2024. szeptember 10., kedd

A fiataloké a munka!

A munkaadók érdeklődnek az Első fizetésem program iránt

Pár nap alatt 255 munkaadó jelentkezett az Első fizetésem programra, és eddig 385 munkahelyet kínáltak fel 678 fiatalnak – ismertette az adatokat a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal a Tanjugnak. Mint már arról már beszámoltunk, a programot hétfőn hirdették meg. Az állam ugyanis az idén 10 ezer, harminc évnél fiatalabb, dolgozni vágyó ifjúnak segít abban, hogy megszerezze az első munkatapasztalatát. Az illetékes minisztérium korábbi bejelentései szerint az idén 15 százalékkal növeli azon ifjú munkások támogatási összegét is, akik a program keretében 9 hónapig szerezhetnek munkatapasztalatot azoknál a munkaadóknál, akik szeptember 22-ig kifejezik a részvételi szándékukat. Mint ismeretes, a pályázatra a magánvállalkozók és cégek mellett az államilag finanszírozott intézmények és közvállalatok is jelentkezhetnek.

A program megvalósításának második fázisában az ifjak jelentkezhetnek. Ők október 3-a és 31-e között adhatják át kérelmeiket: azok a 30 évnél fiatalabbak vehetnek részt a programban, akik korábban nem szereztek még munkatapasztalatot. Az érdeklődők jelentkezése után, a program harmadik fázisában elemzik a beérkezett kérelmeket, majd a rostálást követően ajánlásokat tesznek.

A munkaadók is kinyilváníthatják véleményüket: november 1-jétől 15-ig a magánszektor munkaadói választják ki a jelöltek közül a számukra megfelelőket, a közvállalatok és intézmények viszont november 16-a és 30-a között szelektálnak. A listák véglegesítését követő 15 napban pedig a  www.mojaprvaplata.gov.rs oldalon megjelentetik a támogatottak végleges névsorát.

A program utolsó fázisában aláírják a szerződéseket, és két hét múlva a fiatalok elkezdhetik próbára tenni képesítésüket a munkaadóknál – áll a szolgálat felhívásában.