2024. október 4., péntek

Sosem látott szinten a világ olajtermelése

Új történelmi rekordot ért el a globális olajtermelés augusztusban. A világ olajkitermelése elérte a napi 100 millió hordós szintet, annak ellenére, hogy Irán és Venezuela hozzájárulása csökkent.
A bővülés elsősorban a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) és az Egyesült Államok növekvő teljesítményének köszönhető. Az OPEC azzal együtt tudta idei új csúcsra (júliushoz képest mintegy 300 ezer hordóval napi 32,63 millió hordóra) emelni termelését, hogy Irán és Venezuela az amerikai szankciók, illetve a helyi gazdasági válság miatt a korábbinál kevesebb olajat termelt ki. (A Bloomberg korábbi elemzői körképe ezzel nagyjából megegyező értéket jelzett.)

Irán kitermelése napi 150 ezer hordóval 3,63 millió hordóra esett, ez 2016 júliusa óta a legalacsonyabb szint. A csökkenés a novembertől életbe lépő amerikai szankciók hatása, mivel az iráni olajat vásárló országok az intézkedésnek elébe menve már most igyekeznek átstrukturálni olajbeszerzéseiket. Közben a 15 tagú kartell tagországai közül Nigéria, Szaúd-Arábia, Líbia és Irak is érdemben tudta fokozni aktivitását.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataiból az is kiderül, hogy a nem OPEC-tag olajországok termelése valósággal szárnyal: az előző évhez képest a múlt hónapban napi 2,6 millió hordóval bővült a teljesítményük. Az IEA várakozásai szerint az idén összességében napi 2 millió, 2019-ben pedig 1,8 millió hordóval emelkedhet ezen országok olajtermelése, elsősorban az Egyesült Államoknak köszönhetően.
A globális olajkereslet az idén napi 1,4 millió, jövőre 1,5 millió hordóval bővülhet az IEA prognózisa szerint.