2024. október 4., péntek

A duális oktatás kiváló példája

Gasztronómiai műhely az Újvidéki Egyetemen

Korszerű oktatási műhely nyílt az Újvidéki Egyetem Természettudományi-matematikai Karának a Földrajzi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Tanszékén. Zoran Milošević tartományi felsőoktatási és tudományos kutatásügyi titkár a gasztronómiai műhely megnyitóján elmondta, hogy a tartományi kormány a beruházás mellett más színtéren is támogatta a projektum létrejöttét, hozzájárulva a munkaerőpiacra kifejlesztett oktatási profilok létrejöttéhez, valamint a turizmus és a vendéglátás szolgáltatásainak a tökéletesítéséhez.

– Meg vagyok győződve arról, hogy a szerbiai hallgatók előtt fényes jövő áll. Bárhová is mennek, olyan tudást visznek magukkal, amit a világ minden táján elismernek.

Ezért nagy lelkesedéssel veszünk részt a projektum és a résztvevők támogatásában, akik már jelentős mértékben bizonyították tudományos és átfogó szakmai potenciáljuk jelenlétét, hiszen nem csupán a tudományos kutatások terén, hanem a piaci értékesítés területén is sikereket értek el – mondta Zoran Milošević, és hozzátette, hogy mindez a duális oktatás kiváló példája.

A gasztronómiai műhely berendezését mintegy 34 ezer euró értékben támogatta a Tartományi Felsőoktatási és Tudományos Kutatásügyi Titkárság, a La Fondation pour la Formation Hôtelière genfi alapítvány pedig 24 ezer euró értékű felszerelés beszerzését finanszírozta. Mindemellett a Metalac vállalat is részt vett a felszerelés költségének támogatásában.

Milica Pavkov-Hrvojević az Újvidéki Egyetem Természettudományi-matematikai Karának dékánja elmondta, hogy a Földrajzi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Tanszék 15 évvel ezelőtt alakult meg. Kiemelte, hogy a tanszék megalapítása messzemenően innovatív ötlet volt, s mindezt az is bizonyítja, hogy ma ezek a területek a gazdaság egyik legfontosabb ágazatát képezik, jelentős összegeket hozva egy-egy állam kasszájába.

A gasztronómiai műhelyben a legkorszerűbb berendezések kaptak helyet – mondta Bojana Kalenjuk, a Gasztronómiai Tanszék docense.

– Első lépésként olyan sütő beszerezéséről gondoskodtunk, amely a sütés és párolás mellett öntisztító funkcióval is rendelkezik, ez ugyanis nagymértékben megkönnyíti a munkánkat. A legmodernebb készülékeket szereztük be az ételek tárolására és hűtésére. A vákuumos csomagoláshoz szükséges eszközöket is megvásároltuk. A szellőztetőberendezést és még számos olyan kisebb méretű eszközt és készüléket is sikerült biztosítanunk, amelyek lehetővé teszik az ételek hőkezelését – emelte ki Bojana Kalenjuk, és hozzátette, hogy a gasztronómiai műhely számára előirányzott helyiség kialakítása volt az egyik leglényegesebb segítség, hiszen azelőtt az egyetemi karnak nem volt a hallgatók gyakorlati óráinak megtartásához szükséges létesítménye.

Az európai egyetemek példája alapján a Földrajzi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Tanszék minden tanévben két hónapos szakmai gyakorlatot és egy hónapos előkészítő gyakorlatot vezetett be, amelyek a világ több mint húsz országának legelőkelőbb szállodájában és éttermében zajlanak. Ez az oktatási terv lehetővé tette azt, hogy a tanszék hallgatói évről évre egyre több elismerésben részesüljenek a különféle nemzetközi megmérettetéseken. Mindennek eredményeképpen egyre több hallgató dönt úgy, hogy a gasztronómiai, vendéglátóipari és turisztikai modulok egyikét választja. Az Újvidéki Egyetem karai közül jelenleg ezek tartoznak a legnépszerűbb szakok táborába.