2024. szeptember 10., kedd

Drága a gáz, de Szerbiának emiatt nem lesz gondja

Az Északi Áramlat gázvezeték várható újabb, rövid leállásának hírére Európában 3000 dollárnál is magasabbra ugrott 1000 köbméter földgáz ára, Vojislav Vuletić, a szerbiai Gázegyesület illetékese szerint azonban ez nem okoz gondot télire.

– Itt van a Balkáni Áramlat, Ukrajnán és Magyarországon keresztül is érkezhet a gáz, van tartalékunk az udvarnoki tározóban, és még mindig folyik a feltöltése, Magyarországon 500 millió köbmétert tárolhatunk, ezért úgy gondolom, hogy nem lesz problémánk” – mondta a közszolgálati televízió tegnapi műsorában Vuletić. A rendkívül drága, 3000 dolláros gázt most csak azok vásárolják, akik nem kötöttek idejében szerződést a Gazprommal, illetve azok, akik ipari vagy vegyi nyersanyagként használják a földgázt, és szeretnék elkerülni a termelés leállását. Ezt az árat nyáron, a kisebb fogyasztás idején még csak meg lehet fizetni, télire azonban szinte lehetetlen lesz. Nagy gondban van pl. Bulgária, ugyanis mivel nem volt hajlandó rubelben fizetni, április óta orosz gáz nélkül maradt. Azerbajdzsántól kapott ugyan valamennyit, de ez a télen nem lesz elegendő, úgyhogy most kénytelen felújítani a tárgyalásokat az oroszokkal – magrázta Vuletić.

A cseppfolyósított földgázzal való ellátás kapcsán elmondta, Európa most Katarból, Algériából és Nigériából importálja az LNG-t, de kis mennyiségben, az éves szükségletnek csupán a 12-13 százalékát.

– A legnagyobb importőrök Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Spanyolország, tehát a fejlett iparú országok. Csakhogy a világpiacon nincs cseppfolyósított földgáz nagyobb mennyiségben. Amerika azt ígérte, hogy az idén 15 milliárd köbméter földgázt szállít az ókontinensre, Európának viszont 500 milliárd köbméterre van szüksége, ami tehát az óceánon túlról jön, az elenyésző mennyiség. Európának a saját forrásaira kell támaszkodnia, legnagyobb részt a norvégiai, skóciai és hollandiai gázra, ezek az országok többet is képesek termelni, mint amennyire szükségük van. Ugyanakkor elég sok földgáz érkezik az észak-afrikai Algériából is, de a szükségletek 40 százalékát Európa Oroszországtól vásárolja, csak így lehet a télen normális a lakosság és a gazdaság ellátása – nyilatkozta Vuletić az RTS-nek. Mint mondta, a világ legnagyobb földgázlelőhelye Iránban található, de „Irán ördög (politikai okokból), és nem kell tőle vásárolni”. Leszögezte, mindaz, ami a földgázellátás körül kialakult, politikai probléma, nem gazdasági, és nem energetikai.