2024. december 5., csütörtök

Új unió születik

Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország a tervek szerint csütörtökön írja alá az Eurázsiai Gazdasági Unió megalakulásáról szóló szerződést, amely 2015. január 1-jén lép életbe. Ezzel egy 170 millió lakost számláló, hatalmas, az Európai Uniótól Kínáig elterülő szoros gazdasági szövetség ölt formát, amelynek az alapjait már évekkel ezelőtt, 2010-ben lerakták, akkor, amikor létrehozták az orosz–kazah–fehérorosz vámuniót.

Az Európai Unió megalakulása is így kezdődött, ezzel a címmel jelentette be a Tanjug a jelentős eseményt, amiről évtizedek múltán lehet, hogy úgy fogunk megemlékezni, mint egy fontos történelmi dátumról. A hasonlóság valóban kísérteties, még az elnevezés is, mégis sokkal inkább egy másik unió, a Szovjetunió újjáéledésére gondolhatunk a név hallatán: orosz vezetés alatt és kommunista ideológia nélkül. Voltaképpen az orosz birodalom 21. századi feltámasztására történik kísérlet.

Ez természetesen az Egyesült Államok határozott ellenkezésével találkozik, amelynek világuralmi helyzetét sértené Oroszország újbóli megerősödése. Az Európai Unió gazdasági érdekeit is sérti, amely az egykori szovjet tagköztársaságok felé próbál terjeszkedni.

Az orosz–kazah–fehérorosz vámunió létrehozása, amihez nemrég Örményország is csatlakozott, valójában válaszlépés volt az Európai Unió 2009-ben meghozott keleti partnerségi programjára, amely gazdaságilag öt egykori szovjet tagköztársaságot – Ukrajnát, Örményországot, Azerbajdzsánt, Grúziát és Moldovát – próbálta kiszakítani az orosz gazdasági érdekszférából. Az ukrán válság is akkor kezdődött, amikor Janukovics úgy döntött a 2013 novemberében tartott vilniusi csúcson, hogy nem írja alá az EU-társulási szerződést. Grúzia és Moldova aláírta, és Janukovics megbuktatása után minden bizonnyal Ukrajna is alá fogja írni, de már a Krím félsziget és valószínűleg Kelet-Ukrajna nélkül.

Oroszország – tetszik ez amerikanizált demokráciafelfogásunknak, vagy nem – már nem pofozógép, mint ami a kilencvenes években volt. Az újjáéledő birodalom ma már visszaadja a pofont. Bizonyíték erre a jelenlegi ukrajnai helyzet. Az EU-nak visszaadott pofon volt a Kínával nemrég megkötött energetikai megállapodás is a Szibériából a távol-keleti országba irányuló gázvezeték megépítéséről, ennél sommásabb választ adni sem lehetett volna az Európai Bizottság fenyegetőzésére, hogy leállítják a Déli Áramlat projektumot, és hogy gyors ütemben csökkentik az orosz gázfüggőséget.

A puszta gazdasági érdeken túl az Eurázsiai Gazdasági Unió megalakulása is egy ilyen válaszlépés: unió lesz ez az unióval szemben, ami természetesen – mivel a világ így működik – a jövőbeli gyümölcsöző együttműködés lehetőségét is magába foglalja. A gazdasági érdek ugyanis – számtalan történelmi példa bizonyítja ezt – bármikor felülírhatja az ideológiai és a politikai szembenállást.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás