2024. október 4., péntek

Erős dinár, alacsony kamat – pluszban a vállalat

Szerbiában a cégek tavaly 436,7 milliárd dinár nyereséget valósítottak meg,

3,6 milliárd eurós nyereséget könyvelt el a szerb gazdaság a Cégbejegyzési Ügynökség 2017. évi pénzügyi kimutatása szerint, ami a mesterségesen előidézett árfolyamkülönbségek eredménye...

A Makrogazdasági elemzések és trendek (MAT) szerzőinek elemzése alapján kiderült, hogy a tavalyi eredmény majdnem kétszerese a 2016-ban elért gazdasági nyereség összegének, akkor ugyanis 1,9 milliárd eurót tett ki s nyereség. Tavaly viszont 3,6 milliárd eurós nyereséget könyvelt el a szerb gazdaság a Cégbejegyzési Ügynökség pénzügyi kimutatása szerint.

Az elmúlt évek során általános jelenségnek számított a vállalatok bevételének lassú növekedése, ami nehezen tudta felülmúlni a kiadások összegét, elsősorban a magas kamatköltségek és a negatív árfolyamkülönbségek miatt.

Dušan Gavrilović, a MAT munkatársa szerint a negatív árfolyamkülönbségek okozták a legnagyobb mértékű pénzügyi veszteséget, ami a hitelpiac magas arányú euróizációs folyamatának az eredménye. A 2017. év ügyviteli tevékenységei ismételten rámutatnak a monetáris politika fontosságára az árfolyam stabilizálásában, valamint a devizakockázatok elleni védekezés eszközeinek a jelentőségére, amelyek még mindig nem használatosak országunkban kellő hatékonysággal – véli Gavrilović.

2017-ben a jóváhagyott vállalati hitelek összege 42,67 milliárd dinárt tett ki, a kamatcsökkenések miatt azonban a vállalkozások kamatköltségei 164 millió euróval csökkentek az előző évhez képest. Az átlagos kamatláb tavaly 3,5 százalékra esett vissza.

A jobb eredmények ellenére a gazdaság rövid távú kötelezettségei továbbra is meghaladják a forgótőke összegét, amely 285 milliárd dinárral van mínuszban. Vagyis az ország még mindig lemaradásban van a kölcsönök kifizetésével. A MAT elemzésében olyan hazai vállalatokat vett alapul, amelyek 2017-ben nyereséget értek el. A mintegy 50 ezer gazdasági társaság azonban csupán a felét képezi a Cégbejegyzési Ügynökség nyilvántartásában szereplő vállalatoknak. Tehát a kimutatásban nem szerepelnek azok a vállalatok, amelyeknek a működési költsége magasabb volt, mint a bevételek összege.

A sikeres vállalkozások forgótőkéje mintegy 623 milliárd dinárral volt magasabb a rövid lejáratú kölcsönök összegénél. A leggyengébb hozama azoknak a kisvállalatoknak volt 2017-ben, amelyeknek a forgótőkéje 304 milliárd dinárral volt kevesebb a rövid lejáratú kölcsönök összegénél.

Dragovan Miličević gazdasági elemző szerint a magas pozitív árfolyamkülönbségek folytán a szerb gazdaság múlt évi nyereségi mutatói fiktívek. A hazai gazdaságnak ugyanis mintegy nyolcmilliárd euró a külföldi tartozása. Amikor 119-ről 118 dinárra esik az árfolyam, ezt pozitív árfolyamkülönbségként könyvelik el, mindez azonban a mesterségesen előidézett árfolyamkülönbségek következménye, ami nem tükrözi a valóságot – véli a szakértő.

Hozzátette, hogy a hazai gazdaságnak jelenleg az alacsony kamatlábak a megmentői. A kamatokért előző években évente 6-7 milliárd eurót különítettek el a cégek, most pedig 3 milliárd a kamatlábak összege.