2024. szeptember 10., kedd

Tovább mélyíteni az együttműködést

Japán Szerbiát tartja a legfontosabb partnerének a Nyugat-Balkánon

Újvidéken, a Vajdasági Gazdasági Kamara dísztermében tegnap szakmai találkozót tartottak, amelyen többek között részt vett Takahiko Kacumata, Japán belgrádi nagykövete, valamint a Szerbiában működő japán vállalatok képviselői.

Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke elmondta, nagy öröm számára, hogy a kamara vendégül láthatja a japán gazdasági küldöttség tagjait.

– Az üzleti találkozó elsődleges célja, hogy elmélyítse a vajdasági és a japán vállalkozók közötti együttműködést. Az idén ünnepeljük a szerb–japán kapcsolatok felvételének 140. évfordulóját, és az ázsiai ország beruházásai jól mutatják, mennyi mindent tettünk a két ország kapcsolatának erősítése érdekében. Mint ismeretes, a japán cégek jelenleg hétezer munkást foglalkoztatnak Szerbiában. Az idei év első hat hónapjában a két ország közötti külkereskedelmi árucsere-forgalom 135 millió eurót tett ki, ami 2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Vajdaság tekintetében ez az összeg 30 millió euró volt, ami 50 százalékos növekedés. Fontos kiemelni, hogy a világ egyik legnagyobb gumiabroncsgyártó cége, a Toyo Tires, az idén megkezdi termelését Inđiján. Ezenkívül az év végén vagy a jövő év elején Újvidéken megnyílik a Nidec villanymotor-vállalat. Az üzemek  mindenképpen hozzájárulnak Vajdaság gazdasági fejlődéséhez – fogalmazott Vučurević.

Rámutatott arra is, hogy az év első hat hónapjában az ország exportjának értéke körülbelül 13 milliárd eurót tett ki, Vajdaság 35 százalékban vett részt a kivitelben. Ez 25 százalékos növekedés a tavalyihoz képest.  A kamara elnöke reményének adott hangot, hogy a közeljövőben újabb japán beruházók érkeznek Szerbiába.

Takahiko Kacumata, Japán belgrádi nagykövete elmondta, örül annak, hogy ismét megtekinthette Vajdaságot, amely élen jár minden gazdasági fejlesztésben.

– A mezőgazdaság különösen fontos ágazat Vajdaságban, főleg a gyümölcstermesztésben nagyok a lehetőségek. Fontos kiemelni, hogy a Vajdasági Gazdasági Kamara kulcsfontosságú szerepet játszik a tartomány gazdasági fejlődésében, és folyamatosan segíti az itteni vállalkozókat. Vajdaság az elmúlt két évtizedben nagyban hozzájárult Szerbia fejlődéséhez. Az elmúlt években Japán és Szerbia kapcsolata tovább erősödött, még a járvány idején is érkeztek beruházók az országba, mint a Toyo Tiers vagy a Nidec. Hálás vagyok a vajdasági lakosoknak, hogy befogadtak bennünket. A japán vállalatok elsősorban azért érkeznek Vajdaságba, mert jó az összeköttetése más régiókkal, legyen szó folyóról, autópályáról, vasútról. A japán kormány mindenképpen támogatja az ilyen beruházásokat, hiszen célja a gazdasági együttműködés megerősítése a Nyugat-Balkánon. Ezt a célt szolgálta Abe Sinzó Japán néhai miniszerelnökének szerbiai látogatása is. Japán mindenképpen Szerbiát tartja a legfontosabb partnerének a Nyugat-Balkánon – fogalmazott Kacumata.