2024. szeptember 10., kedd

A kormány felajánlotta az adóterhek csökkentését

A kormány, a két reprezentatív szakszervezet és a munkaadók képviselőiből alakult munkacsoport  minimálbérről szóló tárgyalásán pénteken megszülettek az első konkrét javaslatok. A kormány felajánlotta, hogy a bér adómentes részét 19 300 dinárról 21 712 dinárra növeli meg, azaz 12,5 százalékkal (2012 dinárral) csökkentené az adó- és járulékterheket, tehermentesítve valamelyest ezzel a munkáltatókat.

Zoran Ristić, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet gazdasági tanácsadója az ülés után elmondta, hogy a kormány felajánlotta, hogy kész csökkenteni  az egészségbiztosítás összegét is, de az nem hangzott el, hogy mennyivel.

A munkáltatók hajlandók elfogadni a minimálbér kormány által javasolt 14 százalékos emelését, azaz

 40 000 dinárra növelését, ha az állam adócsökkentéssel megfelelő mértékben tehermentesíti őket – ismertette Ristić a Szerbiai Munkaadók Uniójának az álláspontját, hozzátéve, a maguk részéről nem számítanak arra, hogy a szerb kormány elfogadja azon javaslatukat, hogy évente kétszer döntsenek a minimálbér összegéről – másodszor az év végén.

Zoran Marković, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének alelnöke a tárgyalás után közölte, hogy a a szakszervezetek nem fogadják el  a 40 000 dináros új minimálbért, amellyel a minimális munkaóra összege 201,22 dinárról  229,36 dinárra nőne.

„Még májusban kezdeményeztük, hogy a minimálbért a minimális fogyasztói kosárhoz kell igazítani, ami ekkor 43.695 dinár volt, és hogy az év végén, decemberben tárgyaljunk a 2023

minimálbérről, amikor azt a minimális fogyasztói kosár decemberi összegéhez kellene igazítani” – mondta, hozzátéve, hogy már 2018-ban döntöttek arról, hogy ezt 2021-ben véghez kell vinni, ám ezt a világjárvány tavaly megakadályozta.

A munkacsoport vasárnap még egyszer tárgyalni fog, de a végső döntést a Szociális-gazdasági Tanács hozza meg. Ha nem születik megállapodás, akkor a kormány fogja meghatározni a minimálbér összegét.