2024. október 3., csütörtök

Arab kézen a belgrádi mezőgazdasági kombinát

A szerződés értelmében 16.785 hektár föld került az Al Dahra birtokába

A Gazdasági Minisztérium képviselői tegnap aláírták az ürögi Al Dahra céggel a Belgrád Mezőgazdasági Korporáció (PKB) vagyonának eladásáról szóló szerződést. Az ár 105.055 millió euró. A vásárló anyavállalata az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb agrárcége, az Al Dahra. A szerződés értelmében az arab korporáció megvásárolt 16.785 hektár földet Palilulán, Surčinban és Nagybecskereken, továbbá az épületeket, a felszerelést, valamint a függő vállalatok – a PKB Állategészségügyi Állomás, az Eko-lab és a PKB Agroekonomika – vagyonát. Az eladási árhoz hozzáadják a PKB jószágállományának árát, melyet közvetlenül a birtokbavétel előtt állapítanak meg. Dragan Stevanović, a Gazdasági Minisztérium államtitkára, aki tegnap Khadim Al Darei-jel, az Al Dahra társalapítójával és alelnökével együtt kézjegyével látta el a szerződést, azt mondta, hogy a mintegy 17 000 egyedet számláló jószágállomány ára valamivel több mint 17 millió euró lesz.

„Új időszak kezdődik a PKB és Szerbia életében. Meggyőződésünk, hogy az új tulajdonos eleget tesz a szerződésben vállalt kötelezettségeinek” – mondta Stevanović.

Az Al Dahra képviselője bejelentette, hogy 30 millió eurót fektetnek a technológia és a gépezet, valamint a jószágállomány felújításába, valamint további 15 milliót a PKB ügyvitelének optimalizálásába, hogy minél nagyobb hozamokat érjenek el, és minőségibb tejet kapjanak.

„Az Al Dahrának van pénze, tudása és technológiája, mindezt áthozza Szerbiába. Nagyra értékeljük a korporáció dolgozóinak szaktudását, tovább szándékozzuk vinni a vállalat hagyományait, és megtartani jelentős szerepét a szerbiai polgárok ellátásában” – jelentette ki Khadim Al Darei.

A szerbiai gazdasági államtitkár közölte, hogy mind az 1706 dolgozónak továbbra is munkát kínálnak, de a becslések szerint az lenne az optimális, ha a következő három évben a kombinátnak 1000 munkása lenne. Azoknak, akikre nem lesz szükség, a szakszervezetekkel való korábbi megállapodás értelmében szolgálati évenként 450 euró végkielégítést adnak. Egyébként a PKB felkínált vagyonának eladására kiírt versenypályázat szerint a kezdőár 104,55 millió euró volt.

Az Al Dahra nemzetközi agrárkorporációnak négy kontinensen 160 000 hektár megművelhető földje van. Jelzése szerint a PKB-től vásárolt parcellákon egyebek között cukorrépát, napraforgót, búzát, kukoricát, árpát és zöldségféléket termeszt majd.