2024. október 3., csütörtök

Ernst Bode: Az igazságügyi rendszer a leggyengébb láncszem

Szerbiában olyan rendszert kell felállítani, amely lehetővé teszi a gazdaság folyamatos fejlődését, ezt azonban nagyban gátolja a rossz igazságügyi rendszer. Itt úgy tekintenek a gazdaságra, mint szükséges rosszra, pedig a gazdaság teremti a gazdagságot. Szerbiában fontosabbak a politikai témák, mint a gazdaságiak, itt a populista témák is lényegesebbek, mint a lényegbe vágóak, amelyek lehetővé tennék az állandó gazdasági növekedést szavatoló, nem csupán egy embertől függő rendszer kiépítését – nyilatkozta Ernst Bode, a Messer Tehnogas cég vezérigazgatója.

A Magazin Biznisnek adott interjúban azt mondta, hogy a gazdasági növekedés serkentésének módszereit illetően Kínát kellene követni, ahol lefektették a növekedés alapjait, és most az egész nép egyetlen célt követ: a gazdaság bővülését.

„Szerbiában több a mese és a filozofálgatás, mint a célzott munka. Évek óta mondogatom, hogy az adminisztratív eljárások túl hosszúak és bonyolultak. A bíróságok nem működnek. Nem mondom, vannak kitűnő bírók, vannak azonban képzetlenek és érdektelenek is, illetve mások befolyása alatt cselekvők. Szerbia sajnos az egyik legszegényebb európai ország, és nem lenne szabad megengednie magának sem a szigorú és komplikált szabályozást, sem a hosszú bírósági eljárásokat. Mindez ugyanis hátráltatja a gazdasági tevékenységet. A fejlődés úgy gyorsulhat fel, ha lehetővé teszik a zökkenőmentes ügyvitelt, nem pedig ha törvényekkel akadályozzák. Most az a helyzet, hogy lépten-nyomon nehézségekbe ütköznek a gazdálkodók” – fejtegette Bode. Szerinte az egyik legnagyobb probléma a földek konverziója. „Gyakorlatilag azt követelik tőlünk, hogy fizessünk valamiért, amit egyszer már megvettünk. A tulajdonjog persze jó dolog, ezért van szükség a konverzióra, de nekünk a Tehnogasban emiatt három beruházásunk, a pancsovai, a smederevói és az újvidéki évekkel ezelőtt elakadt” – mondta Bode, aki több mint húsz éve van jelen Szerbiában, 1997-ben lett az akkori Tehnogas többségi tulajdonosa. Az általa vezetett Messer Tehnogas az első szerbiai ipari fogyasztó, amely felmondta az együttműködést a Szerbiai Villanygazdasággal, és más ellátót keresett.