hogy csak az arabok érdeklődnek komolyan a PKB iránt.

„Nem hivatalos értesülések szerint banki garanciát csak az arabok nyújtottak be, ami arra utalhat, hogy ők hivatalosan is vevőjelöltek” – írja a Novosti azzal a megjegyzéssel, hogy az információt az illetékes minisztérium még nem erősítette meg. A boríték felnyitását csütörtök délre jelentették be, akkorra várható hivatalos információ.

A PKB és a három függő vállalat eladási kezdőára 104,5 millió euró, a jövendőbeli tulajdonosnak ki kell fizetnie az állatállomány értékét is. A mezőgazdasági kombinát szakszervezetében korábban úgy nyilatkoztak, hogy nem helyeslik a magánosítási modellt, és a kezdőárral is elégedetlenek, mert 2015-ben a PKB vagyonát 314 millió euróra becsülték, a legutóbbi becslés szerint pedig 208 millió euró.

A PKB vagyonát mintegy 17 000 hektár föld, más ingatlanok, 70 kilométer hosszú öntözőhálózat, 17 000 állat és a gépállomány képezi. A korporációnak 1700 munkása van, nekik korábban – mint a szakszervezetben mondják – szolgálati évenként legkevesebb 450 eurós végkielégítést ígértek.