2024. szeptember 10., kedd

Első fizetésem, harmadszor

Az állam növeli a fiatalok havi támogatását – Hétfőtől lehet pályázni a programra

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztus 22-én írja ki az Első fizetésem program felhívását. Hétfőtől tehát újra lehet pályázni arra az állami támogatásra, amellyel a fiatalok foglalkoztatását serkentik – hozta nyilvánosságra Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter.

A minisztérium javaslatára ugyanis a szerb kormány csütörtökön jóváhagyta a fiatalok foglalkoztatásának ösztönzésére vonatkozó rendelkezések módosítását, így megteremtődtek a feltételek arra, hogy harmadszor is meghirdessék a korábbi években már érvényesített programot. Az elmúlt két ciklusban 18 ezer fiatal kapott lehetőséget az Első fizetésem programnak köszönhetően arra, hogy munkába álljon – tekintett vissza a miniszter. Kiemelte, hogy az első évben az említett ifjak 42,2 százaléka a program befejezése után is megtartotta az állását, a második évben pedig az alkalmazott fiatalok fele remélhetőleg állandó munkaviszonyt létesít majd.

A kitűnő eredmények arra sarkallták az államot, hogy továbbra is támogassa a fiatalokat az első munkahelyeik megalapozásában – mondta Darija Kisić Tepavčević. Hangsúlyozta, hogy az idén 15 százalékkal növelik az ifjú munkások havi támogatását. A középiskolai végzettségűek az eddigi 22 ezer dináros juttatás helyett 25 ezer dinárt kapnak, felsőfokú végzettséggel pedig 30 ezer dináros havi hozzájárulásra számíthatnak az ifjak az államtól a korábbi 26 ezer dinár helyett. A jelentkezési feltételeket hétfőn közli a minisztérium a www.nsz.gov.rs és a www.mojaprvaplata.gov.rs platformokon – mondta a miniszter.

Ugyanakkor bejelentette, hogy az állam rövidesen egy új projekt megvalósításába kezd: a végzős egyetemistáknak szeretné biztosítani azt a lehetőséget, hogy már a tanulmányaik ideje alatt is munkába álljanak.